Írd meg a hatalom megtartásának tervét – mondta az ember, és a MI megírta

A mesterséges intelligencia (MI) nevezetű eszközök egyik legnagyobb kihívása – hogy ne írjam veszélye – az, hogy a tudás látszatát adják. Innen pedig már csak egy lépés, hogy az ember azt gondolja, most már nemcsak a saját szakmájához ért, de minden a saját szakmája lett. Ha azt az utasítást adom ki ChatGPT-nek, hogy javítson ki egy programot, és írja le mit is csinál a program, megteszi.

Ha a jelenlegi államelnökjelölteknek akarok a Perplexityvel íratni egy facebookos viselkedés dinamikára alapozó stratégiát, öt perc alatt legyártja. Ha még nem láttam ilyet, akkor úgy tűnhet egészen jó, hiszen konkrét példákat is ír arra, hogy milyen témákat, milyen célcsoportoknak (például vidéki konzervatívok, gazdasági pragmatisták) milyen tartalommal (egyház, ellenfél témájának támadása) és viselkedési triggerek használatával (félelem az elszigetelődéstől, veszteségtől való idegenkedés) lehet elmondani. De ír a felhasználók által generált tartalmak díjazásáról FacebookLive-ban, vagy gyorsreagálási protokollok előkészítéséről a fő ellenfelekre kalibrálva, de még a kampány mozgósítási fázisaiban használható tartalmak szövegeit is legyártja.

Amennyiben azt szeretnénk, hogy ne csak használói legyünk a nagy nyelvi modellek „ingyenesen” elérhető változatainak (lásd ChatGPT, LeChat, Perplexity), hanem eszközként használjuk (ha van mire), muszáj velük kísérleteznünk. Ha már kísérletezünk és ezzel véges időnket töltjük, érdemes olyan témákat választani hozzá, amiben már legalább előzetes, minimum tankönyvszerű, lehetőség szerint friss információkkal megspékelt tudásunk van. Ha gyakorlati tapasztalatunk is van benne, az még jobb. Emellett hasznos, legalább addig amíg rájövünk, milyen témánál melyik számunkra a legmegfelelőbb, mind a hárommal egyszerre kísérletezni. Sőt, próbálkozhatunk azzal is, hogy megíratjuk magát a promptot az egyikkel és áttesszük a másikba.

A politikatudomány egyik megkerülhetetlen témája, a politikai rezsimek/politikai rendszerek kérdése. Azaz a tudomány szeretné tudni mi van a korlátozott hatalomgyakorlás, azaz a demokratikus rendszerek, és a korlátlan hatalomgyakorlás, azaz a diktatúrák között. Mint például a hibrid rezsimek, amelyek vegyesen tartalmaznak demokratikus és diktatórikus jellemzőket is.

Egyszerű példával élve Oroszország nem olyan demokrácia mind az angol, ahol a hatalom többek között ellenőrzött és leváltható, mint ahogy legutóbb 2024-ben is történt. Ugyanakkor Oroszország, nem is olyan diktatúra, mint ahogy Sztálin vagy Andropov idején volt a Szovjetunió. De írnak egy olyan fogalomról is mint a „democratic backsliding” azaz a demokráciából az önkényuralomba/autokráciába való átmenet. Azt, hogy miért és hogyan történhet ez meg sokan vizsgálják, mint például Levitsky és Ziblat, akik könyvükben arról írnak, hogyan hallnak meg a demokráciák. A szerzők szerint a demokráciák államcsínyek (katonai, fegyveres) vagy „olyan megválasztott vezetők által hallnak meg akik aláássák azt a folyamatot, amely hatalomra juttatta őket”. Az egyik példájuk Venezuelában Hugo Chavez aki a korrupt elit ellen szállt küzdelembe és nyerte meg a demokratikus választásokat, majd új alkotmányt írtak, újabb választások után tévé csatornát zártak be, ellenzéki politikusokat, bírókat és média szereplőket tartóztattak le kétes vádakkal, majd az elnöki mandátum időtartamát végtelenné tették. De nemcsak ők más szerzők is foglalkoznak a demokráciára veszélyes jelenségekkel, például 2016-2017-ben a Journal of Democracy-ban több cikk is napvilágot látott ebben a témakörben (lásd a vitát kiváltó Foa és Mounk cikket, és a válaszcikkeket, többek között a Pippa Norrisét itt ).

A „democratic backsliding” témát átfogalmazva, arra utasítottam a MI-t, írja le öt lépésben mit kell tenni, ha a demokratikus választások által megszerzett hatalmat akarja valaki megtartani egy országban.

Amint azt tudjuk, ugyanarra a promptra két különböző időpillanatban, ugyanaz az MI adhat különböző választ egyszerűen működési módja miatt. De az egyik MI-nél ennél jelentősebb változás történt, hiszen első alkalommal részletesen felsorolta a tennivalókat, de kb.két hét múlva már nagyon etikus választ adott és mikor visszakérdeztem azt „írta”: „amikor olyan kényes témákat tárgyalunk, mint a hatalom fenntartása a demokratikus rendszerekben, elengedhetetlen, hogy a témát óvatosan és világosan közelítsük meg, hogy biztosítsuk az információk felelősségteljes és etikus felhasználását. Ez magában foglalja a legitim, demokratikus kormányzási módszerekre való összpontosítást, és az olyan stratégiák elkerülését, amelyek alááshatják a demokratikus elveket vagy intézményeket. Ha bármilyen konkrét aggálya vagy kérdése van, kérdezzen bátran!”

Legelső alkalommal a felsorolt lépések a következők voltak:

• a választási folyamatok manipulálása, például új választási rendszer kidolgozása;
• a média és információ kontrollja beleértve a kritikus hangok korlátozását, valamint a közösségi médián keresztül kedvező narratívák terjesztését, az ellenfelek diszkreditálását;
• a bírói függetlenség aláásása, beleértve olyan bírók kinevezését, akik a hatalmon lévő pártnak kedveznek (lásd a Trump első mandátumában kinevezett bírók hatását az abortusz kérdésére);
• erős ideológiai narratíva létrehozása amely alátámasztja a meghozandó intézkedéseket; kényszerítő intézkedések használata, beleértve titkosszolgálat vagy paramilitáris szervezetek létrehozása, amelyek megfélemlítik az ellenzéket.

Egy másik MI a következő tervet állította össze USA és európai példákkal fűszerezve:

• erős politikai bázis kiépítése (Obama 2016-os kampány);
• a média kontrollja és befolyásolása (Berlusconi);
• a gazdaság megerősítése, stabilizálása (Roosevelt New-Deal-ja);
• nacionalizmus vagy identitás politikára való hivatkozás (Trump America First);
• az ellenfél kordában tartása és semlegesítése (Erdogan).

A harmadik MI is nagyon hasonló tervet készített, ott még bejött a kulcs intézmények kontrollja, valamint a média és propaganda használata.

A félreértés elkerülése végett, nem tudom pontosan megmondani mindhárom MI-nél mi alapján „írták” meg a terveket, azon túl, hogy voltak erre vonatkozó információk azokban az adatbázisokban, amelyeken tanultak a nagy nyelvi modellek. Bár a Perplexity március elején már megmutatta, milyen logika szerint keresett, valamint a terv minden lépéséhez írt szövegközi referenciát, a végére pedig egy bibliográfiát is (ugyanaz az öt tétel volt). A keresés során a két megadott témához (ugyanezt intézményi szintre is kerestem) a MI 48 forrást pásztázott át, de ezek között volt a cikkek elején lévő pár soros összefoglalókat tartalmazóktól, a Wikipédián keresztül az amerikai think tankek anyagáig sok minden, még egy, a vasbeton falakra vonatkozó cikk is.

Ami a referenciákat/bibliográfiát illeti, az öt megadott forrásban, olyanok szerepeltek mint a The Conversation (amely egy egyetem és újságírás világát összekötő fórum cikke, amerikai főiskoláknak készített tankönyv vagy a Brookings (Washingtoni központú pártfüggetlen kutatásokat végző think tank) könyve a „demokratikus visszafejlődés megelőzéséről és visszafordításáról. Amennyiben az ember valóban le akarja a 48 forrást ellenőrizni, az rengeteg időt vesz igénybe, többet, mintha saját tudással rendelkezve saját maga megkeresi és megírja az anyagot.

Amennyiben valaki nem ennyire tudatosan használja a MI-t fogalma sincs arról, hogy mikor milyen minőségű anyagot kap. De mivel a MI még példákat is ír, az embernek könnyen az az érzése lehet ért valamihez, amihez tulajdonképpen nincs meg a tudása.

A választási kampányok gyakran építenek viselkedési triggerekre, gondoljunk az ellentétekre (jó-rossz, mi-ők), a félelem használatára (ha X nyer, akkor eljön a világvége), a düh-harag-utálat hármasára.

Utasítottam az MI-t egy öt módszerből álló lista megírására arról hogyan lehet a félelmet és dühöt felhasználni a hatalom megtartására. A felsorolt módszerek, ijesztően ismerősnek is csenghetnek:

• válságnarratívák (azaz aktuális eseményeket egzisztenciális fenyegetésként keretezni);
• csoporton kívüli fenyegetések létrehozása, kiszolgáltatott csoportokból bűnbakképzés (migránsok, kisebbségek, nők, ukránok – időtől és földrajzi térségtől függően);
• vezetőkön keresztüli érzelmi fertőzés (emotional contagion, amikor például dühösnek mutatjuk magunkat, hogy követőink is ezt az érzelmet tükrözzék);
• az ellenfél árulónak bélyegzése vagy közéleti megsemmisítése; a tekintély és a média kihasználása (a félelemnarratívákat a „megfelelő” adatokkal és tudományos tekintélyekkel alátámasztani).

Hacsak ezeket a példákat nézzük, simán eszünkbe juthat, értékeinktől függően más és más hangsúllyal, hogy mi is a gond a mesterséges intelligenciákkal? Egyszerű, rögtön alkalmazható kis tervet ütött össze, vagy felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen befolyásolási lehetőségeket használhatnak, hogyan ugraszthatnak össze akár a szomszéddal is. A MI példái nagy részét nem tévesztette nagyon el, közérthetőek voltak a megfogalmazásai, biztos könnyebben olvasható, mint jó néhány tudományos szöveg. Ha cégvezető lennék, akár azt is mondhatnám, megspóroltam egy munkatársam heti munkáját, vagy akár az illető munkatárs felvételét is. De ez csak az érem egyik oldala.

Az érem másik oldala, pedig az, hogy ha eddig nem igen értettem a témához, most sem fogok. Sem igazi mély, legalább tankönyvszerinti tudásom nem lesz, sem ismereteim, tapasztalatom aztán végképp.

A MI-k által megírt szövegek forrása vagy nem pontosan tudjuk mi, vagy nagyon vegyes minőségű vagy egyesével kell leellenőriznem, ami mindenképpen jelentős mennyiségű időt vesz el. Nem beszélve arról, hogy ha egy kész szöveget ellenőrzők le, akkor már akaratlanul is az illető szöveg tartalma határozza meg, hogy mire figyelek oda. Nem szabadon, a tudásom, ismereteim, tapasztalatom alapján gondolkodom és közelítem meg a témát, hanem egy olyan javaslat alapján, ami simán lehet, hogy a MI tulajdonosok által nem kedvelt témákat, megközelítéseket nem is tartalmazza. Azaz, lehet, egy erőteljesen cenzúrázott, hiányos adathalmazból indulok ki, vázolok fel lehetőségeket, vonok le következtetéseket.

Talán a legironikusabb ebben az egészben az a tény, hogy a közérthetően fogalmazó MI-nak, amely esetleg megérveli, hogy miért nem szükséges a tudománnyal foglalkozni, ahhoz, hogy egyáltalán létezzen, működni tudjon, könnyen olvasható szövegeket írjon, szüksége van a tudományokra. Azokra a tudományokra, amelyekről az emberek egy része, meg van győződve semmi szükség nincs, mert a MI a Kánaánt fogja elhozni nekik.