Megfigyelőablakkal felszerelt hallépcső épülhet Nagyvárad központjában

2023. július 11. – 13:04

Megfigyelőablakkal felszerelt hallépcső épülhet Nagyvárad központjában
Nagyvárad központja a Szent László hídról – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Megfigyelőablakokkal ellátott hallépcsőt építenek Nagyvárad központjában, a Szent László híd környékén a Sebes-Körösön – tájékoztat a Bihar megyei vízügyi hatóság a Facebookon. A posztjuk szerint a hatóság műszaki és gazdasági bizottsága hétfőn kedvezően véleményezte az erre vonatkozó terveket.

A tervek szerint a Sebes-Körös Szent László híd környéki szakaszán összesen 212 méter hosszúságú szakaszon végeznek munkákat. A tájékoztatás szerint az első szakaszban a hídtól (folyásiránynak) felfelé egy 87 méter hosszú szakaszon sétányt alakítanak ki, ami megkönnyíti a gyalogosok számára a folyó partjának a megközelítését. A második szakaszban a hídtól (folyásiránynak) lefelé 125 méter hosszan folynak majd a rehabilitációs munkálatok, többek között egy 50 méter hosszú hallépcső épül, hogy a halak ismét zavartalanul úszhassanak a folyóban. A hallépcsőn egy megfigyelőablakot is elhelyeznek, ami lehetőséget biztosít az érdeklődőknek, hogy megfigyeljék a halakat.

„Ez egy ambiciózus projekt, amellyel mind az árvízzel kapcsolatos, mind a halak szabad áthaladásával kapcsolatos műszaki igényeket szeretnénk kielégíteni. Mivel a város központi részén található, a projekt a közösséget is kiszolgálja, nemcsak azzal, hogy gyalogosan megközelíthetővé teszi a területet, hanem azzal is, hogy lehetőséget biztosít a halak mozgásának megfigyelésére is. A munkálatok kivitelezésére a jövő héten kell kiírni a közbeszerzést, amelynek az év végig kell elkezdődjenek” – idézi a tájékoztatás Pásztor Sándort, a Bihar megyei vízügyi hatóság vezetőjét. A beruházás értéke 11,7 millió lej, és a becslések szerint 18 hónap alatt készülhet el.

A Sebes-Körös Nagyváradatól a magyar határig terjedő szakaszán történő rehabilitációs munkákról Pásztor Sándor korábban részletesen is beszélt a Transtelexnek, a tervezési munkákba állítása szerint biológusokat, ökológusokat és tájépítészeket is bevontak. Arra a projektre hétmillió eurót hívnak le erre a célra az Országos Helyreállítási és Rezilienciatervből (PNRR).

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!