Ne a macskákat hibáztassuk a vadon élő állatok pusztítása miatt!

2022. augusztus 24. – 11:50

frissítve

Ne a macskákat hibáztassuk a vadon élő állatok pusztítása miatt!
Egy vörös szörű házimacska egy brandenburgi réten kóborol – Fotó: Soeren Stache / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben sokan vérengző szuperragadozóknak tekintik a házi macskákat, és a tömeges irtásukat követelik, egyre többen állítják: ingatag lábakon áll a hisztéria mögötti érvelés.

Sokan, köztük természetvédők is azt állítják, hogy a macskák a biológiai sokféleség „zombi-apokalipszisát” okozzák, ezért „minden szükséges eszközzel” el kell távolítani őket, különösen a természetközeli élőhelyekről, de a lakott településeken sem szabadna hagyni őket szabadon kóborolni. A javasolt eszközök között fő helyen a kilövés, a csapdázás és a mérgezés szerepel. Ausztrália még hivatalos „háborút” is hirdetett a macskák ellen: az elmúlt néhány évben kétmillió példány megölését tűzte ki célul a kormány.

Szakértők viszont, elsősorban az etikus természetvédelmi módszerek szószólói azt állítják: nem megalapozott tudományosan a macskákkal szembeni pánikkeltés. Egyrészt, furcsamód, nem léteznek átfogó felmérések a macskák (különösen a kóborló vagy elvadult példányok) számát tekintve. Másrészt messze nem kielégítőek azok a kutatások, melyek a macskák jelenlétének hatásairól szólnak. Ezek lényegében kisebb területen végzett vizsgálatok eredményeinek kivetítései, miközben a macskák tényleges hatásának mértéke igen eltérő lehet különböző körülmények között.

Egyes vizsgálatok szerint az Észak-Amerikában és Európában honos, de világszerte elterjesztett házi macskák jelenlétének hatása az élővilágra igen változatos, ezért érdemes komplex tanulmányok keretében foglalkozni ezzel, az egyes térségek sajátosságainak figyelembe vételével.

A macskák és a helyi ökoszisztémák egymásra hatása bonyolult kérdés, esetenként pedig a behurcolt új ragadozó, meglepő módon, segítheti is egyes őshonos, veszélyeztetett fajok túlélését.

Az etikus eljárások, és az ún. együttérző természetvédelem (compassionate conservation – CC) szorgalmazói szerint nemcsak az ember és az ökoszisztémák – vélt vagy valós – érdekeit kellene szem előtt tartani, hanem az egyes állatokét is, hiszen érző lényekkel van dolgunk, akik jogait figyelembe kellene venni. Azt kifogásolják, hogy az egyes példányokat „biológia gépeknek” tekinti a hagyományos természetvédelem, melyek gond nélkül kiiktathatók, ha „magasabb szempontokról”, pl. elsősorban az ember, illetve egy ökoszisztéma érdekeiről van szó.

Arra figyelmeztetnek, hogy ez a hozzáállás – ami különösen jól tetten érhető a házi macskák esetén – nehezíti a természetvédelmi problémák valós okainak a meglátását: azt, hogy elsősorban az ember felelőtlen viselkedése sodorja veszélybe az élővilágot.

A macskák, mint veszélyeztetett fajok segítői

Ausztrália és Óceánia kis szigetein végzett egyes kutatások eredményei nemhogy alátámasztanák, de egyenesen ellentmondanak a macskákkal kapcsolatban egyre terjedő nézeteknek. Ezekben a térségekben fokozott veszélynek van kitéve rengeteg őshonos erszényes emlős faj, miután betelepült az ember, és rengeteg idegenhonos, magasabb rendű, méhlepényes emlősfajt is magával hozott.

