Madárinfluenza pusztíthat a duna-deltai hattyúk között: huszonkét tetemet találtak a rezervátum egyik taván

Huszonkét elpusztult hattyút találtak a Duna-delta egyik taván, a tetemekből vett mintákat vizsgálat alá vetették – tájékoztatott pénteken a Tulcea megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

A madártetemeket a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Obretinul Mic nevű taván találták, a laboratóriumban azt vizsgálják, hogy az állatok madárinfluenzában pusztultak-e el. Az eredmények péntek estére várhatók – nyilatkozta az Agerpresnek Mitică Tuchilă, a megyei DSVSA igazgatója.

Tuchilă arról is beszámolt, hogy a rezervátum ökológusaival, a prefektúra, valamint Crişan és Maliuc község polgármesteri hivatalának képviselőivel megtették az első, ilyen helyzetben szükséges intézkedéseket. A madarak tetemét a fertőtlenítést követően egy homokos területen fogják elföldelni elég mélyen ahhoz, hogy a mikrobák terjedésének korlátozásával megakadályozzák más vadon élő madarak és házi szárnyasok megfertőződését.

A potenciális góc helyzetét tekintve és a hatóságok gyors reakciójának köszönhetően a DSVSA igazgatója szerint kicsi a veszélye, hogy háziállatok is megbetegedjenek.

Mitică Tuchilă szerint az igazgatóság folyamatosan tájékoztatta a polgármesteri hivatalokat, gazdaságokat a madárinfluenza és a sertéspestis alakulásáról, hogy a lehető legnagyobb mértékben megakadályozzák a háziállatok megfertőződését.

Legutóbb 2020-ban regisztráltak madárinfluenzás esetet Tulcea megyében, amikor a DSVSA állatorvosai a Parcheş tavon talált vadmadár tetemében kimutatták a vírust – tájékoztatott Tuchilă.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!