Magyarok határon innen, határon túl

Markó Béla arról ír, hogyan fordult ki az elmúlt három évtizedben a magyar–magyar viszony logikája: a korábbi, kompromisszumokra épülő együttműködést mára egy egyoldalú, belpolitikai érdekek által vezérelt rendszer váltotta fel, amely szerinte már nem a határon túli közösségek érdekeit szolgálja. A szöveg a 2010 utáni magyar kormány politikáját bírálja, különösen annak EU-ellenes és szuverenista irányát, mert ez hosszabb távon kifejezetten veszélyes az erdélyi magyarok számára. A Transtelexen most a teljes tanulmányból [1] részleteket közlünk.

[...]

A magyar-magyar kapcsolatokban tulajdonképpen ez volt a meghatározó hosszú ideig: önállóság és szoros kapcsolat. Vagyis önálló döntés és folyamatos konzultáció, ami egy idő után intézményes formát is öltött. Előbb, főként a magyar-román és magyar-szlovák alapszerződésekről szóló tárgyalásokkal kapcsolatos egyeztetés végett az úgynevezett magyar-magyar csúcsok a Horn-kormány idején, majd a Magyar Állandó Értekezlet, vagyis az 1999-ben, az első Orbán-kormány által létrehozott MÁÉRT. De az az igazság, hogy ezeknél a MÁÉRT-tanácskozásoknál is hasznosabbnak bizonyultak az imént említett kétoldali konzultációk, beleértve a magyar kormány meg valamely határon túli közösség érdekképviselete közti találkozókat. Az alapelveket a mi esetünkben már 1993 elején megnyugtatóan tisztáztuk egy Antall Józseffel való találkozón, amelyen én vettem részt az RMDSZ nemrég megválasztott elnökeként, Tőkés László tiszteletbeli elnökkel és Takács Csaba ügyvezető elnökkel együtt. Meggyőződésem, hogy a találkozó után kiadott Közlemény a magyar-magyar kapcsolatok legfontosabb dokumentuma volt sokáig. Tulajdonképpen mindaddig, amíg a különböző magyar kormányok és a határon túli magyar közösségek érdekei egybeestek, vagy ha mégis érdekkülönbséget érzékeltünk, képesek voltunk mindannyian kompromisszumra jutni. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel ez a kölcsönös értékegyeztetési készség és képesség fennállt két évtizeden át. 1993. február 26-án nemcsak Antall Józseffel, hanem Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével és Jeszenszky Géza külügyminiszterrel is találkoztunk, és nem emlékszem, hogy valamelyikük is más véleményen lett volna a Magyarország és határon túli magyar szerveztek közti kapcsolatokról vagy általában a kisebbségi jogokról, mint a miniszterelnök. Holott belpolitikai kérdésekben ez nem volt ilyen egyszerű. Az államelnök és a miniszterelnök meglehetősen feszült viszonyára gondolok nyilván, de ennek ellenére a mi helyzetünkről eléggé hasonlóan vélekedtek. Éppen ezért a rákövetkező években sokszor fogalmaztam úgy, hogy nekünk nem egyenlő távolságra, hanem egyenlő közelségre van szükségünk a különböző magyarországi pártokkal. Más szóval, nem fél-Magyarország, hanem egész Magyarország támogatására számítunk a szomszédsági kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon is. Íme, a közös Közlemény szövege, ideírom teljes egészében, mert ahogy mondani szokás, mérföldköve a rendszerváltás utáni magyar nemzetpolitikának. Sőt, nemcsak mérföldkő, hanem zárómozzanata is az addigi magyar-magyar egyeztetési folyamatnak, egy tartós kisebbségjogi koncepció vázlata és egyúttal egy eredményes együttműködés feltételeinek sommás leltára:

A Magyar Köztársaság Alkotmánya előírja a határon kívül élő magyarság iránti felelősséget.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Programja az ország kétmilliónyi magyarságát államalkotó tényezőként, másfelől az egyetemes magyar nemzet elidegeníthetetlen részeként határozza meg.

A Magyar Köztársaság és Románia által is elfogadott és aláírt vonatkozó nemzetközi dokumentumok egyértelműen biztosítják a nemzeti kisebbségek és anyanemzeteik közötti szabad kapcsolattartást és együttműködést.

