Civilek fizetik meg a háború árát, avagy az izraeli-palesztin konfliktus másik oldala

2023. október 7-én, kora reggel, az Iszlám Ellenállási Mozgalom, vagyis a Hamász, rakéták tömegét lőtte ki Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, illetve palesztinok tucatjai hatoltak be izraeli településekre, többek között túszejtés céljából. Így kezdődött el öt napja a palesztin-izraeli konfliktus legújabb fejezete, amelyben a kezdeti támadás óta, a hivatalos források szerint, már több mint 2000-en vesztették életüket, mindkét oldalon. Izrael miniszterelnöke, Benjámín Netanjáhú, hosszú és nehéz háborúra figyelmeztetett, miután az izraeli biztonsági kabinet aláírta a katonai akcióra vonatkozó széleskörű felhatalmazást.

A terrortámadást, amely egyben a palesztin-izraeli konfliktus elmúlt évekbeli legsúlyosabb eszkalációjává nőtte ki magát izraeli területen, számos ország elítélte, többek között az Egyesült Államok is, amely kijelentette, hogy kiáll Izrael mellett. Az Európai Unió legtöbb országának képviselői is nyilatkoztak a témában, elítélve a terrortámadást és elismerve Izrael jogát az önvédelemhez. Az országok hivatalos nyilatkozatai mellett a világ legnagyobb hírportáljai folyamatosan tudósítanak a konfliktus minden mozzanatáról, a Hamász támadásait elítélő, illetve Izrael önvédelmi jogához fűződő híreket közölnek, azonban a konfliktus mélyre nyúló okairól, miértjeiről mintha kevesebb szó esne. Írásomban leginkább olyan tényezőkre szeretném felhívni a figyelmet, amelyekről nagyon keveset beszélünk, ilyen például az elmúlt évtizedek elhibázott izraeli politikája Palesztinával szemben, illetve a palesztin átlagemberek kilátástalan élete, ami súlyos emberjogi problémákat vet fel.

Igazságtalannak érzem, hogy túlsúlyban van az izraeli nézőpont bemutatása a médiában, a palesztin nézőponttal szemben. Ahogy az izraeli népet megilleti a jog az önvédelemhez, úgy a palesztin népet is megilleti, mind az önvédelemhez, mind az önrendelkezéshez való jog, erre viszont kevesebb figyelem irányul.

Teljes mértékben elítélem a terrorcselekményeket, illetve az erőszak minden formáját. Az emberi élet védelme, a jogi normák tiszteletben tartása elsőrendű feladatunk, egyben közös felelősségünk, ezért is kell felszólalni a szörnyűségek ellen. A veszteség és kiszolgáltatottság miatti elkeseredettség hatására azonban hajlamosak vagyunk a másik felet hibáztatni mindenért. Az Izraelt ért elborzasztó terrortámadásnak is ilyen hatása van, viszont azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy elkeseredettségünkben hibásan és elhamarkodottan ítélkezzünk. Ebben a pillanatban arra lenne szükség, hogy a végsőkig kiálljunk és megvédjük az emberi jogokat, illetve az emberi méltóságot, mindentől függetlenül. A terroristák mellett átlagos emberek, civilek, családok is élnek Palesztinában, akik évtizedek óta nagyon rossz körülmények között kénytelenek boldogulni. Róluk, annak ellenére, hogy a palesztin-izraeli konfliktus legnagyobb áldozatai, nagyon keveset beszélünk.

Jelen írás, a nemzetközileg is elfogadott történelmi tényekre, a legmagasabban jegyzett hírportálok és információs központok cikkeire, a nemzetközi szervezetek és intézmények adataira, illetve az én személyes, Palesztinában tett látogatásomkor tapasztaltakra alapszik.

Hosszú történelmi kitekintőnek nincs érelme, hiszen azt az interneten is lehet találni, én inkább néhány fontosabb támpontra hívnám fel a figyelmet. Az első, az I. világháború vége, amikor az Oszmán Birodalom kapitulált, így Palesztina Nagy-Britannia fennhatósága alá került, a titkos Sykes–Picot-egyezmény alapján. Eközben, Európában egyre erősődött a zsidók által létrehozott cionista mozgalom, melynek célja a zsidó állam megalakítása volt, a történelmi Izrael területén (akkoriban Palesztina). Nagy-Britannia megígérte, segíteni fog a zsidóknak céljaik elérésben, így megengedte, hogy bevándoroljanak Palesztina területére, növelve az arabok és zsidók közötti konflikusokat, majd 1947-ben kivonult a közel-keleti területekről. 1947. november 29-én pedig az ENSZ Közgyűlése megszavazta azt a döntést, amellyel Palesztinát zsidó és palesztin államra szerette volna osztani, ezzel létrehozva a zsidó államot, illetve függetlenséget biztosítva a palesztin népnek. Ezt követően, 1948. május 14-én megalakult Izrael Állam.

