Mérgező fémeket szívhatnak magukba a vadvirágok, amik a beporzókra is ártalmasak lehetnek
A vadvirágok fontos táplálékforrást jelentenek a városi méhek és más beporzók számára, de egy friss kutatás szerint komoly veszélyt is rejthetnek: mérgező fémeket szívhatnak fel a szennyezett városi talajból, és ezeket továbbadhatják a beporzóknak.
A Guardian egy olyan kutatást ismertet, amiben a Cambridge-i Egyetem kutatói az amerikai Cleveland városában vizsgálták a növényeket. Az egykori ipari központ több mint 33 ezer üres telkének talajában jelentős mennyiségű nehézfémet – például ólmot, arzént, kadmiumot és krómot – találtak. Ezek az anyagok főként a múlt századi ipari tevékenység, például a vas- és acélgyártás, olajfinomítás és autóipar melléktermékeiként kerültek a földbe.
A kutatás szerint a legnagyobb fémkoncentrációt a vadon növő katángkóró (Cichorium intybus) halmozta fel, ezt követte a fehér here (Trifolium repens), a vadmurok (Daucus carota) és a folyondár szulák (Convolvulus arvensis). Ezek a növények népszerűek a beporzók körében, így a mérgező anyagok könnyen bejuthatnak a méhek szervezetébe a nektáron keresztül.
Már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a nehézfémek negatívan hatnak a méhek tanulási és tájékozódási képességeire, sőt, akár tömeges pusztulást is okozhatnak.
A kutatók most azt javasolják, hogy a vadvirágok telepítése előtt a városi területeken történjen talajvizsgálat, s ha szükséges, talajtisztítás is.
Dr. Sarah Scott, a tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta: „Fontos, hogy legyenek vadvirágok a városokban, mert szükségük van rájuk a beporzóknak. Ugyanakkor tudatosítanunk kell, hogy a talaj állapota is kulcsfontosságú a méhek egészségéhez.”
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!