Működik a természetvédelem Romániában? Mire jó az Európai Green Deal? Várunk a decemberi Transtelex Dialógra!

2022. november 29. – 14:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Decemberben is lesz Transtelex Dialóg a Planetáriumban, ezúttal pedig szakértő meghívottainkkal a természetvédelemre fókuszálunk: Papp Tamás biológussal, Pap Péter László és Szabó Anna ökológusokkal Babos Krisztina beszélget.

Bár a természetvédelem fontossága egyre szélesebb rétegek számára válik nyilvánvalóvá, gyakran tűnik úgy, hogy nem előre haladunk, hanem inkább hátra. Miközben vigyáznunk kellene a még természetközeli állapotban levő területeinkre (erdők, legelők, kaszálók), egyre szaporodnak a szántóföldek, amelyeken olyan intenzív művelés folyik, ami tönkreteszi a talajt és elszennyezi a vizeket.

Az EU vezető fórumai merész vállalást tettek a természetvédelem terén, ez volt Európai zöld megállapodás (Green Deal), viszont úgy tűnik, hogy a Covid-járvány, és főként az orosz-ukrán háború miatt veszélybe kerültek a természetvédelmi célok. A globalizáció pedig korábban elképzelhetetlen kihívások elé állít minket. A decemberi beszélgetős műsorunk alkalmával igyekszünk körbejárni, hogy melyek a legégetőbb, konkrét problémák ezen a téren, illetve hogy mit kellene tennünk azért, hogy a helyzet ne romoljon tovább.

Többek között a következő témákat járjuk majd körül:

  • Míg 30 évvel ezelőtt elsősorban az ipari szennyezés jelentett gondot a térségünkben, ma már az egyre intenzívebbé váló mezőgazdaság veszélyezteti az élő környezetünket. Mi az, amin feltétlenül változtatni kellene?
  • Miről is szól tulajdonképpen az Európai Green Deal, mikor lehet klímasemleges a kontinensünk? Milyen hatással lehet az orosz-ukrán háború az unió zöld programjára?
  • Mennyire zöld valójában a zöldenergia? Mekkora a nap-, szél- és vízierőművek ökológiai lábnyoma?
  • Természetvédelmi szempontból milyen aktuális kihívásokkal jár a globalizáció?
  • Mi a helyzet a medvékkel: miért mérgesedett el ennyire a medve-ember viszony Székelyföldön?

Résztvevők: Papp Tamás biológus, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke, Pap Péter László állatökológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója és Szabó Anna ökológus. A beszélgetést Zöld rovatunk szerkesztője, Babos Krisztina moderálja.

A helyszín a megszokott, a kolozsvári Planetárium Caféba várjuk ismét az olvasóinkat december 7-én 20 órától.

A Transtelex az olvasók támogatásaiból működik. Ha te is fontosnak tartod a sajtószabadság ügyét, és hogy legyen kritikus, ellenzéki magyar sajtó Erdélyben, akkor légy te is a rendszeres támogatónk!

A Facebook-eseményhez itt lehet csatlakozni.

Az esemény nyilvános. A beszélgetésről felvétel is készül, amelynek a szerkesztett változatát a Transtelexen is közzétesszük. Minden résztvevő elfogadja a Transtelex adatvédelmi tájékoztatójában foglaltakat, valamint jelenlétével hozzájárul ahhoz, hogy az eseményen a szervező fotó- és videófelvételeket készítsen, azokat tárolja, valamint online felületein közzétegye.

A TT Dialóg első részében Eckstein-Kovács Péter, Fosztó László, Kertész Melinda, Kiss Tamás és Mostis Gergő beszélgetnek a legégetőbb erdélyi közéleti kérdésekről:

A Dialóg második, novemberei kiadásában arról volt szó, hogy van-e még önálló erdélyi magyar közbeszéd és vannak-e olyan erdélyi magyar témák, amelyek meghatározzák a mi nyilvánosságunkat. Borbély András, Tompa Andrea és Toró Tibor beszélgetett Vig Emesével:

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!