Türelmetlenség, csodavárás és a megszorítások miatti csalódások között fortyog a romániai közérzet

A CURS közvélemény-kutató intézet júliusi telefonos felmérésének eredményei nem mutatnak látványos változást, a számok csak árnyalatnyit változtak az előző hónapokhoz képest. De ha alaposabban megnézzük őket, és nem csak adatként, hanem társadalmi tünetként tekintünk rájuk, aggasztó mintázatok rajzolódnak ki. A szélsőséges, antidemokratikus politikai szereplők lassan, de biztosan törnek előre. Eközben a megszorítások nyomán egyre nő az elégedetlenség, a bizalomvesztés az állami intézményekben, és ezzel együtt a Messiás-várás is.

Ebben az írásban nem csupán ismertetjük a számokat, hanem értelmezzük is őket: mit árulnak el az ország lelkiállapotáról, és milyen politikai következményekkel járhat mindez.

1.Pillanatnyi pártpreferencia

A pártok vonatkozásában, a következőek a megkérdezettek politikai preferenciái: Esetleges parlamenti választások esetén az AUR kapna 38 %-ot, többet mint a második PSD (20%) és harmadik PNL (15 %) együtt. Ilyen a többi parlamenti párt népszerűsége: USR 12 %, RMDSZ 5 %, s a két szuverénista parlamenti párt POT 4% és SOS 2%. Magyarán az AUR lenne egy esetleges új parlament legerősebb pártja. Ez a helyzet azért aggasztó, mert a szigorúan szükséges takarékossági intézkedések életbe léptetése, még tovább fogja növelni az elégedetlenek táborát, vagyis szinte biztos a szélsőségesek szavazóit!

2. Románia haladási irányáról

A megkérdezettek véleménye (és ennek révén kitapintható az országos közhangulat) nem a legjobb, kiolvasható az arra a kérdésre adott válaszokból, hogy Románia jó vagy rossz irányba halad: 69 % szerint az irány rossz, s csak 26 % látja úgy, hogy az irány helyes. (5 % nem tudja vagy nem válaszol erre a kérdésre). Több mint kétharmad úgy látja rossznak az irányt, ami csemege (vagy feladott labda) lehet azoknak, akik a hatalom megszerzése érdekében felelőtlenül, könnyelműen bármit megígérnek majd egy választási kampányban. Vannak akik képesek arra, hogy megtegyék, s a csendes csodaváró többség szereti a Messiásokat, még ha nem is valódiak.

3. A megszorító kormánycsomag képe

A Bolojan-kormány frissiben bevezetett gazdasági és pénzügyi intézkedéseinek megítélése a megkérdezettek válaszai alapján: 35 % szerint a Bolojan-kormány gazdasági intézkedései indokolatlanok és nincs rájuk szükség. 28 % szerint egyes intézkedéseket meg kellett hozni, de nem valamennyit. S a megkérdezetteknek csupán alig negyede ért egyet az intézkedések bevezetésével (26 %). Továbbá 3 % szerint nem pont ezeket az intézkedéseket kellett volna meghozni. S van még 8 % akik nem tudják a választ, vagy nem válaszolt. Azt hiszem, kommunikációs probléma is, hogy meggyőzni az embereket arról, jobb ma meghúzni a nadrágszíjat, mint esetleg egy-két éven belül rongyos nadrágban járni, netalán nadrág nélkül, és koldulásból élni.

4. A korlátozások megélése

A közvélemény kutatóknak egy olyan kérdése is volt, hogy: Mekkora hatása van a kormány intézkedéseinek önre vagy a családjára? Az eredmény: 41% szerint nagyon nagy, 37 % szerint nagy, 14 % szerint kicsi, 3 % szerint nagyon kicsi, s a maradék 5 % nem tudja vagy nem válaszolt. Szinte előre meg lehetett volna jósolni a válaszokat, hogy a nagyon nagy többség (41+37=78 %) előre borúsan látja a saját helyzetét. Az első intézkedéseket alig pár napja hozták meg, s a közvetlen hatásuk valójában még nem is érezhetők, de már festik az ördögöt a falra, s ezt is jól ki lehet használni politikailag.

5. Intézmények népszerűségi mutatója:

A közvélemény-kutatás a romániai intézmények megítélésére is rákérdezett. Az élmezőny nem hozott meglepetést: a hadsereg és a tűzoltók (összesítve) 81 százalékos bizalmat élveznek. Az egyház 74, az Európai Unió és a rendőrség egyaránt 59 százalékon áll, a magánszektor 54, az ENSZ pedig 53 százalékos támogatottságot kapott. Az államelnöki hivatal bizalmi indexe 48 százalék, míg a televízióké 41.