Az arabok ezt nem nézték jó szemmel, és nem fogadták el, hogy Izrael területeket kap, ezért kitört az első arab-izraeli háború, amely Izrael győzelmével ért véget. Az arabok csupán Gáza és Ciszjordánia felett tartották meg hatalmukat. A második arab-izraeli háború 1956-ban tört ki a szuezi válság miatt, Izrael Nagy-Britanniával és Franciaországgal együtt harcolt Egyiptom ellen. 1967-ben az arab államok újra támadásba lendültek, és kitört a hatnapos háború. Izrael elfoglalta Gázát, Ciszjordániát, a Golán-fennsíkot és a Jordán megszállás alatt álló Kelet-Jeruzsálemet. Ezek a területek huzamosabb ideig izraeli ellenőrzés alá kerültek. Az 1978-as Camp David-i egyezményt követően Egyiptom békét kötött Izraellel, viszont az első keretrendszer, amely a palesztin területekkel foglalkozott, a palesztinok részvétele nélkül készült el. A szerződés aláírását követően Egyiptom elnökét, aki elismerte Izrael függetlenségét, meggyilkolták, mivel az arab világ nem fogadta el ezt a döntést. Végül az egyezmény az arab és izraeli konfliktusokban békét hozott, de Izrael továbbra is ellenőrzése alatt tartotta a fent említett két palesztin területet, így az arab-izraeli konfilktusból, palesztin-izraeli konfliktus lett.

A nézeteltérések fokozódtak, mert Izrael elkezdett zsidó telepeseket beköltöztetni a palesztin területekre, mind Gázába, mind Ciszjordániába, a palesztinok akarata ellenére. A betelepítésekkel meg akarta akadályozni a független Palesztina létrejöttét, be akarta kebelezni az összes palesztinok által lakott területet. A zsidó telepeseket fegyveresekkel védte az állam és jó anyagi körülményeket biztosítottak számukra. Ma már több százezer zsidó telepes él a palesztin területeken, a nemzetközi jog erre vonatkozó tiltásai ellenére. A betelepítések újabb fegyveres konfilkusokhoz vezettek, többek között létrejött a Hamász terrorszervezet is. A helyzet megoldása céljából 1993-ban a két fél aláírta az Oslói Egyezményt, amelyben döntöttek a Palesztin Nemzeti Hatóság létrehozásáról, melynek fennhatóságát Ciszjordánia és a Gázai övezet egyes területeire terjesztették ki. Az 1995-ös II. Oslói Egyezmény átmeneti intézkedésként, a végleges jogállásról szóló megállapodás megkötéséig Ciszjordánia palesztin területének A, B és C területre való adminisztratív felosztását határozta meg. A II. Oslói Egyezmény értelmében a felosztás ideiglenes jellegű volt, és a három terület teljes joghatósága idővel fokozatosan átkerült volna a Palesztin Hatósághoz. Ehelyett a felosztás továbbra is fennáll, az A területet a Palesztin Hatóság, a C területet Izrael, a B területet pedig közös ellenőrzés alatt tartja. Megjegyzendő, hogy a Palesztin Hatóság által ellenőrzött terület 18%, míg az Izrael által ellenőrzött 60%.

A következő években Izrael védőfalakat, kerítéseket és ellenőrzési pontokat épített, annak érdekében, hogy kontroll alatt tudhassa a palesztin mozgalmakat. 2005-ben végül kivándorolt Gázából, és ekkor lépett hatalomra a Hamász. A két terület teljesen elkülönült egymástól, Gázát pedig egy szigorú blokád alá vette Izrael, amelyben hatalmasra nőtt a munkanélküliek száma, és a gazdaság nagyon rossz helyzetbe került. Ez máig is így van, egy felmérés szerint 2022 harmadik negyedévében a munkanélküliség Gázában 46,6% volt. Mindeközben Ciszjordániában továbbra terjeszkedik Izrael, újabb és újabb telepeseket költöztetnek be a területekre, és ez egyre több konfliktust eredményez az ott élő arab néppel.

