Balla Zsófia: Nem Hegedűs Zsolt tánca, hanem Tőkés László ünneprontó kirohanása volt méltatlan

Tőkés László egykori református püspök közleményt küldött szét a sajtónak arról, hogy Hegedűs Zsolt, a Tisza-kormány leendő egészségügyi minisztere mennyire gusztustalanul táncolt az Országyűlés iktatásának napján. „Ízlésromboló rángatózással” és a „Kossuth tér szakralitását megcsúfoló vonaglással” ünnepelte a kormányváltást az Országház előtt, írta Tőkés.

Az alábbiakban Balla Zsófia József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, író reagál véleménycikkben a püspöki közleményre.

Mint ismeretes, az ex-püspök a minap otromba modorban nyilvánított magánvéleményt a Tisza-kormány egészségügyi miniszterének Országház előtti fellépéséről. Tőkés László, az 1989-es romániai forradalom főalakja, később a Fidesz egykori EP-képviselője és Orbán Viktor tusványosi eligazításainak állandó szereplője, díszletként használt tekintélye ezúttal Hegedűs Zsolt örömtáncát – amely a rendszerváltozást ünneplő hatalmas tömegnek és a többmilliós televíziós néző szemének rendkívüli élvezetet szerzett – „vonaglásnak”, „ízlésromboló rángatózásnak” minősítette, mondván, hogy a mutatvány a Hegedűs által „képviselt szakma becsületének is ártalmára volt”, valamint „megcsúfolta a Kossuth tér szakralitását”. Tőkés László bejegyzését egy fenyegető jövendöléssel rekesztette be: „Előrelátható, hogy ennek az örömködésnek meglesz még a keserű böjtje”.

Tőkés László ünneprontó modortalanságra és értetlenségre valló kirohanásához a következőket fűzném hozzá:

Hogy Tőkés László ízlése mit éltet, mit tűr és mit ócsárol, az magánügy. De hogy nyilvánosan megsértse azt a többmillió szavazót, aki az Orbán-rezsimet elképesztő munkával kiszorította a hatalomból, – az igazi faragatlanság, sőt vétkes tudatlanság.

Az ex-püspök elfelejti, hogy 2026. április 12-én több milliós tömeg ünnepelte országszerte a NER-rendszer bukását, és vissza nem térő örömmel éltette a győzelemnek és a választási fordulat napjának politikusait. Nincs emlékem arról, hogy a nyugalmazott püspök valaha is – nem a fenti útszéli modorban, hanem – komolyan, felelősséggel bírálta volna az Orbán-rezsim bármilyen cselekedetét.

Tőkés László valaha megszokta, hogy lelkészi kenetteljességgel, „többek” netán „mindenki” nevében szóljon; nem is szóljon, hanem színpadiasan kinyilatkoztasson, kimondja az általa a Tekintély végső szavának tekintendő „utolsó szót”.

Ebben az esetben nem világos, kinek a nevében beszél. Nincs tudomásunk arról, hogy Hegedűs Zsolt tánca szakmája „becsületének” ártalmára lett volna. Mint ahogy arról sincs, hogy „megcsúfolta volna a Kossuth tér szakralitását”. Ellenkezőleg! A miniszter tánca az örömteli ünneplés derűs, mindenkit fölvídító eseménye volt. Nevezett tér „szakralitását” (ha van ilyen) az csúfolhatta volna meg, hogy a történelem folyamán túl sok hazugság hangzott el a területén. De nagy igazságok is elhangzottak azon a téren. Álságos tömegrendezvények, esztelen szónoklatok, ideológiai agymosást szolgáló, lármás „vonulások”, indokolatlan és önkényes szoboreltávolítások és szoborállítások: a Kossuth teret az elmúlt jó másfél évtizedben efféle gyászos események érték, – de megcsúfolni nem lehet egy teret. A Kossuth tér az ország főtere maradt. Hegedűs Zsolt és megválasztott miniszter-társai éppen az igazság érvényesülésének perceiben tűntek fel az ünneplő tömeg és a történelmi falak előtt, és éppen ezzel hitelesítették a teret és az ott összegyűlt, békésen ünneplő állampolgárokat.

