Technikai rosszkedvünk okai

Románia technikai recesszióban van. Ezzel kapcsolatban a honi sajtóban egymásnak ellentmondó elemzések jelennek meg, gyakran attól függően, hogy a kérdéses sajtóorgánum melyik politikai tábor iránt elkötelezett. Egyes lapok Ilie Bolojan miniszterelnök érvelését vették át és gondolták tovább, miszerint a technikai recesszió előrelátható és természetes következménye az előző kormányok felelőtlen költekezésének és az ország eladósításának, de az általa bevezetett megszorító intézkedések majd egészséges alapokra helyezik a gazdaságot és megindul a gazdasági fejlődés. Például Loredana Mihăilă, adótanácsadó szerint a kialakult helyzet több tényező együttes hatásának köszönhető. „A kiváltó okok 2017-re, 2020-ra és a 2022-ben kezdődő fiskális agresszió időszakára nyúlnak vissza. A román gazdaság jelenlegi diagnózisa gyakorlatilag az elmúlt néhány év következetlen döntéseinek eredménye, amelyek nem illeszkednek egy egységes elképzelésbe” – mondta a szakember és írta meg a Startup Cafe.

Ezzel szemben a Gândul szakírója, Răzvan Botea úgy véli, hogy a technikai recesszió a Bolojan kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következménye. „A kormány hatalomra kerülése után több mint hat hónappal a legtöbb gazdasági mutató romlott. Mit mondanak a számok: A Bolojan-kormány egy növekvő gazdaságot, a közgazdászok szerint magas inflációt és 5,8 százalékos munkanélküliséget örökölt. Jelenleg a gazdaság recesszióban van, a már eleve magas infláció csaknem megduplázódott, és a munkanélküliség is emelkedett”. Különös módon ő is „fiskális agressziót”, vagyis a gazdasági folyamatokba történő erőszakos kormányzati beavatkozást állapít meg, azonban szerinte ezt nem az előző kormányok, hanem éppen Ilie Bolojan követte el.

Mielőtt állást foglalnék ebben a vitában, lássuk, hogy mi is az a technikai recesszió és milyen gazdasági következményekkel kell számolnunk. A szakirodalom szerint technikai recesszióról akkor beszélhetünk, ha két egymást követő negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) értéke alacsonyabb, mint az előző negyedévben volt. Ez még nem jelent gazdasági recessziót, de mindenképp figyelmeztető jel a tekintetben, hogy a folyamatok rossz irányt vettek és korrekcióra van szükség.

Az alapvető kérdés az, hogy a kialakult helyzethez a kormány gazdaságpolitikája vezetett-e vagy átmeneti visszaesésről van szó, amely megoldódik, ha a kormány reformjai éreztetik a hatásukat. Még egyszerűbben fogalmazva, arra kell megtalálnunk a helyes választ, hogy a recessziót az előző kormányok túlköltekezése, vagy a bolojani megszorítások okozták-e. A kérdésre a válasz viszonylag egyszerű, ha arra gondolunk, hogy a gazdasági visszaesés a beruházások visszafogásának és a fogyasztás csökkenésének az egyenes következménye. Erre viszont a kormány szakemberei azzal érvelnek, hogy a szigorúbb fiskális politikára az ország makroökonómiai egyensúlyának megőrzése miatt volt szükség, hiszen meg kellett állítani a nyolc százalék fölötti költségvetési hiányt és az ország további eladósodását.

Szerintem azonban a probléma nem annyira az eladósodás mértéke, hanem az, hogy milyen magas kamatok mellett tud hitelt felvenni az ország, mennyibe kerül nekünk – mindannyiunknak – a kölcsönök visszafizetése. Például Spanyolország adósságállománya 2025 szeptemberében a GDP 102,3 százalékát tette ki. Ugyanakkor 2026 elején a tízéves lejáratú államkötvényeit hozzávetőlegesen 3,1-3,3 százalék körüli éves hozam mellett tudja finanszírozni a kötvénypiacokon.

Ezzel szemben Románia államadóssága a belső nemzeti össztermékhez viszonyítva mindössze 54,8 százalék, ellenben a román állampapírok éves hozama 6,4 százalék körül van, vagyis a spanyolnak a duplája. Ennek oka pedig az, hogy alacsonyabb a bizalom Románia gazdaságában mint a Spanyolországiban. Például a Fitch hitelminősítőtől Spanyolország az „A”, Románia pedig a bóvli kategóriánál az éppen csak jobb „BBB-mínusz” besorolást kapta ráadásul negatív kilátásokkal.

Az igazi gond tehát Románia gazdasági elmaradottsága és nem az államadósság mértéke. A kormánynak akkor, amikor kidolgozta az ország pénzügyi és gazdaságpolitikáját, erre kellett volna tekintettel lennie. Szakemberek és a gazdasági szereplők bevonásával olyan reformintézkedéseket kellett volna meghoznia, amelyek élénkítik a gazdaságot, serkentik az innovációt, támogatják az oktatást és az egészségügyet.

Ehelyett voluntarista, „fűnyíró-elv” alapján működő megszorításokat és
bizonyos szakmai kategóriák iránti averziót, már-már bosszúvágyat látunk. Ez a politika pedig nem tesz mást, mint tartósítja a lemaradást és kiszolgáltatja az országot a külföldi nagyvállalatok dominanciájának.