Többek között patkányfajokat is, melyek a vizsgálat szerint sokkal veszélyesebbek a kis termetű erszényesekre, mint a macskák vagy akár a szintén problémásnak tartott dingó kutyák. Az eredményeik szerint nagyságrendekkel jobbak voltak a túlélési esélyeik a kistestű erszényeseknek azokon a szigeteken, ahol a patkányok mellett a macskák is jelen voltak, mivel a macskák a patkányokra is vadásztak, és csökkentették az állományaikat. Ha pedig a patkányok és a macskák mellett dingó kutyák is jelen voltak, még jobbak voltak a fennmaradási esélyeik, a dingók ugyanis a macskapopulációt is kordában tartották (vadásztak a macskákra is).

Észak-Amerikai kutatások is hasonló eredményeket hoztak, ahol prérifarkasok, vagy európai felmérések, ahol rókák szabályozták a macskák elterjedését.

A csúcsragadozók szerepe

Az említett példák is alátámasztják, hogy a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából nagyon fontos a csúcsragadozók jelenléte. Ezek ugyanis képesek optimális szinten tartani mind az őshonos, mind a behurcolt fajok egyedszámát. Tehát az irtással szemben sokkal jobb alternatívának tűnik a magas biodiverzitású ökoszisztémák fenntartása, ahol a csúcsragadozók látnak el szabályozó szerepet.

Az emberi települések, hulladék

Európa mediterrán térségeiben végzett kutatások pedig azt igazolták, hogy a házi macska elterjedése (legalábbis a vizsgált, gyéren lakott területen) szorosan kötődik az emberi jelenléthez. Adóvevők és csapdázás révén arra a következtetésre jutottak, hogy bár a macskák, főként a kandúrok párzás idején, több kilométeres távolságra is eljártak, a vadont elkerülték. Különösen igyekeztek a rókák által sűrűn látogatott területekről távol tartani magukat.

Hallal etetnek egy kóbor macskát Isztambulban, a "macskák városában" – Fotó: Arife Karakum / Anadolu Agency via AFP
Hallal etetnek egy kóbor macskát Isztambulban, a "macskák városában" – Fotó: Arife Karakum / Anadolu Agency via AFP

A kistestű állatok körében végzett pusztítás kapcsán pedig megjegyezték, hogy ennek mértékét jelentősen fokozta az, hogy az ember lepusztította a növényzetet, így ezek nem volt hová elbújjanak. A macskák populációsűrűségét is vizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy azokon a területeken volt magas a számuk, ahol jelentős mennyiségű, az ember által hulladékként kidobott élelemhez férhettek hozzá.

Következtetések

Igaz, hogy mint minden más ragadozó, a macskák is képesek elnyomni a zsákmányállataik populációit. Ennek a hatásnak a mértéke azonban összetett ökológiai folyamatok eredménye, ezért hibás eljárás helyi tanulmányokból kiindulva általánosítani bizonyos megállapításokat. Tény viszont, hogy mind a macskák jóléte, mind a veszélyeztetett fajok túlélése aggodalomra ad okot.

A macskák, mint minden más ragadozó, hatással vannak azokra az élő közösségekre, ahol megjelennek. Viszont hogy ez a hatás jó vagy rossz, az esetenként változó lehet, ezért érdemes alapos kutatásokat végezni, mielőtt az ember beavatkozik.

Nem létezik mindenhol egyforma mértékben megfelelő megoldás. Egyes esetekben hatásos lehet a házimacskák fizikai elkülönítése a veszélyeztetett vadon élő állatoktól, akár oly módon is, hogy a macskák is élvezhessék a szabadban való tartózkodást. Más esetekben a gazdátlan macskákra irányuló ivartalanítási programok, illetve menhelyek létesítése jelentheti a megoldást.

Összegzésként elmondható, hogy a macskákkal kapcsolatos vita elsősorban nem tudományos kérdésként kezelendő. Sokkal inkább illeszkedik abba a vitába, melynek témája az, hogy az emberiségnek milyen etikai alapelvek mentén kellene viszonyulnia a többi állathoz és a természethez.

Választhatunk, hogy továbbra is a harcra, a más lények fölött való uralkodásra és ellenőrzésre törekedjünk, vagy – ezen túllépve – egy olyan kapcsolat felé haladjunk, amely az együttérzésen és az igazságosságon alapul.