Itt tartunk tehát jelenleg, egy blokád alatt tartott Gázával, amelynek 365 négyzetkilométeres területén a legfrissebb adatok alapján összesen körülbelül 2.375.000 ember él, szegénységben és teljesen elvágva a külvilágtól, illetve egy Ciszjordániával, amelyben az arabok másodrendű állampolgárokként élnek, az év minden napján megalázva és megszégyenítve az ellenőrzőpontok, illetve az Izrael által illegálisan felépített jogkorlátozó kerítések és falak által.

A Gázai övezetben és Ciszjordániában élő palesztinok milliói küzdenek azért, hogy méltósággal élhessenek az izraeli megszállás alatt, mozgáskorlátozásokkal, palesztin politikai megosztottsággal és az ellenségeskedések ismétlődő eszkalációjával szembesülve. Az izraeli megszállás a nemzetközi jog szerint illegálisnak minősül, megnehezíti a palesztin emberek mindennapjait és teljesen elvágja őket a külvilágtól, rombolja a gazdaságot, illetve a szabadsághoz való jogot, nem beszélve a minőségi oktatáshoz, és az emberi méltósághoz való jogról. Az izraeli megszállás tehát az emberi jogokat súlyos aláássa, a szisztematikus erőszak egy formája. Az izraeli állam és a hadsereg a palesztinok mindennapi életének szinte minden aspektusát ellenőrzi, amely leginkább az apartheidra elmékztetve működik. Mondanom sem kell, hogy ilyen körülmények között milyen szintű megaláztatottságot és dühöt érezhet a palesztin nép.

A jelenlegi konfliktusnak egy másik oka a palesztin nép eddig sikertelen diszkrimináció és elnyomás elleni küzdelme. Mindig is léteztek erőszakmentes ellenállási módszerek, tiltakozások, sztrájkok, bojkottok és kampányok a palesztin ügy támogatására, viszont ezek az évtizedek során sohasem találtak támogatóra. A palesztin ügynek a rendezését eddig mindig megakadályozták vagy legalábbis megpróbálták megakadályozni, hol szélsőséges izraeli, hol szélsőséges palesztin alakulatok, hol pedig más államok, például Irán. Többek között emiatt is jöhettek létre olyan terrorszervezetek, amelyek uralkodni tudnak a Gázai övezet felett, hiszen nincs ki megfékezze őket, a palesztin átlagember, mivel teljesen el van vágva a külvilágtól, és nem kap elég külföldi támogatást, nem tud szembeszállni az őt uralni vágyó terrorszervezetekkel, a Hamásszal sem. A Hamász tettei miatt pedig sajnos nem csak a szervezet fog felelni, hanem az átlagemberek is, amint azt a jelenlegi szituáció is mutatja.

Izrael kormányai nem törekednek a békére konzekvens módon, többségük számára a gazdasági és politikai érdekek egyebet diktáltak. Azzal, hogy nap mint nap telepeseket költöztetnek be Ciszjordániába, megalázzák és megszégyenítik a lakosságot és blokádot tartanak fent Gáza felett, nem a békét alapozzák meg, hanem el akarják űzni a maradék palesztin népet. Palesztin emberek halála mindennapos az elfoglalt területeken, ezt bizonyítja az ENSZ által vezetett kutatás is amely azon palesztinok és izraeliek számát mutata, akiket 2008 óta a megszállt palesztin területeken és Izraelben a megszállás és a konfliktus ideje alatt megöltek vagy megsebesítettek. A polgári áldozatok nagy száma a humanitárius szereplők különböző típusú beavatkozásait tette szükségessé és számos incidens a nemzetközi jog megsértésével és az elszámoltathatóság hiányával kapcsolatos aggályokat vetett fel. Az ENSZ szerint 2008.01.01 és 2023.09.19. között 6407 palesztint öltek meg, ehhez képest az izraeli halottak száma az említett időintervallumban 308. A palesztin sebesültek száma 152.560, míg a sebesült izraeliek száma 6307, ugyanabban az időintervallumban. A palesztin halálesetek száma 21-szer nagyobb volt az elmúlt 15 évben, mint az izraeli halálesetek száma, viszont a legszomorúbb az, hogy ezek a halálesetek sok esetben civileket, ártatlan embereket jelentenek, és akkor nem is beszéltünk azokról, akik a blokád miatt ellehetetlenített egészségügyi és gazdasági helyzet miatt haltak meg, mondanom sem kell, ezeknek a száma nem jelenik meg a fenti statisztikákban. Egy elrentettentő érdekesség, hogy Izrael, az általa bevezetett „kettős felhasználású” korlátozásokra hivatkozva, amelyek a katonai célokra felhasználható eszközök Gázába való bevitelét hivatottak megakadályozni, sok estben lelassítja vagy megakadályozza olyan alapvető orvosi berendezések érkezését, mint a röntgengépek, oxigénpalackok és MRI készülékek. Képzeljük el azokat a napokat Gázában, amikor tombolt a Covid vírus.

