Újradefiniálja a politikát és átalakítja a világot az elitellenes, gazdasági logikával kevert hatalom

Ha újságíró vagy elemző lennék, az új amerikai kormányzat hivatalba lépése óta bizonyára megnövekedett volna a munkám mennyisége. Minden napra jutna több megírni való hír, elemezni való történés. Nem beszélve arról, hogy szinte mindenki, aki fontos vagy annak érzi magát, reagál – meggyőződésének, ideológiai elkötelezettségének, vérmérsékletének, valamint vélt vagy valós érdekeinek megfelelően. A világvége-hangulatot árasztó, a győzelmi mámorban úszó, a fenyegető, a szomorkodó vagy éppen az indulatos írások tömkelege már napvilágot látott, és miközben a tisztelt olvasó ezeket a sorokat olvassa, minden bizonnyal újabbak és újabbak születnek.

Az biztos, hogy a közélet látható, a média és az internet által közvetített része határozottan mozgalmasabbá vált. Az információs túlterhelés már érezhető, de talán éppen most érkezett el az a pillanat, amikor nem elbújni kellene a záporozó információk elől, hanem „hátradőlve” megpróbálni megérteni a lényeget. Az egyik lehetséges értelmezési keret az új stílusú hatalomgyakorlás.

Mielőtt néhány mondatban érinteném, mit értek ezalatt, szeretném jelezni, hogy ez az értelmezési keret egy előfeltételezéssel jár: a politikusok többsége tudatosan kommunikál. Éppen ezért a kommunikáció tartalmát – vagyis az amerikai elnök, alelnök és más politikai szereplők beszédeit, tweetjeit és bármilyen formájú megnyilvánulásait – a hatalomgyakorlás keretei között kell értelmezni.

A politika lényege a hatalom. Attól függetlenül, hogy etikailag mit gondolunk róla, a hatalom megszerzésében, megtartásában és gyakorlásában benne rejlik az erőszak alkalmazásának lehetősége is. A politikusok (pártok) célja a hatalom megszerzése, megtartása és gyakorlása. A hatalomgyakorlás keretei évszázadokon át változtak és folyamatosan változnak. Voltak korszakok és földrajzi helyek, ahol az uralkodó nézet szerint az erőszak nyíltan alkalmazható volt akár a hatalom megszerzéséhez, akár annak gyakorlásához vagy megtartásához. A hatalomért vívott harcban soha nem léteztek valódi barátok – csak időleges szövetségesek. Sőt, még a jól működő szövetségeket is felülírhatta a hatalom megszerzésének, megtartásának vagy gyakorlásának imperatívusza.

Az új amerikai adminisztráció, valamint azok a politikai erők, amelyek radikálisan meg kívánják változtatni a fennálló világrendet vagy az országok vezetésének módját, egy olyan környezetben mozognak most, amely kedvez a rombolásnak.

Egyrészt, létezik egy kisebbségben lévő, de az internet felerősítő hatása miatt néha többséginek tűnő, elitellenes és csalódott réteg, amely számára akár a fizikai erőszak is elfogadható eszköz lehet. E csoport jelentős része a megígért gazdasági fejlődés során hátramaradt. Ha a 21. században egy egyetemista azt mondja: „A mi községünkben még egy patika sincs”, akkor talán érthetővé válik, milyen alapvető problémák maradtak megoldatlanul.

Másrészt, a közösségi média felületein keresztül elérhető internet széles tömegekhez juttat el egy olyan világképet, amelyben a gazdagság, a luxus, a jólét, a szépség és a fiatalság normaként jelenik meg. Az emberek többségének valósága azonban nem ezt tükrözi.

Harmadrészt, ott van a túlhype-olt mesterséges intelligencia, amelyet mindenre csodás megoldást kínáló eszközként reklámoznak. Egyesek szerint az MI akár az ember legjobb barátja is lehet, és ha valaki megfelelően „promptolja”, akkor soha egy másodpercnyi bánatot sem okoz.

Negyedrészt, rendelkezésre állnak fejlett befolyásolási eszközök, amelyekkel el lehet hitetni az emberekkel, hogy az abszolút szólásszabadság valójában azt jelenti, hogy csak azok szólalhatnak meg, akik a kiválasztott értékeket közvetítik, az azokhoz kapcsolódó érdekeket szolgálják, és kizárólag az engedélyezett szavakat használják.

Ötödrészt, itt vagyunk mi – szerintem sokan –, akik egyszerűen csak egy jó életet szeretnénk, rendesen működő intézményekkel, egy olyan környezetben, ahol nem kell attól félni, ha véleményünk van. Egy olyan társadalmat, ahol nem szólnak ránk, ahogy gyerekkorunkban történt, hogy ne beszéljünk magyarul, vagy ahol egy rendőrségi alkalmazott nem mondja azt, hogy román útlevélhez román nyelvtudás kell.

Hatodrészt – és ez a felsorolás nem fontossági sorrendben készült –, ott van a demokrácia és a piacgazdaság, amelyek problémái, hibái és határai már egy ideje láthatók. Ezeket nemcsak hogy nem oldották meg a társadalmat vezető politikai és gazdasági elitek, hanem hatalmi logikájuk szerint néha ki is használták saját érdekeik érvényesítésére.

A hatalmi harcok mindig egy adott politikai keretrendszerben zajlanak, és ezek a keretek a történelem folyamán folyamatosan változtak. Gondoljunk csak a modern állam megjelenésére, amely attól volt különleges, hogy rendelkezett a saját területén az erőszak monopóliumával. A demokrácia keretrendszere a hatalom békés megszerzésének módját biztosítja. A hatalom birtokosa pedig nagy mértékben meghatározza, mit nevezünk közjónak, és milyen értékek számítanak fontosnak. Mivel azonban demokráciában élünk, egy politikus számára az a legfontosabb, amit a választói gondolnak, ezért a választók véleménye meghatározó lesz a hatalomgyakorlás során.

Azért nevezem új stílusúnak a nemrég hivatalba lépett amerikai elnök és csapata hatalomgyakorlását, mert eddig nem volt ennyire nyilvánvaló mindenki számára, hogy egy demokráciában is milyen gyorsan le lehet rombolni elért eredményeket, működő intézményeket vagy akár a megszokott nemzetközi rendszert. Ehhez azonban nemcsak a korábban felsorolt hat folyamat járult hozzá, hanem Trump választásokon elért óriási – időleges (?) – legitimitása is. Nem beszélve Elon Musk szerepvállalásáról, aki a politikába – amely eddig más logika szerint működött – sajátos gazdasági szemléletét viszi be.

A gazdasági logika a nyereséget keresi, míg a politikai logikában, különösen egy demokráciában, a választók elégedettsége is meghatározó szempont.

Török Gábor a Lakott sziget című könyvében azt írja a politikáról: „az emberiség legfontosabb és egyben legveszélyesebb jelensége (...), amely alkotni is enged, de pusztítani is képes.” (26. oldal) Ahogyan a politika sem eredendően jó vagy rossz, úgy a hatalom és annak gyakorlása sem az. Az emberek azok, akik olyanná teszik, amilyennek ma is láthatjuk és tapasztalhatjuk.