Szétesik a tudás, megszűnik a nyilvánosság, a média a politika ellenőrzőjéből annak eszközévé válik

Két, történelmi perspektívából is lényeges esemény történt az elmúlt időszakban.

• Az erdélyi magyarok segítették az államelnöki székbe a többségük számára egyébként nem túl szimpatikus antikorrupciós, technokrata, liberális, civil szférából érkező matematikust, a magyarországi és az erdélyi média teret, és vele együtt a narráció privilégiumát gyakorló, az egyházakat a kultúrát és a sportot egyébként támogató magyar miniszterelnök támogatottja ellenében. Közösségünk, hogy megakadályozza a legionárius narratívát propagáló, szélsőjobboldali fenegyerek elnökségét, segített megfosztani a magyar miniszterelnököt egy potenciális szövetségestől az Európa Tanácsban. Ezáltal egy dichotómiába szorultunk, két narratíva rendszer közé, amelynek feloldására nem látjuk az egységes megoldást: Budapest vs. Bukarest.
• A Fidesz benyújtotta és valószínűleg megszavazza a médiát és a civil szervezeteket sújtó „ügynöktörvényt”, amely akár minimális külföldi támogatások ürügyén is felszámolhatja az eddig független szervezeteket. Az Oroszország média- és civil viszonyait idéző szájkosártörvényt a hajdani rendszerváltás forradalmi, liberális, demokrata pártja szignózza, egy már amúgy is eltorzított, kiüresített intézményi rendszer csonkjain, ahol a jogbiztonság jobbára csak emlék. Hangsúlyozom, mindezt egy olyan erőtér cselekszi, amely egy másik önkényuralom lebontására és egy szabadabb, plurálisabb világ létrehozására jött létre. Ijesztő.

Ez a két történés, egy turbulens és villámgyorsan változó, komplex rendszer tetejére tevődött rá, amelyet már azelőtt sem tudtunk megnyugtatóan magyarázni – Brexit, Trump, Covid, orosz agresszió, vámháború, klíma-válság, energiastratégia, stb. Egy lépéssel hátrébb lépve nem csodálkozom rajta, hogy egy ennyire komplex világban, ahol a gazdasági, politikai, szociális és egyéb alrendszerek olyan sokrétűen kötődnek egymáshoz, ahol a meghatározó aktorok viselkedésének előrejelzése lehetetlen – kremlinológia, whitehouse-ológia, beijingológia stb. – nem tudjuk megbízhatóan modellezni, hogy mi és miért fog történni.

Pedig mintha a technikai fejlődés valami ilyesmit ígért volna. Hogy az információhoz való szabad hozzáférés által, az adatok összegyűjtésén, strukturálásán és feldolgozásán át eljutunk egy szabadabb, egyenlőbb, empatikus holnapba. Olyan politikákhoz, amelyek a társadalomtudományok és az MI által konszenzust teremtenek emberi szükségletek és természeti erőforrások, tőke és munkaerő/munkanélküliség, dinamizmus és stabilitás közt.

Struktúra, tudás, igazság

Tektonikus változások mennek végbe a munkaerő piacokon, a politikai élet lokális és globális szintjein, stabilnak tekintett értékrendszerek borulnak fel és strukturálódnak át, nyugodtan mondhatjuk, hogy forradalmi időket élünk. Méghozzá a Thuküdidészi értelemben, mivel a rend és a normák újrastruktúrálása, nem politikailag – tehát egyeztetés által, konszenzusos módon – történik, hanem nyers erővel – just Trump it!

A forradalom a vezető elitek tudásának a kudarca. Percepciójuk már nem képes jól leírni a társadalmi változásokat, a struktúrák nem követik a változó valóságot, az átmenetkor az új elitek teljesen elutasítják az addigi intézményeket. Inkább újrakezdenek. Ami napjainkat megkülönbözteti a történelmi előképektől – a technikai fejlesztéseken túl – az az egységes tudás percepciójának, az igazságban való hitnek a megingása – lásd bővebben: knowledge crisis.
„Egy világban, tele álhírekkel, félretájékoztatással, összeesküvés-elméletekkel és alternatív történelemszemléletekkel, nehéz rájönni mi az igaz: nehézzé vált tudni. Hogyan lehet a tudást megszerezni, megosztani és továbbítani – és mi az, ami aláássa? A tudásválság megértéséhez ezekkel a kérdésekkel kell foglalkoznunk. Ez pedig azt jelenti, hogy radikálisan újra kell gondolnunk a tudással kapcsolatos általános feltételezéseinket.”