Lehetne beszélni sok más adatról, ilyen a Gázai áramellátás, a személyek és áruk Gázába és Gázából való mozgásának hosszú ideje tartó korlátozása, vagy a Gázai humanitárius válság, a kétmillió lakos megélhetése és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférése, amelyek az Izrael által Gázára helyezett blokád miatt alakultak ki. Az elnyomás és a blokád súlyos következményekkel jár, amelyek felett sajnos szemet huny a nemzetközi közösség.

Igencsak sajnálatos, hogy egyes izraeli politikusok, döntéshozók, képesek ilyen szintű szenvedést okozni egy másik népnek, annak ellenére, hogy a népüket oly sok szenvedés érte már az idők során. Sajnos, mint ahogy a történelem során oly sokszor, most is rá kell jönnünk arra, hogy az emberek nem így gondolkoznak, továbbra is a pénz és a hatalom ural mindent. Az pedig, hogy mi fog következni a jelenlegi háború után, nem tudom, de amíg Izrael nem változtat a palesztin nép ellen bevett politikáján, addig béke sem lesz a régióban.

Palesztin fiatalok százai nőnek fel erőszakban, akik majd újabb véres kimenetelű harcokba fognak belekezdeni. Végeláthatatlan folyamatnak ígérkezik. Az oktatás hiánya és a mindennapi megpróbáltatások miatt sokan választják a terrorizmus útját, sokan lépnek be a Hamászba. Izrael, ha a konfliktus megoldására akar koncentrálni, akkor a palesztin emberekkel többet kell foglalkoznia, a terrorizmus növekedését és a terrorizmusban résztvevők számát csak úgy lehet csökkenteni, hogyha a fiatalok lehetőséget kapnak egy jobb életre. A folyamatot csírájában kell elfolytani, nem pedig hagyni eszkalálódni, mert ezek olyan helyzetekhez vezethetnek, amilyen a mostani. A palesztin néppel való párbeszédre kell törekedni.

Még egyszer leírom, hogy teljes mértéken elítélem az izraeliekkel szembeni erőszakot, viszont ugyanúgy a palesztinokkal szembeni igazságtalanságot, az őket ért elnyomást és a palesztin nép meghurcoltatását is. A terrorszervezetek létjogosultságát nem lehet igazolni, úgy ahogy egyetlen emberi élet elvételét sem, főleg nem ártatlan emberekét. A Hamász tettei borzalmasok és elrettentőek, ezért nem szeretném azt, hogy Izrael is abba a hibába essen, hogy ártatlan emberek ezreit gyilkolja meg, márpedig, sajnos, ez az erőszakspirál tovább mélyül. Izrael miniszterelnökének szavai aggodalomra adnak okot és hiába védi magát azzal, hogy nem a civil lakosság lesz az izraeli hadsereg célpontja Gázában, az ártatlan emberek halála elkerülhetetlen.

A nagyhatalmú és gazdag országok sokkal kevesebbet foglalkoznak a palesztin átlagember helyzetével, mint amennyit kéne, hiszen az emberi jogok aláásása mindennapos jelenség a régióban. Gázát, és az ott élő több mint 2 millió embert nem lehet örökre blokád alatt tartani és nem lehet örökre fenntartani ezt a kilátástalan állapotot, el kell kezdeni a béke megteremtésén való munkálkodást. Gáza hosszú ideje már egy szabadtéri börtön, ráadásul általános közöny közepette. A gyűlölet csak gyűlöletet szül, és mindig a civilek fizetik meg a háború árát. A békéhez azonban most már többre van szükség, mint szavakra.

A szerző, Horváth Kovács Mátyás a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakának másodéves hallgatója, jelenleg az ankarai Haci Bayram Veli Egyetemen végez kutatómunkát.