A középmezőnyben az igazságszolgáltatás (38%), a sajtó (36%) és a szakszervezetek (34%) szerepelnek. A kormány csupán 33 százalékon áll, a titkosszolgálatok 29-en, a parlament 26-on, az Audiovizuális Tanács és az Alkotmánybíróság 24-en, az Állandó Választási Hatóság pedig 23 százalékon zárja a sort.

Kár, hogy a hadsereg és a tűzoltóság egy kalap alatt szerepel – mert szívesen látnám külön a „díszletkatonaság” bizalmi indexét, ahol főtisztekből sok van, gyalogosból kevés, és az egész egyre többe kerül. Tudvalevő, hogy vannak társadalmak, ahol a mundér tisztelete túlélte a józan észt – és ez gyakran együtt jár a demokrácia törékeny voltával. A harmadik világ államcsínyei, vagy az európaiasított „szolgálati demokráciák” mind ismerik ezt a mintát.

Az egyház szokás szerint dobogós lett (74%). Nálunk ez évtizedes reflex. Csak hát nem árt emlékezni: az egyházak nem feltétlenül a demokratikus intézményrendszer szövetségesei, főleg nem a többségi. Az állam és egyház szétválasztása nálunk legfeljebb egy távoli, skandináv álom. A politikai színpadon való szerepvállalás, a keleti hatalmi kötődések vagy akár a fundamentalista üzenetek viszont annál inkább jelen vannak – mindezt a XXI. században, az EU tagjaként.

Személyes megítélésem szerint három intézmény indokolatlanul jól szerepelt: a rendőrség (59%), az igazságszolgáltatás (38%) és a titkosszolgálatok (29%). Ha a mindennapi működésüket nézzük, ezeknek inkább a lista vége felé lenne a helyük.

6. Uniós tagság

Románia EU-s tagságát a megkérdezettek 60 % kedvezően ítéli meg, 31 % negatívan és 9 % nem tudja a választ vagy nem válaszolt. Ennek fényében nem lesz Roexit. Talán ez a legjobb mutató az egészben. Persze némileg szembemegy azzal a válasszal, hogy 69 % szerint Románia rossz irányba tart.

7. Politikusi toplista

A romániai politikusokba vetett bizalom érthetően a legnagyobb a májusi elnökválasztás két „döntősében”: úgy a győztes és azóta államelnök Nicușor Dan személyében, mint a vesztes George Simionban, egyaránt 38-38 százalékban bíznak a megkérdezettek.

De nagyon elgondolkodtató, ha minden egyes személyiség esetében a politikusban megbízók arányát összevetjük azokéval, akik csak nagyon kicsit vagy csak kicsit bíznak benne. A népszerűségi listán, minden politikus esetében az első szám azok arányát jelzi, aki nagyon erősen és erősen bíznak, s a második, azokat mutatja, akik csak kicsit és nagyon kicsit bíznak az illetőben:

• George Simion 38 % – 57 %
• Nicușor Dan 38% – 59%
• Ilie Bolojan 32% – 62%
• Sorin Grindeanu 26% – 64%
• Kelemen Hunor 24% – 65%
• Dominic Fritz 22% – 53%
• Diana Șoșoacă 19% – 79%
• Anamaria Gavrilă 16% – 59%.

Ha a jobboldali hasábot az negatív szavazatként fogjuk fel (Mi más lenne?), akkor azt lehet ebből érteni, hogy az emberek fölöttük többen törnek pálcát, mint amennyien kedvelik őket.

Még érdemes megnézni, hogy a negatív toplistát Diana Șoșoacă vezeti, amivel tökéletesen egyet lehet érteni. A második Kelemen Hunor, szóval nemzeti elfogultság, hogy ne mondjuk magyarellenesség van azért. (Erre alapozhatnak még mindig a nacionalisták.) A PSD élén álló Grindeanu a harmadik. (Ez gondolom főleg a pártjának szól.) A listán Bolojan a következő – az emberek tartanak az életszínvonal romlásától a megszorítások nyomán. És a listán Dominic Fritz az utolsó, ami egyrészt jó, másrészt kevésbé az. Jó, mert egy „idegenben” megbízik a nemzeti elfogultságban szenvedő többség. Másrészt a hazai politikai kínálat szegénységére utal! De gondolom ez nem újdonság.

