Félszívvel támogatni nem elég – válasz Csoma Botond álláspontjára

Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője nemrég világossá tette: a második fordulóban pártja Nicușor Dant támogatja George Simionnal szemben. Ezt a döntést helyesnek tartom nemcsak politikai, hanem erkölcsi szempontból is. Simion szélsőséges retorikája, kisebbségellenes megnyilvánulásai és demokráciát romboló stílusa miatt valóban nem lehet alternatíva egy soknemzetiségű, európai ország számára.

Ugyanakkor Csoma nyilatkozata olyan, mintha egy vállvonás kíséretében született volna meg. A „minden fenntartásunk ellenére” fordulat és az, hogy szerinte egy másik jelöltnek – az RMDSZ által is támogatott Crin Antonescunak – nagyobb esélye lett volna, azt sugallja: az RMDSZ inkább sajnálja, hogy ebbe a helyzetbe került, mintsem hogy kiállna amellett, amit most helyesnek tart.

Ez a „támogatjuk, de...” attitűd gyenge üzenet akkor, amikor világos, bátor állásfoglalásra volna szükség. És nemcsak gyenge, hanem félrevezető is: azt üzeni, hogy ez a választás nem elvi kérdés, csupán kényszerpálya – holott ha valamikor, hát most igenis különbséget kell tenni szalonképes és szélsőséges, demokratikus és autoriter, építő és romboló között.

Ez nemcsak az ország jövőjéről, hanem a kisebbségi politizálás irányáról is szól. Ha az RMDSZ hosszú távon is meg akarja őrizni politikai súlyát, nem teheti meg, hogy elkeni a világos választóvonalakat. Egy politikai közösség értékét az mutatja meg, hogy válsághelyzetben is képes-e világosan beszélni.

A választók nemcsak arra kíváncsiak, mitől fél egy párt, hanem arra is, mit képvisel bátran. Félszívű támogatással nem lehet mozgósítani sem: ha a párt csak félhangosan áll ki, akkor a szavazók sem fognak teljes meggyőződéssel elmenni voksolni.

Ha az RMDSZ valóban fontosnak tartja a jogállamot, az európai irányt és a kisebbségek biztonságát, akkor nem elég félszívvel mellé állni annak az egyetlen jelöltnek, aki ezeket képviseli. Mert ebben a pillanatban nem a politikai haszonszerzés, hanem az elvi meggyőződés a tét. És ez nemcsak kifelé számít – befelé is. Egy bizonytalan üzenet nemcsak a külvilág számára zavaros, hanem a közösségen belüli politikai irányt is összezavarja.

Nicușor Dan nem hibátlan, de politikai karakterét a visszafogottság, a racionalitás és az intézményi stabilitás tisztelete határozza meg. Nem harsány, nem vezéralkat, viszont ebben rejlik az ereje: a kiszámíthatóság és a jogállami normákhoz való következetes ragaszkodás. Pályafutása során következetesen fellépett a korrupció ellen, és nem kötött kényelmi szövetségeket sem jobbról, sem balról. Még ha kompromisszumképtelennek is tűnt néha, ez a makacsság épp azokat az alapelveket védte, amelyek nélkül nincs működő demokrácia.

Dan európai elkötelezettsége sem szolgai utánzás, hanem értékalapú döntés: a jogállam, a független igazságszolgáltatás és az intézményi fékek elleni támadásokkal szemben következetesen a nyugati típusú alkotmányos berendezkedés mellett áll ki. Nem egy párt struktúrájából érkezett, nem tartozik egyetlen oligarchikus hálózathoz sem, és politikai függetlenségét eddig is képes volt megőrizni. Ez ma már ritka erény.

A valódi kiállás tehát nem azt jelenti, hogy választási rutinból beállunk egy jelölt mögé, hanem hogy világossá tesszük: miért állunk mögé. Hogy nemcsak azt mondjuk el, mit nem akarunk (Simiont), hanem azt is, mit igen: egy olyan elnököt, aki nem relativizálja a kisebbségek jogait, nem hergel közösségeket egymás ellen, és nem kezeli játékszerként az állami intézményeket.

A tét most nemcsak az, hogy Simion elnök lesz-e – hanem az is, hogy normalizálódik-e a politikája. Ha nem húzzuk meg világosan a határt, holnap már nem lesz mit meghúzni.

Amíg egy Simion-féle populizmus fenyegeti az ország jövőjét, addig nem elegáns távolságtartással, hanem meggyőződéssel kell kiállni a demokratikus alternatíva mellett. Ez a kiállás nemcsak Románia jövőjéről, hanem saját közösségünk biztonságáról, önbecsüléséről, politikai hitelességéről – és a jövőbeli mozgásteréről is – szól.