Nagy a sündörgés Vajdahunyadon: elárasztották a süncsaládok a város zöldövezeteit
Valóságos süninváziót emleget az Adevarul portál Vajdahunyad kapcsán, és arról számol be, hogy a korábban erősen iparosított városban az utóbbi években a süncsaládok belakták a város zöld tereit, betelepedtek a helyiek kertjeibe, és intenzív éjszakai életet élnek. A helyiek nem tiltakoztak a térfoglalás ellen, sőt örülnek a kis állatok szomszédságának, akik a város zöldövezeteiben találtak otthonra.
A beszámolók szerint az ott lakók arra figyeltek fel, hogy a város különösen vonzóvá váltak a süncsaládok számára. A kis állatok leginkább éjszaka merészkednek elő, és gyakran lehet őket látni a hátsó kertekben és kevésbé forgalmas utcákon. Az emberek azt gyanítják, hogy a város ipari szennyezettségének csökkenése nagyban hozzájárult a sünök megtelepedéséhez.
A szakemberek szerint, amikor egy kert változatos és kiegyensúlyozott ökoszisztémát kínál, az vonzza a sünöket, mert tudják, hogy bőséges táplálékforrásra lelnek ott, és ha kiderül, hogy biztonságos környezetet biztosít számukra a hely, akkor megtelepednek a környéken.
Sok helyi lakos szívesen látja a sünöket, sőt, néhányan étellel és vízzel is ellátják őket a nyári kánikula idején. Bár a sünök megsimogatása nehézkes a tüskék miatt, az emberek mégis örömmel figyelik tevékenységüket.
A sünök természetes élőhelye a fák árnyékában és a legelőkön található, de városokban is jól érzik magukat, különösen a kertekben, ahol könnyen találnak élelmet és védelmet a ragadozók elől. Fő táplálékaik közé tartoznak a férgek, bogarak, csigák és hernyók. A sünök tavaszi hónapokban párzanak, és júniusban hozzák világra kicsinyeiket, általában kettőtől ötig.
Az 1970-es években Vajdahunyad az ország egyik legszennyezettebb városai közé tartozott a kohászati kombinát miatt. A rendszerváltás után azonban az ipari tevékenység visszaesett, és a legtöbb gyárat lebontották. Ennek köszönhetően a város légszennyezettsége jelentősen csökkent, és a természet lassan visszahódította az ipari területeket.
A kombinát helyén ma már vadon élő állatok, például őzek, vaddisznók és különféle madarak találnak menedéket. A város csendesebb és kevésbé szennyezett, így az állatok egyre bátrabban merészkednek be a városi területekre.
A sünök mellett a helyiek gyakran látnak rókákat is a városban. Az iparosodás csökkenésével és a város zöldövezeteinek növekedésével Vajdahunyad egyre vonzóbbá válik a különféle állatok számára, ami örömet okoz a helyi lakosoknak.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!