Évente 1200 kiskorú halálát okozza Európában a levegőszennyezés
A légszennyezés évente legalább 1200 gyermek és serdülő korai halálát okozza Európában – állapította meg az Európai Környezetvédelmi Ügynökség hétfőn közzétett jelentésében, a javuló tendencia ellenére – írja az AFP nyomán a News.ro hírügynökség.
A felnőttekhez hasonlóan a kiskorúak esetében is ez a szennyezés jelenti a legfőbb környezeti egészségügyi kockázatot, és csökkenti a várható élettartamot – állítják a mintegy 30 országban, köztük az Európai Unió 27 tagállamában végzett tanulmány szerzői.
„A légszennyezés évente több mint 1200 idő előtti halálesetet okoz Európában a 18 éves kor alattiak körében, és jelentősen növeli a későbbi betegségek kockázatát” – mutat rá a jelentésben az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.
„Az elmúlt évek előrehaladása ellenére több jelentős légszennyező anyag szintje továbbra is az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott szint felett van, különösen Közép- és Kelet-Európában és Olaszországban” – mutat rá az uniós székhelyű szervezet.
Az olaszországi Pó-síkságot, a nagy széntüzelésű erőművek közelében fekvő területeket, valamint a közép- és kelet-európai nagyvárosokat rendszeresen kritizálják a rossz levegőminőség miatt.
Több európai ország – köztük az Egyesült Királyság és Ukrajna – nem szerepel a tanulmányban, ami arra utal, hogy az áldozatok száma valójában sokkal nagyobb.
Egy másik, az EEA által novemberben közzétett jelentés szerint 2020-ban legalább 238 ezer ember hal meg idő előtt Európában a légszennyezés miatt. A légszennyezés következtében elhunyt gyermekek és serdülők aránya a lakosság egészéhez képest „viszonylag kicsi”, de az ilyen korai halálozás „a jövőbeli lehetőségek elvesztését és a krónikus betegségek jelentős terhét jelenti mind gyermekkorban, mind később” – mutat rá az környezetvédelmi ügynökség.
A légszennyezés hatásai már a születés előtt elkezdődnek, és az anyák légszennyezésnek való kitettsége összefügg az alacsony születési súllyal és a koraszüléssel. A születés után pedig számos egészségügyi probléma kockázatát növeli, beleértve az asztmát – amely Európában a gyermekek és serdülők 9%-át érinti – vagy a légzési elégtelenséget és a fertőzéseket – mutat rá a környezetvédelmi ügynökség.
Ezeket a hatásokat súlyosbítja, hogy a gyermekek fizikailag aktívabbak, mint a felnőttek, és alacsony testmagasságuk miatt közelebb kerülnek a kipufogógázszennyezéshez. A hétfőn közzétett legfrissebb adatok szerint a városi lakosság 97%-a – minden korosztályból – volt kitéve a szennyezett levegőnek.
Az EEA novemberi jelentésében azt írta, az EU jó úton halad, hogy 2030-ra több mint 50%-kal csökkentse az idő előtti halálozások számát a 2005-ös szinthez képest.
Az 1990-es évek elején a finom részecskék közel egymillió idő előtti halálesetet okoztak az EU 27 tagállamában, és 2005-ben még mindig 431 ezer ember halt meg idő előtt. Az EU helyzete azonban – összességében – továbbra is jobb, mint az átlagé.
A WHO szerint a légszennyezés hétmillió ember idő előtti haláláért felelős – ez a szám megközelíti a dohányzás vagy a helytelen táplálkozás okozta áldozatok számát. 2021-ben szigorúbb határértékeket állapítottak meg a légszennyezés főbb kategóriáira vonatkozóan. A legsúlyosabb légszennyezést elsősorban a finom részecskék okozzák, amelyek mélyen behatolnak a tüdőbe. Ezt követi a nitrogén-dioxid (NO2) és az ózon (03) az egészségügyi ügynökségek szerint.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás