Elveszítheti Románia a Verespatak-pert, kétmilliárd dollár kifizetésére kötelezhetik

2024. február 1. – 15:02

Elveszítheti Románia a Verespatak-pert, kétmilliárd dollár kifizetésére kötelezhetik
Verespatak UNESCO-listára való felvételét támogató civilek 2021-es demonstrációja, akik Florin Cîțu akkori miniszterelnök képmását helyezték az aranyruhás társuk arca elé, mivel szerintük a kormányfő a bányát nyitni akaró céget pártolta – Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kormánykörökből kiszivárgott információk alapján arról ír a Digi24, hogy szinte biztosra vehető, hogy Románia elveszti azt a pert, melyet a Verespatakon aranybányát nyitni akaró kanadai-román vállalat, a Roșia Montană Gold Corporation indított ellene. Döntés február 10-én várható, és ha beigazolódnak a félelmek, minimum kétmilliárd dollárt kell majd kifizetni az amúgy is szűkös államkasszából.

A Verespatak-ügy a romániai természetvédő mozgalom egyik legnagyobb eredménye és legtöbb embert megmozgató akciósorozata volt: széles körű tájékoztató kampányt, tízezres tüntetéseket, fesztiválokat szerveztek a beruházás megakadályozása érdekében. A mozgalmat külföldön is támogatták, Európa számos nagyvárosában tartottak szimpátiatüntetéseket.

Több oka is volt annak, hogy sokan ellenezték a beruházást. Egyrészt az aranymosás ciános technológiával történt volna, ami eléggé fenyegetőnek tűnt a 2000-ben történt tiszai ciánszennyezés után. Azonban akkor is komoly környezeti kárral járt volna a bányanyitás, ha a mérgező cián nem szabadul el, hiszen hatalmas terület veszett volna el a természet számára – összesen négy hegyet daráltak volna le a gépekkel. Emellett Verespatak kulturális örökségét is sokan féltették, valamint a római kori bányarendszert a település közelében.

A tíz évvel ezelőtti erőteljes civil fellépés miatt a kormány végül elállt a szándékától, és nem adott engedélyt a bányanyitásra. Végül pedig felvétették Verespatakot az UNESCO Világörökség Listájára, ami miatt végképp ellehetetlenült a bányászat a környéken.

A befektető azt állította, hogy a vizsgálatai szerint 300 tonna arany és 1600 tonna ezüst lett volna kinyerhető a verespataki, egyébként a római kor óta használt lelőhelyen. Ezek értékét 2013-ban több mint 16 milliárd dollárra becsülték.

A cég a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (International Centre for Settlement of Investment Disputes, ICSID) fordult, és a korábban itt eszközölt befektetései fejében eleinte 3,2 milliárd dollár kártérítést követelt a román államtól.

A Digi24 értesülései szerint eléggé paprikás hangulatban telt a csütörtöki kormányülés a kilátásban levő hatalmas összegű kiadás miatt. Marcel Ciolacu kormányfő pedig kilátásba helyezte, hogy megkeresi a felelősöket és nyilvánosságra hozza az ezzel kapcsolatos dokumentumokat.

A portál emlékeztetett, az UNESCO-hoz a dokumentációt a technokrata Cioloș-kormány utolsó hivatali napján nyújtotta be. A következő politikai kormányoknak ugyan nem tetszett a kezdeményezés, az is felmerült, hogy visszavonják a pályázatot, azonban ezt végül mégsem tették meg, vélhetőleg tartva a választók reakcióitól.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!