Ami rendkívül érdekes számomra, az a feszültség az egységes tudás megkérdőjeleződése és a vezető elitek megingathatatlan önbizalma között. Az álhírek mindennapisága, a társadalomra ható narratívák képlékenysége, alázatra kellene, hogy késztessen mindnyájunkat. Ehhez képest vezetőink többsége ellentmondást nem tűrően, igazát erőben mérve, azzal alátámasztva cselekszik és kommunikál. És valóban, a nemzetközi jogra alapuló rend helyét nem egy újfajta normákra épülő struktúra tölti ki, hanem kendőzetlen érdekek kontrollálatlan versenye.

Keretrendszerek keresztmetszete

Azt hiszem tapintható a mostani pillanat súlya, hogy el kellene indulni valamerre, mégpedig politikai, konszenzuskereső irányba. A román elnökválasztáson megelőztünk egy fajta legionárius forradalmat, de az afelé gravitáló strukturális okokat még nem kezeltük, és kérdéses, hogy melyik intézményeknek vagy szervezeteknek lesz a megoldáshoz szükséges erőforrásuk és politikai befolyásuk.

Szeretném megemlíteni a Egyenlőbb Erdélyért Mozgalmat, hiszen bizonyos tagjainak véleménye a társadalmi konfliktusok okairól hozzáférhető. Talán nem butaság azt mondani, hogy – Kiss Tamás értelmezését idézve – a jobboldali előretörésben az osztályellentétek artikulálatlansága és az osztályérdekek képviseletének hiánya fejeződik ki. Ezt a diagnózist bizonyára sokan elfogadjuk és hitelesnek tekintjük. A nagy kérdés számomra, hogy ezt hogyan lehet kommunikálni a peremen élőkkel, akik a kettévált Románia – és világ – másik oldalán élnek. Azt elfogadhatjuk, hogy a modern politika egyik paradoxona és vitathatatlan teljesítménye, hogy őket, egész választói rétegeket bír rá, hogy érdekeik ellenében szavazzanak: egykulcsos adórendszerekre, a szociális juttatások megnyirbálására. Miért? Mert a gazdasági peremvidéken élő honfitársainknak különböző operációs rendszereik és frame-jeik vannak, amelyek a megélhetést és a biztonságot veszélyeztető impulzusokat részesítik előnyben a szociális kérdések rovására.

Politikapercepció

A társadalmi stabilitást a politikai munkán túl az elmúlt 35 évben, vidékünkön a viszonylag folytonos és kiszámítható gazdasági növekedés táplálta. A stabil, minimum 3% körül ideálisnak tartott növekedés többek számára biztosított gyarapodást úgy, hogy az nem feltétlenül történt a többi szereplő rovására. Az összekapcsolt, globális szolgáltatások piacának köszönhetően, nyugodtan lehet úgy szoftvert fejleszteni Németországnak, hogy annak helyi erdélyi iparosok, befektetők, mezőgazdászok nem szenvedik kárát. Az újonnan létrejövő termék nem feltétlenül a lokális környezetéből szívja el a hasznot, nem teremt helyi érdekellentéteket. Mindez a városi középosztály fejében olyan frameket erősít meg nap mint nap, amelyek hozzájárulnak az egyenlő lehetőségek és a fair verseny mítoszainak meggyökeresedéséhez: „bárkinek van lehetősége belépni a világpiacra, tőkét gyűjteni és ott versenyezni a többi szereplővel, esetleges sikere nem fog senkit direkt módon megrövidíteni a környezetében”. Ezekben a keretrendszerekben a politika hozzáférést kell biztosítson/elősegítsen. Az oktatáshoz és tőkéhez való hozzáférés a piacon való boldoguláshoz vezet, ami gyarapodást jelent, új vagy jobb szolgáltatások jelennek meg.