Országaink törvényei és a nemzetközi jog előírásainak keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttsége a Határon Túli Magyarok Hivatalának meghívására látogatást tett a Magyar Köztársaság elnökénél, miniszterelnökénél és országgyűlési elnökénél, valamint a külügyminiszternél, Magyarország kormányzatával való magas szintű kapcsolatok felújítása és kiterjesztése végett. 1. A Magyar Köztársaság kormánya örömmel üdvözli, hogy a brassói kongresszuson a belső önrendelkezés elve alapján újjászerveződött az RMDSZ. A felek megegyeznek abban, hgoy az eddiginél szorosabb, állandó és intézményesített kapcsolattartásra törekednek.

2. Egyetértenek abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint Románia, a magyar nemzet és a demokrácia iránti elkötelezett szervezet, jótékony szerepet játszhat a romániai demokratizálódás, a magyar-román államközi kapcsolatok és megbékélés előmozdításában, valamint a térség stabilitásának és európai integrációjának szolgálatában.

3. A magyar kormány nem avatkozik bele az RMDSZ politikájába, de mindenben messzemenően támogatja annak legitim törekvéseit és álláspontját. Ennek megfelelően üdvözli és elő kívánja segíteni a Szövetség, illetve a romániai magyarság belső önrendelkezésének és auttonómia-tervezetének Románia törvényeivel és a nemzetközi jogszabályokkal egyező megvalósítását.

4. Magyarország hathatósan támogatni kívánja a romániai magyar társadalom politikai, gazdasági, polgári, kulturális, egyházi és tanügyi kibontakozását és fejlődését. Erre nézve a felek részletes javaslatcsomag megvalósításában állapodtak meg.

5. Mivel Magyarország és a romániai magyarság egyaránt érdekelt Románia demokratikus átalakulásában, készek együttesen elősegíteni a cél megvalósítását. Ennek a folyamatnak képezi szerves részét a magyar nemzeti kisebbség és a többi kisebbség helyzetének demokratikus rendezése, Románia érdekeinek és törvényeinek, valamint az európai jogrendnek megfelelően.

6. A felek minden lehetőt elkövetnek a magyar-román államközi alapszerződés, továbbá egy államközi kisebbségvédelmi megállapodás mihamarabbi megkötése érdekében. Másfelől szorgalmazzák a magyarországi kisebbségi törvény és a romániai nemzetiségi statútum sürgős elfogadását.

7. Magyarország miniszterelnöke és a Románia Magyar Demokrata Szövetség vezetői egyetértenek abban, hogy a határon túli magyar kisebbség ügyét nem szabad pártpolitikai és választási célokra felhasználni. Erre nézve szükségesnek tartják a határon túli magyarság ügyében történő politizálás egységes alapokra helyezését, többpárti egyetértéssel.[2]

[...]

(...)az európai és euroatlanti integráció minden magyarországi párt számára elsődleges célnak tűnt még akkor, ami egybeesett a szomszédos országok és az ott élő magyarok törekvéseivel is. 2010 után viszont nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetértés ebben is megbomlott, a Fidesz nemcsak a közös kormányülések hagyományát nem újította fel példának okáért Romániával, nemcsak a szomszédos országokkal való kisebbségjogi konzultáció szűnt meg majdnem teljesen, és nemcsak a kisebbségi vegyesbizottságok munkája szünetel az utóbbi időben, hanem a magyar kormány egy egészen más állam- és Európa-modellt tart követendőnek, mint ami véleményem szerint a határon túli magyar közösségek érdeke.

