Legalább két Narnia-film rendezésével bízta meg Greta Gerwiget a Netflix

2023. július 3. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

A jövőben Greta Gerwig rendezhet legalább Narnia krónikái-filmet – írja az Indie Wire.

Már korábban is keringett arról szóbeszéd, hogy Gerwig rendezhet egy, vagy több Narnia-filmet, miután a Netflix partnerségbe lépett a könyvek szerzőjéről elnevezett C. S. Lewis Társasággal. A New Yorkernek adott interjújában Gerwig megerősítette az értesüléseket, miszerint legalább két filmre is szerződtette őt a streamingszolgáltató.

A Narnia-könyvsorozat megfilmesítési jogait 2018-ban szerezte meg a Netflix, és ez volt az első alkalom, hogy az összes könyv jogai egy céghez kerültek. A hétkötetes sorozatból korábban három film is készült 2005 és 2010 között. Az első film, a „Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény” című film világszerte több mint 745 millió dolláros bevételt hozott. A filmben olyan színészek szerepeltek, mint Liam Neeson (ő volt az oroszlán, Aslan hangja), Tilda Swinton és James McAvoy.

A megfilmesített trilógián kívül a könyvek előzménytörténetet, párhuzamos történetszálat, és folytatást is tartalmaznak, de ezeket még nem filmesítették meg. Hogy a Netflix csak a meg nem filmesített történeteket dolgozná fel, csak remake-eket is forgatna, az egyelőre nem derült ki.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!