Nincs emlékem arról, hogy Tőkés László az elmúlt kövér két évtized alatt bármikor bírálta volna a Kossuth térrel kapcsolatos önkényes intézkedéseket (pl. a József Attila-szobor eltávolítását, vagy némely szoborállításokat).

Arról ellenben van emlékem, hogy miután Romániában saját pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt támogatottság hiányában megbukott, megpróbált az anyaországi térben pozíciót szerezni, az itteni folyamatokba beilleszkedni és beleavatkozni. De arról nincs eleven emlékem, hogy Tőkés László bármely más, netán az összmagyar közösségnek valóban fontos „szakrális jelentőségű” eseményt kommentált, netán bírált volna. Nem tette, mert nem Magyarország népéhez és annak pártjai mindegyikéhez, hanem egyetlen magyarországi politikai pártnak és annak vezetőjéhez igyekezett lojális lenni. Ennek következtében mostani felháborodása csupán hőzöngés, kéretlen és hiteltelen hangoskodás, néptanítói és prófétai dörgedelem. A Tőkés püspök által jól ismert János evangélium viszont kérlelhetetlenül figyelmeztet: Az igazság tesz szabaddá benneteket. A nyilvános egyházi hivatalt viselő szószólóknak talán nem ártana komoly lelkiismeretvizsgálat keretében elszámolniuk arról, hogy az elmúlt évtizedekben milyen mértékben szolgálták ők személy szerint az isteni és a földi igazságot, és ennek a derék erőfeszítésnek milyen nyomait láthatjuk ma is. Mindenesetre Tőkés Lászlónak, az egykor valóban bátor hősnek, de mára önkényes ítélőbírónak állt férfinek ideje volna felmérnie, mennyi karátos szava maradt még egykori nagyszerű múltjából, és ez a maradék hitel alkalmassá teszi-e őt politikai tényállások reális értelmezésére.

Amit említett elfogult és értetlenségről tanúskodó sajtóközleményében mondott és ezzel tett, az megsemmisítette önmaga súlyát, mondandójának érvényességét.

Tőkés László, úgy tűnik, nem érzékeli, hogy a politikai mélységbe, gazdasági lejtőre került ország jobbik része végre levetette magáról a velejéig romlott, hazugságokkal beszennyezett, álcázott, de zsarnoki Orbán-rezsimet, és a következő hónapokban komoly harcot vív majd azért, hogy a nemzet visszataláljon a felvilágosult európai országok rendszerébe, és otthon érezhesse magát országhatárokon belül és kívül. Fojtogató döbbenet látni, hogy egy mindannyiunk által valamikor hősként tisztelt, egykori bátor lelkész a végre győztes magyar demokraták örömének megnyilvánulásait képes csupán dühös, goromba és értetlen kommentárokkal kísérni, ahelyett, hogy az igazság nevében az elmúlt másfél évtized súlyos bűncselekményeinek feltárását sürgetné.

Tőkés László megszólalásának egyébként mulatságos jegye, hogy egy református püspök, Hegedűs Lóránt fiának támad neki… Nem gondolhatná, kérdezem, hogy Hegedűs Zsolt (aki Európát megjárt, széles látókörű, hatalmas szakmai tudású orvos) esetleg már a szülői házban kapott annyi ujjmutatást, hogy megítélhesse: szabad-e egy fergeteges választási siker után táncra perdülni az Országház falai előtt?

Vajon Tőkés Lászlónak eszébe jut-e néhanap, mennyi „ízlésromboló” és ocsmány tett színhelye volt az elmúlt másfél évtizedben a parlament belső tere.

Mert ha az ott történt sorozatos hitvány erkölcsrombolást csak úgy átabotában felidézte volna, talán maga is váltig röstelkedne, hogy egy boldog új miniszter első örömét megpróbálja megkeseríteni. Szégyen, sokszoros szégyen, hogy ez a gonosz megszólalás elhangzott. Csak annyi a vigasz, hogy kárt okozni már csak saját tekintélyének tud.