Ki és hogyan használja a propagandát, és ki felel a következményekért?

A propaganda a mi vidékünkön egy megbélyegző fogalom. Amikor azt írja vagy mondja valaki, hogy ez orosz propaganda, kormánypropaganda, kínai propaganda, sok esetben azt is sugallja, hogy hazugságról van szó. Ha politikus lejáratni szeretne egy diskurzust, vagy szervezetet, esetleg embert, azt mondja: ez csak propaganda (vagy újabban fake news). Sokszor társadalomtudományokkal foglalkozók is lerövidítjük az utat, és azt mondjuk: propaganda, anélkül, hogy bővebb magyarázatot fűznénk hozzá. A politikusok esetében magyarázható a propaganda szó ilyetén használata, még akkor is, ha ugyanaz a politikus, akinek reggel propagandát gyártanak, délután a propaganda szóval bélyegzi meg az ellenfelet. Társadalomtudományok művelői viszont megmutathatnánk, miért propaganda egy-egy kampány, vagy milyen módjai vannak még a befolyásolásnak. Hiszen a propaganda befolyásolni akar embereket valakinek a jól meghatározott érdeke szerint.

A propaganda szónak nem volt mindig negatív konnotációja. A propagare latin szó azt jelenti: terjeszteni. XV. Gergely pápa az Inscrutabili Divinae Providentiae pápai bullával (1622. június 22.) hozta létre a „Sacra Congregatio de Propaganda Fide”-t, amelynek feladata a katolikus vallás terjesztése volt. A szakirodalom nagyrészt egyetért abban, hogy a propaganda negatív konnotációját a világháborúk idején nyerte el, amikor Joseph Goebbels a náci propagandaminiszter volt. A korabeliek nem neveztek mindent propagandának, még ha hasonló célokat hasonló módszerekkel is szolgált is a tevékenység. A Szövetségesek oldalán ezt így keretezték: a Tengelyhatalmak propagandát terjesztenek, a Szövetségesek informálnak.

A hidegháború erősítette meg végképp azt a téveszmét, hogy a demokráciák kizárólag informálnak, a diktatúrák kizárólag propagandát terjesztenek. Történt mindez annak ellenére, hogy propagandát mindkét fél folytatott. Az egyik első jelentősebb „propaganda-harc” a Marshall-terv körül alakult ki, amely hatékonynak bizonyult az érintett országok gazdasági helyreállításában, és az amerikai propaganda egyik eszközének is tekinthető (lásd a vitákat a Marshall-terv hidegháborúban játszott szerepéről itt, illetve egy interjú két amerikai diplomatával a Marshall-terv életbeültetésének idejéből itt).

Létrejötte részben abból az amerikai félelemből is fakadt, amelyet Marshall külügyminiszter-tábornok így fogalmazott meg: „Az igazság az, hogy Európa következő három-négy évre szóló igénye külföldi élelmiszerekre és egyéb alapvető termékekre – elsősorban Amerikából – annyira meghaladja jelenlegi fizetőképességét, hogy jelentős további segítségre szorul, vagy nagyon súlyos gazdasági, társadalmi és politikai romlással kell szembenéznie” (forrás). A Szovjetunió (amely birodalomnak tekinthető) is előállt a saját narratívájával, miszerint a Marshall-terv az amerikai imperializmus eszköze, és a befolyása alatt álló kelet-európai országokkal visszautasíttatta a segélyt (példák az USA–Szovjetunió propaganda- és dezinformációs harcára itt, szovjet propagandaplakátok itt, a két nagyhatalom hidegháborús propagandájára példák itt).

A propagandáról sokan úgy vélik, hogy elsősorban országok folytatnak propagandakampányokat. Ennek ellenére propagandát vagy annak eszközeit a cégek is használták és használják. A két világháború között Edward Bernays által kitalált Torches of Freedom kampány is tekinthető propagandakampánynak. Bernays, aki a propaganda és a PR nagyhatású, vitatott alakítója volt, a két világháború között az American Tobacco Company alkalmazásában állt, hogy növelje a női fogyasztók számát. Akkoriban a társadalomban nem volt elfogadott, hogy a nők nyilvánosan dohányozzanak. Bernays a női egyenjogúsági mozgalmakra építve úgy keretezte a cigarettázást, mint a női szabadság és egyenjogúság jelképét. (lásd itt és itt). Bernay, akit úgy is számon tartanak mint aki a propagandát megpróbálta átkeretezni PR-nak, vagy aki a propaganda eszközeit használta fel marketingben, azt írja Propaganda című, ma is olvasható könyvében, hogy: „a modern propaganda egy következetes, tartós erőfeszítés, amelynek célja olyan események létrehozása vagy alakítása, amelyek befolyásolják a közvéleménynek egy vállalkozáshoz, eszméhez vagy csoporthoz fűződő viszonyát.”

