Az ellenzéki szavazók háromnegyede szerint Gyurcsány visszavonulása elősegítené a kormányváltást
Elsősorban a Fidesz anyagi és médiafölénye okozta az április 3-i választásokon az újabb kétharmados győzelmet, mondják az ellenzéki szavazók. A Jobbikhoz közel álló Iránytű Intézet legfrissebb felmérésében – amit a 24.hu ismertetett – minden második válaszadó ugyanakkor legalább részben az ellenzéket is felelőssé teszi ezért. A Fidesz erőforrásfölényét a válaszadók 47 százaléka, míg az ellenzéket 20 százalékuk okolta a választás eredményéért.
A felmérést 1850 fős mintán szokták csinálni, de a mostani kérdéseket csupán annak a 852 válaszadónak tették fel, aki nem a Fideszre szavazott vagy nem szavazott.
Amikor az ellenzéken belüli személyi felelősségről volt szó, a válaszadók 26 százaléka azt mondta, a vereségért mindenkit egyformán terhel a felelősség. A leggyakrabban Márki-Zay Péter nevét említették (20 százalék), de alig maradt el tőle Gyurcsány Ferenc (19 százalék). Gyurcsány kapcsán külön rákérdeztek arra, hogy az ő esetleges visszavonulása javítaná-e az ellenzék esélyeit.
A válaszadók túlnyomó többsége szerint igen: a nem kormánypárti szavazók háromnegyede mondja azt, hogy több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány visszavonulna. Nem meglepő módon csak a DK-párti szavazók többsége nem ért egyet ezzel az állítással – bár az ő táborukban is 42 százalék felelt erre a kérdésre igennel –, míg a másik végletet 89 százalékkal a Momentum-szavazók jelentették. Márki-Zay esetleges visszavonulásától ugyanilyen hatást jóval kevesebben, mindössze 49 százaléknyian várnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!