Na már most falun és egyéb peremvidékeken – ahol van szántóföld, meg néhány intézmény, de más semmi – nem föltétlenül így áll a helyzet. Itt a politika gyakran a helyi korlátozott erőforrások elosztását és a status-quo fenntartását jelenti. Akié a föld az hasznot húz belőle, aki funkcióban van – a kultúrigazgatótól kezdve a tanáron át a takarítóig – a rendszer lekötelezettje, és nem föltétlenül az intézmény felé lojális, hanem az őt helyzetbe hozó felé. Általában nem olyan arányban jönnek létre új szolgáltatások, mint városon, nem növekszik dinamikusan a piac. Az erőforrásokhoz – földhöz, pozícióhoz – való hozzáférés befektetést, kijárást igényel, és mások veszteségéhez, zéró összegű játszmához vezet. „Ha valaki nyer, más veszít. Ha valaki veszített, akkor azon valaki másnak nyernie is kellett!”

Ilyen szűkös erőforrású világokban a migráció – akár internacionális, akár interetnikus, akár elméleti – feszültséget szít. Az amúgy is csekély erőforrásokat tovább tördeli, a nekünk rendelt természet adta ajándékokat valakik igazságtalanul kisajátítják. Egy korlátozott lehetőségek közt szocializálódott személynek majdhogynem lehetetlen a hozzáférés elősegítésének szükségességéről beszélni, ameddig nincsenek meg a megfelelő keretrendszerei.

Tulajdonképpen a legnagyobb kérdés, hogy vajon lehetséges-e a mai viszonyok között új kognitív keretek felállítása. Olyan kereteké, amelyekből kiindulva egyáltalán lehetségessé válik a kommunikáció. És igen, a kommunikációnak vannak kognitív előfeltételei – amelyek leírása egy kicsit bonyolult és sajnos nem én vagyok ebben a szakértő – amelyek felépítése nélkül a konszenzus keresés sem fog menni.

Konfiguráció

A kérdések, tények és történések újrakeretezésének jelenkori kényszere vezet rá a mostani történések anyaországi részére. A média ellehetetlenítése a kommunikációt lehetővé tevő csatornák felszámolását jelenti. A VálaszOnline, a Telexek, a Partizán és a többi médium – általában – nem csak azért dolgozott, hogy egyetlen kitüntetett frame-t vagy összefüggésrendszert égessen az agyunkba, és elérje, hogy a kerítés szó hallatára is a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás jusson eszünkbe, hanem hogy felépítsen és felkínáljon több narratívát párhuzamosan, a lehetőségeket, a pluralitást és politika tágasságát megízleltetve. Ezek az oldalak hozzájárulnak kognitív egészségünkhöz.

Ami a független médiumok beszántása után maradna az már nem kommunikációs csatorna. A KESMA csoport lapjainak tevékenységét nem a politikai – vagy bármilyen egyéb – kommunikáció fogalma írja le, hanem a konfigurációjé. A konfiguráció nem információt juttat el hozzánk, hanem kognitív triggereket kapcsolgat. Az ezerszámra szaporított Brüsszel, Ukrajna és migráns hírek általában nem szolgálnak új adatokkal vagy információkkal, a céljuk, hogy aktiváljanak olyan frameket, amelyekből kormánypárti narratívák bomlanak ki. Már megint migránst csempésznek, Brüsszel készül a szuverenitásunk megsértésére, Soros…

A végletekig feszített keretek figyelmen kívül hagyatják velünk a keretrendszerükbe nem illő információkat. „Lehet, hogy ez a migráns kedves, de ez csak becsapás, arra játszanak, hogy elaltassák az éberségünket, becsapjanak”.

Ha a konfigurációs bitbetyárok maradnak csak talpon a magyar médiapiacon, elménk orosz traktorgyárrá válik: bárhogy is próbálkozunk mindig tank fog kipattanni a fejünkből traktor helyett.