A propagandakutatás egy érdekes alakja, Jacques Ellul szerint csak hatékony vagy hatástalan propaganda van, nincs semmi alapja a különbségtételnek demokratikus és tekintélyelvű propaganda között. Ellul azok közé tartozik, akik nem negatív értelemben definiálják a propagandát, aki azt gondolta, hogy „propaganda az állam szükséges eszköze, alapvető ahhoz, hogy aggregálja a polgárokat”, azaz közösséget teremtsen.

A propaganda, tudományos berkekben is vitatott fogalom, nincs egy egységes meghatározása.

A propaganda meggyőzni akar, nem tájékoztatni, elmondja, hogy az adott témáról mit kell gondoljunk. szervezett, tudatos befolyásolás, eszmét, értéket közvetít. Teszi ezt mindig az adott szervezet (cég, állam, politikai párt) céljának megfelelően.

Attól függően mi a propaganda célja, például elhitetni, hogy az ukránok kezdték a háborút, olyan értékeket, történeteket, féligazságokat, hazugságokat, keretezést alkalmaz, ami a célközönségben az elvárt képet alakítja ki. A propaganda nem mindig hazugságokra alapszik, és pontosan tudja, hogy a célközönség létező elképzeléseihez kell igazodnia. A propagandista is, mint a marketinges vagy a politikai kommunikációs szakember, használja a közvéleménykutatást, a szegmentálást, a közösség médiát.

A propagandista, vagy annak megbízója, nem feltétlenül azt akarja, hogy a kampányának hatására megvegyem a mosóport, hanem azt, hogy úgy gondoljam, a mosás hozzátartozik női szerepemhez. Egy másik – most már marketingkampányban – pedig eladják nekem a mosóport. A propaganda célja nemcsak egy bizonyos módon való gondolkodásra késztetés, hanem cselekvésre késztetés is lehet. Érdemes az első világháborús amerikai Liberty Bond (azaz szabadság kötvény) kibocsátását és kampányait újra olvasni-nézni. William McAdoo, aki 1913-1918 között USA pénzügyminisztere volt, a háború finanszírozásához kitalálta a szabadság kötvényt, de azt is, hogyan fogja azt a lakosságnak eladni. Három pontos tervében benne volt a lakosság oktatása a kötvényekről, a háború céljairól és okairól, az ország pénzügyi erejéről, de benne volt a hazafiságra való hivatkozás is. A kampány felhasználta a Committee on Public Information (CPI) segítségét is, ami az Egyesült Államok egy ügynöksége volt. Ennek a célja az volt, hogy befolyásolja a közvéleményt, hogy az támogassa az USA világháborúban való részvételét. A CPI propaganda szervezet volt, ahol egyébként Edward Bernays is dolgozott. A kampányban, a megjelent poszterek rajzolásában, filmek készítésében (lásd a Charlie Chaplin által készített Bond-filmet ), nemcsak az akkori hírességek, de még a cserkész szövetségek is részt vettek (lásd a kampány néhány vizuális elemét itt ).

Egyértelműen nem arra gondoltam, hogy a propaganda hatásait tudnánk-e semlegesnek tekinteni – evidens módon ez szamárság lenne. De fel kell tenni azt a kérdést, hogy nem származik-e több társadalmi haszon abból, hogy megmutatjuk konkrétan, hol, hogyan és miért használják a propagandát, mint abból, hogy egyszerűen azért, mert valami propaganda, legyintünk, és továbbmegyünk. Vajon nem a fő kérdés elkenése az is, amikor azt mondjuk: ó, ez nem propaganda, csak marketing; nem marketing, hanem politikai marketing?

Fontos lenne azzal tisztában lenni, hogy egy-egy befolyásolási kampánnyal ki, mit és hogyan akar elérni.

Akkor talán oda is eljutnánk, hogy ki a felelős a befolyásolási kampányok által elért esetleges negatív hatásokért. Senki, mert mindenki csak a munkáját végezte?