A rendszerváltás után mi az erdélyi magyar közösség fennmaradását, nyelvi-kulturális identitásának megőrzését mindenképpen egy nyitott, dekoncentrált, az egyes régiók multikulturális és multietnikus jellegét elismerő állami berendezkedésben láttuk. Az addigi zárt, homogén, központosított állameszmét a kisebbség- és másságellenes politika hatékony eszközének tartottuk, és éppen ezért a nemzetállami koncepció, vagyis az egy állam, egy nemzet, egy nyelv elvén működő rendszer lebontását tartottuk legfőbb célunknak. A kilencvenes években sokszor konfrontálódtunk a román parlamentben azokkal, akik a Ceaușescu-rendszer bukása után is ezt a koncepciót képviselték. Hosszú évekbe telt, amíg az új román alkotmányba is beerőltetett nemzetállami meghatározást ellensúlyozni tudtuk néhány fontos kisebbségvédelmi rendelkezéssel a különböző törvényekben, elsősorban az oktatási és a közigazgatási törvényben, illetve az oktatási, nyelvhasználati és önkormányzati jogokat később a módosított alkotmányba is be tudtuk illeszteni. Mindez úgy sikerülhetett, hogy a nyugati minták és az EU-kritériumok átvétele érdekében állt a román pártoknak is, és éppen ezért hajlandóak voltak számos kérdésben kompromisszumot kötni. Sőt, olyan jóvátáteli intézkedéseket is ki tudtunk tárgyalni, amelyek nem voltak ugyan kizárólag kisebbségi követelések, de talán minket érintettek a leginkább. A kommunizmusban elállamosított magán-, közösségi és egyházi javak restitúciójáról van szó. Bárhonnan is közelítjük, egy élhető jövőt Erdélyben csakis a közös, határok nélküli, a tagállamokat felülről is kontrolláló, de közben a szubszidiaritás elvét minél inkább kiterjesztő Európában tudtuk és tudjuk elképzelni. Ami engem illet, úgy gondolom, a föderatív Európa eszméje sem ördögtől való. Annyi biztos, hogy a határon túli magyar közösségeket szülőföldjükön megtartani magyarként csakis egy egységesülő Európában lehetséges. Egy már-már nyíltan oroszbarát, integráció-ellenes magyar kormánypolitikát mi nem támogathatunk. Az az igazság, hogy a 2010 utáni Orbán-kormányok már nem törekedtek kompromisszumra a határon túli magyarokkal egy közös jövőkép kialakításában, és bár a magyar-magyar kapcsolatokat egyre szorosabbra vonták, a pénzbeli támogatás mértékét jelentősen megnövelték, valójában egyoldalúan próbálják magukhoz kötni a határon túli szervezeteket, a civil társadalmat és az egyházakat is. Mindezt nagyrészt belpolitikai érdekből, hiszen a kettős állampolgárság szavazati joggal ruházza fel a szomszédos országokban élő magyarokat, akiknek többsége érzelmi alapon szavaz. Márpedig ha több százezernyi szavazatról van szó, akkor a határon túlról eldönthetik a magyarországi választások kimenetelét.

Közben meg határon túli magyar érdekvédelmi szervezeteink üllő és a kalapács közé kerültek. Romániában az RMDSZ a román pártokkal együtt továbbra is Nyugat-orientált politikát folytat, Magyarországon viszont gyakorlatilag elfogadott egy olyan kizárólagosságot, hogy az ellenzékkel nem, csak a Fidesz-kormánnyal tart kapcsolatot. Azzal a kormánnyal, amely ugyan számos fontos erdélyi projektet támogat, de ugyanakkor olyan nemzetállami, szuverenista, EU-ellenes ideológiát propagál, amely belátható időn belül a magyar közösségek felszámolásához vezetne, ha a szomszédos országok ugyanezt az állam-modellt követnék. A magyar miniszterelnök 2025. május 9-i tihanyi beszéde, amelyben egyetértését fejezte ki az általa kereszténynek és szuverenistának nevezett ultranacionalista román elnökjelölttel, nyilvánvalóvá tette, hogy megszűnt az érdekazonosság a magyar-magyar viszonyban, hiszen az erdélyi magyarok éppen ellenkezőleg szavaztak, mint ahogy Orbán Viktor sugallta.[3] Ezek szerint egy EU-ellenes politikához partnereket keresve, a magyar kormány többek közt a határon túli magyarok érdekeit is figyelmen kívül hagyja, ha saját belpolitikai érdekei úgy diktálják. Nyilván a másik ,,szuverenista“ politikus, a szlovák Robert Fico feltétlen támogatása sem segít szerintem az ottani magyaroknak. Harmincöt év múltán ismét érdekegyeztetésre lenne szükség a Kárpát-medencében, nem is csak magyarok és magyarok, hanem magyarok és románok, szlovákok, horvátok, szerbek vagy ukránok között is, de kérdés, hogy van-e erre egyáltalán szándék. Annyi biztos, hogy számunkra, Magyarországon kívül élő magyarok számára létkérdés egy újabb kompromisszum kialakitása. A visegrádi négyek helyett immár visegrádi sokakra lenne szükség, olyan párbeszédre amelyben a civil társadalom, az egyházak, az értelmiségiek éppúgy szerepet játszanának, mint a politikusok.

[1] A teljes tanulmány a MERRE TOVÁBB? Magyarország helyzete és kilátásai c. tanulmánygyűjteményben jelent meg (szerk. Gyurgyák János, Kovách Imre, Pálinkás József, Romsics Ignác, Szathmáry Eörs; Osiris Kiadó, Budapest, 2026)

[2] Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1989-1999. Kiadja az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kolozsvár, 2000. 130.

[3] „Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem: »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.« Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk. (...) A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra.”