Elmélkedés a magunkhoz való tartozás, valamint a pájinkafőzés nemzetstratégiai fontosságáról

Nem tudom mások ezzel hogyan vannak, de elég gyakran megkörnyékez engem a kétségbeesett légszomj – jő a fuldokló röhej, miként történt ez a Stanci néninél kondoleáló Frédivel –, midőn jeles romániai székely, „egyébként” legitim elöljáróink könnyed eleganciával, majdnem magyar nyelven szélnek eresztett magvas eszmefutásai rámszakadnak.

Egy viszonylag friss, kétezerhuszonötös kiadvány ajánló szövegében ezt lelém: „A támogatás legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása a számontartás, a magunkhoz való tartozás évről évre történő kinyilvánítása.” Ezt írja dr. … RMDSZ parlamenti képviselő, a Studium Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke. Ez a „magunkhoz való tartozás” piciny nemzetünk közgondolkodásban új távlatokat nyit.

Nemkülönben elérzékenyülök midőn Csíkszereda megyei jogú város polgármesterének az 1998. március 15-i ünnepségre kiadott szórólap első oldalán közkinccsé tett (faj)súlyos eszméi emlékezetemből előbukkannak: „Ittlétünkben való jogainkkal szemben nincs alternatíva.” A szórólap hátán, szerényen, az első felelős magyar kormány tablója húzódott meg.

És ha már a konceptualizálás verejtékes műveletén túl vagyunk, lássuk az operacionalizálás lehetőségeit. „Előválasztás: az urnákba történő szavazatok elhelyezése.” Posztulálta ezt az RMDSZ hajdani (al)csíki szenátora a Csíki Tv adásában. Persze, akkor még volt az RMDSZ-ben előválasztás. Lehet, hogy ezért merült a fénylő gyöngyszem a feledés homályába? Az előválasztás, persze. Ki tudhatja? Tudja a homály.

És most a szó szoros értelmében kezemben forgatgatom a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet legfrissebb kiadványát. Nézem elölről, nézem hátulról…

A kiadvány címe: „Korona – Kárpát Haza Pálinka; Aszaltszilva ágyon érlelt szilvapálinka, 2025, Kereskedelmi forgalomba nem hozható.” Magyarország Kormányának 346/2012. (XII. 11.) rendelete által létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSK) küldetése: a magyar örökség korszerű újrafogalmazása, a jelen és az eljövendő nemzedékek támogatása, a nemzeti összetartozás erősítése stb., stb.
A fenti fotón megörökített „kiadvány” méltó megkoronázása az unitáriusságának tizennegyedik esztendejében Orbán Balázs képviselő által látványosan megtámogatott, Ugron Ákos székelyudvarhelyi képviselő 1865. évi kezdeményezésének.

1868 évi XVI. Törvénycikk a szeszadóról: „12. § … A Székelyföld azon vidékein, a melyeken az eddigi gyakorlat tanusitása szerint is a marha téli kitartása csak pálinkafőzés által biztositható, kivételkép megengedhetik, hogy pálinkát liszttartalmu anyagokból is kisebb üstökön, melyek egy alsó-ausztriai akónál nem nagyobbak, a pénzügyminister által megszabott feltételek mellett, főzhessenek, ha minden egyes egy alsó-ausztriai akós üst után két forintot fogyasztási évi adóátalány fejében fizetnek.”
A korabeli Képviselőházi Napló megörökítette Orbán Balázs 1879. március 19-én elhangzott érvelését: „Ez volt oka annak, hogy a marhatenyésztés, mint hivatásszerű mellékkereset mód, elősegítése czéljából 1868-ban a törvényhozás a kisüsttel való pálinkafőzést 2 frt díjfizetés mellett a székelyföld lakóinak engedélyezte. Sőt van egy másik fontos nemzetgazdászati szempont, a melyet itt figyelmen kivül hagynunk nem szabad, s mely hazánkra kétszeres hátrányt hoz, az t. i., hogy mióta a kisőstökkel való pálinkafőzés szünetel: azóta a székelyföld szesz szükségletét Galieziából és Bukovinából behozott szeszszel fedezi leginkább, s így nemcsak az állam van 50,000 frtnyi jövedelemtől megfosztva, nemcsak a székelyföld lakosságának marhatenyésztése van megbénítva s ez által ezen egyedüli jövedelem-forrása lefojtva: hanem évenként sok bentartható százezrek vándorolnak ki e hazából, csonkítva az úgy is nagyon megfogyatkozott nemzeti vagyont.”

