Ha már számolunk, számoljunk pontosan – válasz Csoma Botondnak

A szerző, Csoma Botond véleménycikkének első pontjában kiemelten dicséri a magyarokat, a moldovaiakat és a nagyvárosi nőket, akik szerinte Nicușor Dan fölényes győzelmét biztosították. Ez a megállapítás önmagában rendben van, de amikor azt állítja, hogy a magyarok és a moldovaiak homogénabb csoportot alkotnak, mint a nagyvárosi nők, már vitathatóvá válik. Mit ért pontosan homogenitás alatt? Politikai, társadalmi vagy kulturális értelemben használja ezt? Egy ilyen állítást indokolni kellene, különben könnyen leegyszerűsítő általánosítás marad.

A második pontban a szerző megköszöni a szavazóknak az eredményt, és egyúttal főnökét is méltatja: „Kelemen Hunor az első forduló után elsőként állt be Nicușor Dan mögé…” Ehhez érdemes hozzátenni, hogy Crin Antonescut is Kelemen javasolta korábban – ahogy maga Csoma is elismeri: „Crin Antonescu valóban nem volt tökéletes jelölt…”

A közölt szavazatszámokkal viszont nehéz egyetérteni. A szerző szerint az első fordulóban mintegy 300 ezer magyar szavazott Antonescura, 30–40 ezer Nicușor Danra, és alig valamivel kevesebben Simionra. Ezek az adatok nem ellenőrizhetők pontosan, de több szempontból is aránytalanok.

Vegyük például a hét megyét, ahol a magyar lakosság koncentrálódik (Bihar, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy). Itt közel 900 ezer magyar él, azaz a romániai magyarság mintegy 90%-a. Az első fordulóban ebben a hét megyében Antonescu 450 ezer, Nicușor Dan pedig 230 ezer szavazatot kapott. Nehezen hihető, hogy Antonescu szavazatainak kétharmadát (azaz mintegy 300 ezret) kizárólag magyarok adták volna le – akkor hol voltak a kolozsvári, nagyváradi, szatmári liberális vagy baloldali román szavazók?

Ugyanilyen kétséges, hogy a 230 ezer, hét megyében elnyert Nicușor Dan-szavazatból csupán 30–40 ezer származott volna magyar választóktól. Ez a becslés alighanem alulértékeli a független jelölt iránti magyar bizalmat, különösen városi környezetben.

„Ehhez képest, számításaink szerint 620–630 ezer magyar szavazatot kapott Nicușor Dan a második fordulóban” – állítja Csoma Botond. A pontos számokat persze senki sem ismerheti, de bármennyire is szeretnénk dicsérni magunkat a mozgósítás sikeréért, a részvételi adatok önmagukért beszélnek. A hét, jelentős magyar lakossággal rendelkező megyéből egyedül Kolozsban volt kiemelkedő a részvétel (69,6%), míg Szatmár messze lemaradt (45,8%), a többi öt megye pedig 60% alatt maradt.

Ha az egymilliós magyar közösségből 900 ezren rendelkeznek szavazati joggal, és feltételezünk egy országos átlagot meghaladó, 60%-os részvételt, akkor is legfeljebb 540 ezer magyar szavazatról beszélhetünk. Ahhoz, hogy a 620–630 ezres becslés megállja a helyét, legalább 70%-os magyar részvételre lett volna szükség – amire a fenti megyei adatok alapján nincs valós alap. Ráadásul a második fordulóban ebben a hét megyében Nicușor Dan összesen 1,035 millió szavazatot kapott, ennek legfeljebb a fele lehetett magyar voks. Az sem kizárt, hogy George Simion is szerzett magyar szavazatokat, akár tízezres nagyságrendben.

Ami az RMDSZ első fordulós döntését illeti: azért támogatták Antonescut, mert – Csoma szerint – a választás előtti közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy neki van nagyobb esélye a második fordulóban. Csakhogy Romániában a közvélemény-kutatások nem ritkán torzítanak. Érdemes elgondolni, mennyi szavazatot kapott volna Antonescu, ha nem egy párt jelöltjeként, hanem függetlenként indul.

