Hogy én kivel állhatok szóba és kivel nem?

Több mint egy évtizede, amióta nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ egyes politikusai a Fidesz erdélyi al-szárnyaként pozicionálják magukat a politikai palettán, állandó feszültségeket okoz, ha Erdélybe látogat valamilyen, nem a pillanatnyi magyarországi kormánypártot képviselő politikus.

Rövid kitérőben megjegyezném, hogy érteni vélem, miért kényelmes az RMDSZ-ben sokaknak önálló politikai alakulat helyett egyszerűen csak a Fidesz erdélyi szócsövének lenni, hiszen ez megold egy csomó gondot, amivel a szövetségnek egyébként meg kellene küzdenie. Például ki kellene dolgoznia egy olyan saját programot, amely az állandóan átalakuló romániai viszonyokat figyelembe véve, a kényes belföldi egyensúlyok átlátása után stratégiát gondol ki az általa képviselt közösség javát szem előtt tartva, majd egyeztet és lobbizik a bukaresti parlamentben és kormánykoalíciókban ezek kivitelezésére. És mindezt azért, mert ha az erdélyi (magyar) szavazópolgároknak az az érzésük, hogy az ők érdekeit képviselni hivatott szervezet nem használja ki ügyesen a lehetőségeket, nem oldja meg a sajátos gondjaikat, nem képviseli hatékonyan őket, akkor a legközelebbi választásokkor megbüntetik.

Értehető, hogy sokkal kényelmesebb a magyarországi kormány hatáskörébe utalni az erdélyi magyarok problémáit, a keményvonalas magyar nemzeti retorikába kapaszkodva kijelenteni, hogy „csak az igazi magyar ember, aki velünk tart” – és ettől kezdve nyugodtan hátra lehet dőlni, az erdélyi magyar szavazatok akkor is jönnek, ha két szalmaszálat sem teszünk keresztbe, mert hiszen egyrészt igazi magyar emberek szeretnénk lenni itt Erdélyben, és miért ne hinnénk el azt, hogy magyarként Magyarország kormánya gondoskodik rólunk?

Közéletünkben amúgy is állandóan jelen van a magyar kormány valamelyik harmad- vagy negyedrangú képviselője, például semmilyen ünnepség nem eshet meg nélkülük. Persze, ennek következménye is van, például az, hogy az adónkért járó román állami finanszírozás soványan érkezik a magyarok által lakott régiókba, hiszen a képviselők-szenátorok egy része vagy a román kormányban időnként részt vevő tisztségviselők egyike-másika csak terhes kötelességnek tekinti a bukaresti jelenlétet, egyébként alig várják, hogy elszaladhassanak a soron következő gulyásfőző versenyre valamelyik testvérvárosba Magyarországon. Régen elmúltak azok az idők, amikor az RMDSZ politikusai egész héten éjjel-nappal egyeztettek, vitáztak, követelőztek Bukarestben. Ez csak azért baj, mert Románia sokkal nagyobb ország mint Magyarország, sokkal nagyobb költségvetéssel. Hogyha az erdélyi fejlesztéseket alapvetően romániai és nem magyarországi forrásokból oldanánk meg, mindenkinek jobb lenne, határon innen és túl is – sok társadalmi feszültség is megszűnne a magyar-magyar viszonyban.

Visszakanyarodva az alapvető mondanivalómhoz, a Fidesz erdélyi visszhangjának lenni természetesen korlátozásokkal is jár. Például, el kell fogadni, hogy a magyar kormánypárt egypártrendszerként kíván működni Magyarországon, és elvárja, hogy az „aki nincs velünk, az ellenünk van” alaptézis, amit az ottani közéletben kötelező mantraként használnak, Erdélyben is érvényes legyen.

Az erdélyi közélet azonban sokkal többrétűbb. Nem irigylem azokat az RMDSZ tiszt(ség)viselőket, akiknek az ilyenfajta kizárólagosságra törő „irányelveket” be kell tartatniuk, nehéz helyzetben lehetnek.

Most például nagy riadalmat keltett, hogy Magyar Péter Erdélybe látogatott. Szokás szerint a szövetség tisztségviselői sündisznóállásba merevedtek, és működésbe hozták a helyi öreg harcosok klubjának levitézlett komment-hadseregét, akik aztán idős, keresztény nagymamákhoz-nagypapákhoz méltó módon válogatott trágárságokkal és az obligó poloskázással teleszórtak mindenkit, aki hajlandó volt érdemben szóba állni a politikussal.

Miért is? Gyermekkorunk óta arra biztatnak, hogy életünk minden területén keressünk minél több irányból információt egy adott dologgal kapcsolatban, majd mérlegeljünk és utána hozzunk döntéseket. A magyarországi politikai helyzet miért lenne kivétel ez alól a szabály alól? Tulajdonképpen mi történhet akkor, hogyha az ember egy bizonyos politikai témában több, különböző nézetet valló emberrel beszélget?

Persze, a diktatúráknak jellemzője az, hogy a Vezér kijelentései dogmák, ezek tartalmazzák az egyetlen lehetséges igazságot, és a népnek igazodnia kell, mert másképp megnézheti magát, rögtön érkezik a megtorlás. Például kizárják abból a közösségből, amelynek tagja. A kirekesztettségtől való félelem pedig már sok keserves kompromisszumot szült.

Az, hogy az erdélyi emberek bonyolultabban gondolkodnak, mint hogy hatalmi szóval utasítani lehetne őket valamire, fényes bizonyítékot nyert május 18-án, a romániai elnökválasztás második fordulójakor. Orbán Viktor tihanyi kijelentése és az RMDSZ elnökének ezt meglehetősen langyosan cáfoló retorikája ellenére az erdélyi magyar polgárok példás civil összefogással ritka nagy létszámban vonultak fel szavazni az Orbán Viktor által javasolt jelölt ellen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozom, amely ismét – éles helyzetben – bebizonyította az életrevalóságát, és azt, hogy képes az önálló döntések meghozatalára.

Természetesen mindig, minden társadalomnak vannak olyan tagjai, akik igényelik a kézi vezérlést, szükségük van arra, hogy valaki pontosan megmondja nekik, mikor, mit cselekedjenek. Az ilyen csoportokat könnyű rábírni arra, hogy előregyártott, tetszetős jelszavakkal gyűlölködjenek azok ellen, akik önálló döntéseket hoznak. Nincs ebben semmi rendkívüli, és bár fárasztó, sőt, néha fájó tud lenni a megnyilvánulásuk, eddig még sosem sikerült megakadályozniuk a történelem előrehaladását.

Nem vagyok kettős állampolgár, sosem volt szándékomban szavazni a magyarországi választásokon. Azt gondolom, hogy a saját politikai útjukat az ott élőknek kell eldönteniük.

De, hogy Erdélyben kivel találkozunk, beszélgetünk, barátkozunk és kivel nem, ezt, úgy gondolom, mi dönthetjük el.

Erdélyi magyarként még azt is gondolom, hogy jó lenne, ha az RMDSZ gondoskodna arról, hogy ez a jogunk ne sérüljön. Már persze, ha továbbra is az érdekvédelmi szövetsége szeretne lenni mindazoknak, akik május 18-án a maguk feje után, magyarországi elképzelés ellenében szavaztak – vagyis nagyon sokunknak.