Egy évszázaddal később, a székelyek folytatják a pálinkafőzés autonómiájáért való nemes küzdelmüket. Koccinthatnak a gazdák – szól a cím a Krónika 2008. okt. 02-i számában. „Mentesítik a saját használatra főzött kisüsti pálinkát készítő gazdákat a jövedéki adó fizetése alól – az erre vonatkozó adótörvénykönyv-módosítást a képviselőház keddi ülésén szavazta meg. Az új jogszabály értelmében a kisüsti pálinkát készítőknek nem kell majd illetéket fizetniük a gazdaságonként termelt évi 250 liter tiszta szesztartalmú ital után, ami tulajdonképpen 500 liter 50 fokos adómentes pálinkát jelent, melyet a gazdák nem értékesíthetnek. Dr. Kelemen Attila, a parlament mezőgazdasági szakbizottságának elnöke az Agrárvilágnak elmondta, az adótörvénykönyv jövedéki adókra vonatkozó cikkelyének módosítását örömmel fogadták a pálinkafőzéssel foglalkozó gazdák. Az eddig érvényben lévő szabályozás értelmében ugyanis a kisüsti pálinkafőzőknek 50 liter lefőzött pálinka után literenként 12 lej illetéket kellett befizetniük, ami a gazdák szerint ellehetetlenítette a termelést. Amint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hónap elején Kelemen Attila átiratban fordult Dacian Cioloș mezőgazdasági miniszterhez a romániai kisüsti pálinkafőző gazdák érdekében. A tárcavezető közbenjárt az Európai Unió illetékes hatóságainál is a szóban forgó hagyományos termelői szakágazat érdekében, mint mondta, egyelőre nem sok sikerrel.”

Összegezve, az elmúlt bő másfélszáz év folyamán a nyugathoz (jólét-létbiztonság) való csatlakozás lehetőségéhez a székelységnek kétszer nyitott teret a sors (keze).
Első alkalommal kerek két évvel a formális csatlakozás (1867 – kiegyezés) előtt intézkedtek a székely elöljárók. Második alkalommal az Európai Unióhoz való csatlakozás után kaptak észbe a székely lófők. És jóval a székelység EU-hoz való csatlakozása után jelentette ki Magyarország miniszterelnöke 2025. szeptember 27-én: „Szabad ország, szabad pálinka – A magyar pálinka több mint ital. A magyar kultúra része.”

A székelységnek a „magyar kultúra részéért” folytatott küzdelme tehát, évszázadokon átívelő hogyeshejják. A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet Székelyudvarhelyről kitelepedett elnöke nem véletlenül emelte be a nemzetstratégiába, mégpedig éppenséggel a Székelyudvarhelytől maximum hét és fél kilométernyire elterülő település termékét, most már „a magyar örökség korszerű újrafogalmazásá”-nak jegyében.

Tiszta és világos, hogy „mi dolga a világon” az NSK-nak?

Remélem, egyszer csak sikerül majd tisztázni a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazi küldetését is, mely intézményt, a változatosság kedvéért egy Temesvárról kitelepedett egyed vezet szinergiában a Hagyományos Székely Jövő Központokkal. Gondolom, a „marhatenyésztés, mint hivatásszerű mellékkereset mód, elősegítése czéljából”.

Lettünk tehát újólag önmagunk paródiája.