Mi következik ezekből a számokból? Semmi jó

Azt hiszem senki sem vitathatja azt, hogy az uniós csatlakozás óta sokat javult (és korábban szinte elképzelhetetlen fokot ért el) a romániai életszínvonal. Emögött csak részben volt valós gazdasági teljesítmény, sokszor hitel biztosította a viszonylagos jólétet, akárcsak a nyugdíjemeléseket és a közszféra emelkedő béreit. Közben az állami apparátus is szépen „fejlődött”, mondhatni vízfejűvé nőtte ki magát, egyes kasztszerű, privilégizált csoportokkal. (Különleges nyugdíjak, kiemelt bérezés, sikerdíjak és egyéb bónuszok vagy pótlékok.) Ezek lefaragására tett első javaslatokra, rögtön felszisszentek az érintettek, s nem csak szisszentek, hanem „spontán munkabeszüntetésekkel” reagáltak, sztrájkkal mi több általános munkabeszüntetéssel fenyegetőznek. Beleértve az adóhivatali, igazságszolgáltatási stb. alkalmazottakat. Csak azért ezt a két csoportot említem, mert ha a fináncok rendesen behajtanák a fizetnivalókat, akkor kisebb lenne a költségvetési hiány. S azért az igazságszolgáltatást sem hagyom ki, mert előfordul, hogy egyes perekben addig halogatják az ítélethozatalt, amíg elévül a bűncselekmény, vagy visszaesőket és veszélyes embereket helyeznek feltételesen szabadlábra, máskor politikusokat, de nem mennék bele a részletekbe.

Azt csak mellékesen említem, de seregnyi példát ismerünk, elég ehhez az egyes közszereplők-közalkalmazottak végzettségét ismerni, ami nyilvános életrajzukból kiderül, hogy sokan közülük, (Tisztelet a kivételnek, de ők kisebbségben vannak!) „diplomagyáraknak” vagy „tánciskoláknak” is nevezhető sokszor fantomjellegű magánegyetemeken szereztek diplomát, s nem valami komolyabb-nívósabb egyetemen. (A megbundázott versenyvizsgákat és hasonlókat nem is emlegetem. Meritokrácia? Mi az? Inkább familiarizmus, nepotizmus, ejtőernyőzés, politikai alapon történő osztogatás-fosztogatás stb.)

Azt nem értem a tiltakozók esetében, hogy ha a korlátozások miatti jövedelemveszteség annyira megvágja a zsebüket, hogy már nem lesz érdemes az illető ágazatban (intézményben) dolgozni, akkor miért nem keresnek jobban fizető munkahelyeket a versenyszférában.

Befejezném két példával:

Az állami alkalmazottak között is léteznek páriák és kivételezettek – elég, ha az alkotmánybírákat és a pedagógusokat nézzük a skála két végén. A törvény szerint azoknak az alkotmánybíráknak, akik kitöltik kilencéves mandátumukat, végkielégítés jár: hat havi nettó fizetés, ami most épp 180 000 lej, azaz mintegy 36 000 euró. És meg is kapják – hiszen a törvény előírja, s ha valaki mégis visszatartaná, nagy valószínűséggel perelnének, és nyernének is.

A pedagógusok helyzete már nem ennyire kerek. A 2023-as tanügyi törvény szerint a nyugdíjba vonuló tanároknak két havi fizetésnyi bónusz járna. Csakhogy a törvény hatályba lépése óta a kormány ezt az előírást még nem alkalmazta – pontosabban: folyamatosan elhalasztja. Így lett a törvény szövegéből Nagy Semmi. Miközben az alkotmánybírók esetében egyedi esetekről beszélünk (legfeljebb három nyugdíjba vonuló évente), a tanügyből évente tízezrek távoznak – vagyis a különbség nemcsak jogi, hanem súlyosan költségvetési is. A törvény szerint egyeseknek hat havi jár, másoknak két havi – a gyakorlatban viszont az egyiknek minden jár, a másiknak semmi.

Egy megyei igazgatóságon dolgozó ismerősöm mesélte, hogyan zajlott náluk a „spontán munkabeszüntetés”. A szakszervezeti vezető előbb kinyomtatta az irodájában a tiltakozó feliratokat, majd „kitrombitálta” a kollégákat a hivatal lépcsőházába. Mindenki kapott egy táblát a kezébe, és megkérte őket, hogy álljanak össze egy csoportképre. Miután a fotó elkészült, mindenki visszament a helyére, a képet pedig elküldték a sajtónak. Tiltakozás letudva, dokumentálva, archiválva.