Szakértők: A legjobb, ha hozzászokunk a rókák jelenlétéhez a városokban

2024. január 5. – 09:10

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribbá vált, hogy rókák jelennek meg a városok területén. Az utóbbi néhány évben pedig Románia több városából is jelezték, hogy esténként az utcákon sétálnak, Bukarestben és Vajdahunyadon is cikkezett erről a sajtó, nemrég pedig a közösségi médiában az egyik szatmárnémeti lakótelepen bóklászó rókáról posztoltak videót.

A Kolozsvár melletti Szászfenesen már a vadászokat is megpróbálták bevetni a négylábúak ellen. Igaz, sikertelenül, a viacluj.tv beszámolója szerint a tervezett irtás bejelentett időtartamára eltűntek az állatok az utcáról, majd a vadászok távozása után kb. fél órával ismét megjelentek.

A Fanatik két szakértő véleményét kérte ki a jelenséggel kapcsolatban. A romániai Agent Green nevű civil szervezet igazgatója, Gabriel Păun, illetve a Nagy-Brittaniában működő The Fox Project képviselője, Trevor Williams egyaránt úgy vélekedett, hogy nem érdemes tűzzel-vassal irtani az állatokat.

Egyrészt eredménytelen a vadászatuk, másrészt pedig nem okoznak különösebb károkat, ami indokolná a drasztikus fellépést. Egyébként is az ember nyomult be az életterükbe a folyamatosan növekvő településekkel, a rókák mindössze próbálják pótolni a kiesett élelemforrásaikat a településeken kidobált ennivalóval.

Az utcákon csatangoló rókák nem jelentenek veszélyt

A Fanatik.ro által megkérdezett szakértők szerint tévhit, hogy a rókák veszélyt jelentenek az emberre. Ha összefutunk velünk, a menekülést választják, csak akkor haraphatnak, ha sarokba szorítják őket és nem látnak más menekülési lehetőséget. A háziállatok többségére sem jelentenek veszélyt, hiszen a súlyuk többnyire nem éri el a 10 kilót sem.

És a rókákhoz kapcsolódó félelem is eltúlzott, miszerint terjesztenék a veszettséget. Európában éveken keresztül alkalmazták sikerrel a rókák veszettség elleni vakcinával való immunizálását, melynek során a kitett élelemmel juttatták célba a szert. Számos európai országból így eltűnt a járvány, Nagy-Brittaniában például már nem jelentenek veszélyt e tekintetben a rókák. Romániából nem tűnt ugyan teljesen el a veszettség, azonban nagyon ritkának számít, hogy róka embert fertőz meg – az utolsó ilyen esetet 11 évvel ezelőtt regisztrálták.

„A rókák jelenléte számos európai fővárosban gyakorinak számít Bécstől Londonig, és gond nélkül együtt élnek az emberekkel. Londonban inkább az jelent problémát, hogy a rókákat gyakran megtámadják vagy elkergetik a macskák. Bécsben pedig tanúja voltam annak, hogy éjszakánként a város a rókák, borzok és menyétek otthonává válik” – nyilatkozta a Fanatik.ro-nak Gabriel Păun.

London híres arról, hogy rengeteg róka jár-kel a városban. Trevor Williams szerint ezen tulajdonképpen nincs miért csodálkozni, hiszen a település elfoglalta az állatok életterét. Amint a Fanatik.ro-nak elmondta, a 20. század közepéig jelentős kiterjedésű erdőségek vették körül a várost, ami megfelelő élőhely volt az állatok számára. A második világháború után azonban a laza urbanisztikai szabályzat, valamint az építőipar ösztönzése miatt ezek a területek fokozatosan beépültek.

„Az új házakhoz gyakran 120 méteres udvar is tartozott, többnyire kettő volt egymás mellett, ami több mint 200 méternyi összefüggő zöldterületet jelent. Itt telepedhettek meg és innen jutottak el London más részeire is, valószínűleg a vasúti sínek mentén” – magyarázta a brit szakértő.

A legészszerűbb, ha békén hagyjuk a rókákat és hozzászokunk a jelenlétükhöz
Az Agent Green vezetője szerint nem célravezető a városi rókák vadászata, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha sikerül is kilőni vagy elszállítani minden egyedet egy területről, nagyon hamar megjelennek új példányok. Egy állatfaj számára az élelem és a búvóhely a legfontosabb, ami számos településen adott, főként ahol a hulladékkal olyan élelmiszereket dobnak ki, melyek könnyen hozzáférhetők.

A Fox Project munkatársa egyetértett ezzel, kifejtve, hogy a különböző tanulmányok már évtizedekkel ezelőtt kimutatták, hogy amíg békén hagyják őket, a rókaállomány állandó marad. Ez történt Londonban is, ahol nem keletkezett túlszaporulat azt követően sem, hogy nem próbálták kilőni vagy elűzni a rókákat. A brit kormány is sokáig próbálkozott ugyanazzal a stratégiával, hogy vagy megölik, vagy csapdába ejtik a rókákat, és más területekre költöztetik őket. Csakhogy, amint Trevor Williams elmondta, ez szélmalomharcnak bizonyult. Miután „megtisztítottak” egy területet, a többi környékbeli róka rögtön ott termett, hogy átvegye azt, ami néha – paradox módon – még nagyobb egyedszámhoz vezetett, mint előzőleg.

„Ezért a hatóságok politikája az 1970-es évek óta az, hogy semmit sem tesznek ellenük. Idővel megváltozott a rókákhoz való hozzáállásunk, és megtanultunk együtt élni velük. Csak akkor avatkozunk be, ha csapdába esnek, megsérülnek, vagy ha el kell őket távolítani egy fészerből. Londonban körülbelül 15 000 róka él, és több mint 40 éve állandó a populáció. Ez soknak tűnhet, de ugyanakkor 400 000 kutyánk és 400 000 macskánk van, így a dolgok más megvilágításba kerülnek” – tette hozzá a The Fox Project munkatársa.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!