„Most úgy tűnik, a román mainstream pártok ideje lejárt” – írja Csoma. Ez a megállapítás fontos, de felvet egy kényes kérdést is: vajon ez az RMDSZ-re is érvényes? Ezt a kérdést talán nem ártana alaposabban körbejárni, különösen egy olyan politikai helyzetben, amikor a választói lojalitás egyre kevésbé magától értetődő.

A szerző megjegyzi, hogy „olyan már volt, hogy rendszerellenes jelölt (Constantinescu, Băsescu, Iohannis) győzött, de olyan még nem, hogy egyik hagyományos nagy párt sem jutott be a második fordulóba”. Ez igaz, de emellett azt sem láttuk még, hogy egy szélsőjobboldali jelölt 46%-ot kapjon Romániában. (Vadim Tudor 2000-ben 30%-ot ért el, míg a 2024-es parlamenti választáson az AUR, SOS és POT együtt körülbelül 32%-ot.)

„Innen indul Nicușor Dan. És közben rá van kényszerítve, hogy a mainstream pártokkal alkudozzon, ha működőképes kormányt akar alakítani” – zárja gondolatmenetét Csoma. Nekem jobban tetszett volna ezt olvasni: Innen indulunk – Nicușor Dannal együtt.

„Mert a feladat nem kicsi, a hiány és a költségvetési deficit ellenben nagy. Félő, hogy megint a perifériára szorultak húzzák a rövidebbet…” – írja Csoma. A megfogalmazás olyan, mintha nem egy kormánypárt politikusaként beszélne, mintha puszta külső megfigyelője lenne az eseményeknek, nem pedig aktív alakítója.

Összességében az írásnak van egyfajta „magyarázom a bizonyítványomat” hangulata. Mintha egyszerre próbálná lemosni a felelősséget („mosom kezeimet”) és közben saját szerepét dicsérni is („milyen ügyes fiúk vagyunk mi”). A közölt szavazatszámokat nem támasztja alá meggyőző érvekkel, a számítások pontatlanok, sőt, némelyik kifejezetten légből kapottnak tűnik.

A felvetések célja nem az, hogy vádaskodjunk, hanem hogy pontosítsunk és kérdéseket vessünk fel – ahogy minden, a közéletben elhangzó véleményt meg lehet és meg is kell vitatni. Ha az RMDSZ valóban új politikai stratégiára készül, ahogy azt Csoma Botond sugallja, akkor ehhez először az eddigi stratégiák őszinte kiértékelésére lenne szükség. Ehhez viszont nem elég a „mi mindent jól csináltunk” típusú önfényezés, sem a felelősség áttolása. Szükség van a belső viták vállalására, a politikai döntések nyílt elemzésére és – ha kell – a hibák beismerésére is.

A választási eredményből sok mindent le lehet olvasni, de egy biztos: a romániai magyar közösség politikai magatartása már korántsem annyira homogén vagy automatikus, mint egykor volt. A mozgósítás eredményességét nem elég bemondásra elkönyvelni, főleg nem homályos számításokra alapozva. Ha a politikai reprezentáció komolyan veszi ezt a közösséget, akkor nemcsak szavazatszámokat, hanem bizalmi viszonyokat is mérlegelnie kell.

A következő választások még nagyobb kihívásokat tartogathatnak. A mostani eredmény csupán egy tüneti győzelem: sikerült helyben semlegesíteni egy veszélyes alternatívát, de az okokat, amelyek lehetővé tették ennek az alternatívának a felerősödését, még nem kezeltük. A mérges kígyó, ha úgy tetszik, egy pillanatra visszahúzódott – de ettől még ott tekergőzik a lábunk körül. És legközelebb már nem biztos, hogy csak csípni akar.