Egy uniós szintű zöldhatóság létrehozásáért indult európai polgári kezdeményezés

2024. január 16. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

Január 10-én jelentette be Donáth Anna, az európai polgári kezdeményezés indítványozója, hogy elindult a hivatalos aláírásgyűjtés az Európai Környezetvédelmi Hatóság létrehozásáért. Mint írta, 12 hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy egymillió aláírást gyűjtsenek össze az Európai Unió tagállamaiban, és ha ez sikerül, az Európai Bizottság köteles lesz érdemben foglalkozni a javaslattal. Az aláírást online, az EU hivatalos felületén lehet leadni bármely uniós állampolgárnak, mely itt érhető el.

A magyarországi Momentum EP-képviselője szerint „nagy szükség van egy erős, uniós szintű zöldhatóságra, hogy megvédjük a magyar embereket az akkugyárak veszélyeitől és megakadályozzuk a kormány további környezetpusztítását. Mert a Fidesz tudatosan építette le a magyar környezetvédelmet, és adott szabad utat a mérgező akkugyáraknak, a Fertő-tó lebetonozásának vagy a zalai gumitemető létrejöttének”.

Amint a dokumentumból kiderül, az új zöld hatóság olyan környezetszennyező tevékenységekkel szemben léphet fel, melyek országhatárokon átnyúló hatást fejtenek ki, mint például a vízszennyezés, talaj- és levegőszennyezés vagy épp az illegális hulladékbiznisz.

Valóban szükség van-e egy EU-s zöldhatóságra?

Márk-Nagy János ökológus, a szatmári EKE elnöke szerint igen, bár a kezdeményezés nyilvánvalóan jó kampányeszköz lehet a pártok kezében az idei EP-választáskor. „Mivel nagyon sok olyan tagállam van, amelyik kijátssza a szabályozásokat, szerintem hasznos lenne, ha lenne egy ilyen hatóság” – vélekedett. Mint kifejtette, azokban az országokban is szükség lenne egy európai zöldhatóságra, ahol nagyon nagy a politikai nyomás a környezetvédelmi hatóságokon, és ezek emiatt el kell nézzenek bizonyos törvénytelenségeket, el kell ilyeneket kendőzzenek, illetve olyan esetekben is hasznos lehetne, mikor nyomás alatt a helyi hatóságok olyasmit engedélyeznek, amit nem lenne szabad. Amire, ahogy mondani szokás, megvan a politikai akarat.

Kérdésünkre, hogy mely országok sorolhatók ide, elmondta, Románia mindenképp ide tartozik, és sajnos néhány éve már Magyarország is.

Úgy vélte, Románia viszonylatában nagyon nagy politikai nyomás érzékelhető az urbanisztikai tervek engedélyezésénél, amikor pl. ingatlanfejlesztéseket akarnak jóvá hagyatni, akár a környezetvédelmi szabályok megszegésével. „Az összes nagyvárosban például Kolozsváron és Bukarestben is állandó ez a probléma. Ugyanakkor esetenként erősen érződik a politikai nyomás a természetben épített villák, sípályák engedélyeztetésénél, de üdülőövezetekre, akvaparkokra, napelemparkokra is érvényes lehet” – fejtegette az ökológus.

Hozzátette, mindenféle szempontból hasznos lenne egy ilyen hatóság, hiszen vélhetően minden országban készülnek olyan nagy beruházások, amelyekre elég keményen oda tud hatni a politika, és oda is szokott hatni, ha szükségét érzik ennek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!