Egy üvegesről szóló újsághirdetéssel üzenhette meg a világnak a Rolling Stones, hogy érkezik az új album

A londoni Hackney kerületének hírlapjában, a Hackney Gazette augusztus 17-i megjelent számában egy különös újsághirdetésre lettek figyelmesek az olvasók, akik szerint a világhírű Rolling Stones így akarta megüzenni a világnak, hogy hamarosan érkezik az új album – írja a Sky News. Az együttes tagjai, Mick Jagger, Ronnie Wood és Keith Richards egyelőre hallgatnak, de nagyon úgy tűnik, hogy jó nyomon járnak a rajongók.

A reklám egy Hackney Diamonds névre keresztelt üvegesboltról szól, ami a tervek szerint szeptember elején fog „megnyitni”, az ezt beharangozó hírt pedig a brit rockegyüttes legismertebb szövegeiből rakták össze. Ha rákeresünk a hirdetésben is szereplő weboldalra, az üzletről azt is meg lehet tudni, hogy 1962-ben, azaz pontosan ugyanabban az évben alapították, mint a zenekart. A „Terms Privacy” fül pedig a banda zenei kiadójához, a Universal Music Grouphoz vezet.

Ha valóban igazak a feltételezések, és új Rolling Stones-album érkezik szeptemberben, akkor ez lesz az együttes első lemeze, amit a dobos, Charlie Watts nélkül fognak a piacra dobni, aki 2021 augusztusában hunyt el.

A Rolling Stones 2022-ben európai turnéval ünnepelte meg alapításának 60. évfordulóját.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Csatlakozz a csoportunkhoz!