Macsó férfi, emancipált nő, puhapöcs, emancipunci: mikor hagyunk fel végre a nemek közötti harccal?

Egy egész piac épül arra, hogy a nők és férfiak közti feszültséget, amit a feminizmus (!) okozott, elsimítsa. A pokoljárás különös műfaja ezeket a programokat megnézni, elolvasni vagy akár csoportosan részt venni rajtuk.

Miért? Mert sarkítanak.

Mert megosztanak és mert megszüntetik a kételyt, ami ugyan kényelmetlen, de sarkall a változtatásra.

Ahhoz, hogy eladható legyen, ahhoz fel kell nagyítani a problémát és arra egy egészen egyszerű megoldást kell javasolni, mert senki sem szeretne túl nagy erőfeszítést tenni az orvoslás érdekében. A probléma oka, ha lehet legyen rajtunk kívüli.

Nem ért meg a férfi, mert túl egyszerű, neki csak az kell. A nőnek soha semmi sem elég jó, szóval hiába igyekszel, úgyis megbüntet valamiért. A hiba mindig az én hatáskörömön kívül esik és a kihívás, a másik felet megvezetni, hogy azt tegye, amit akarok.

Igazából ez az erőszak egy burkolt változata, amit jó pénzért eladnak. De hát a macsó/a puhapöcs/hisztérika/opportunista fehérnép megérdemlik.

A gonosz büntethető, szóval csak nevezze már meg valaki a gonoszt és az már félig meg is oldotta a gondot.

Szeretnék egy olyan programot látni, ami egyszerre szól nőknek és férfiaknak és mindkét nem egyenlő arányban vesz részt rajta. Egyet mutassatok, ami képes tömegeket mozgatni. Nincs. És azért nincs, mert ezek a klubok, műhelyek, programok, titkos tudástárok részigazságokon, ámításon, látszatmegoldásokon alapulnak. Ha látszólag van is átjárás, akkor is csak azok a nők szólalnak meg a férfi fórumokon, akik azt mondják, mint a fórum. A fordítottjára nagyon kevés példát láttam, de nincsenek illúzióim.

Amikor a férfiak egymás közt megerősítik sérelmeik jogosságát, akkor mélyítik a szakadékot. Amikor a női közösségekben történő kibeszélést nem követ egy megbeszélés a társsal, akkor megint éket verünk. Ezt egyik nem sem tudja megoldani a másik nélkül, mert ez egy közös ügy. Ha ezt belátjuk akkor azt is be kell látni, hogy csakis az a program működhet, amit mindkét nem magáénak érez. Ez most maximum mikro szinten működik.

Meglepő módon, a gyógyító/megbékélést hozó programok többségét nőknek szánták, mert valamiért ők még mindig sokkal inkább érdekeltek a feszültség oldásában, mint a férfiak. Sőt, a férfiaknak szánt egyik legnagyobb portálon is nagyon sok nőt láttam. Valamiért nekik van problématudatuk, ők keresnek megoldást, így egész szép kis piacot lehet építeni rájuk.

Ha hihetünk a piaci trendeknek, akkor ezt a társadalmi kérdést megoldani inkább a nők szeretnék, a férfiaknak nem elég kényelmetlen ahhoz, hogy pénzt áldozzanak erre.

(Háttérben a kórus: mert genetikailag a nők vannak a gondoskodásra kódolva. Nem! Egyszerűen őket jobban szorítja a valóság.)

A napokban elmerültem egy guru tanításaiban, aki azt mondja, hogy a férfiak csak igazi nők mellett lesznek igazi férfiak. Hogy a férfiak genetikai programja, ami a veszélyeket pásztázza és folyton bevetésre készen áll, rosszul reagál minden konfrontatív megközelítésre. A férfi elveszíti az érdeklődését egy nő iránt, ha úgy véli, hogy támadják. És mivel ő folyton a támadásra vár, ezért azt is annak véli, ami nem az. Ezzel szemben nagyon jól reagál arra, ha szépen, nőies eszköztárral kérik valamire.

Szóval a megoldás?

Kitaláltad. Vegyünk vissza mi nők. Ne mozogjunk hirtelen, ne kiabáljunk, ne követelőzzünk, hanem legyünk finomak, kedvesek, esendők és ha kell, akkor furfangosak. Ne mutassunk erőt, csak burkoltan.

A bennem rejlő zsebfeminista plafonig szökött, mert egyszerre nagyon sok gombomat nyomogatja ez az igazán sarkított és leegyszerűsített séma. Ha ez így lenne, ahogy ez a szakember mondja, akkor nem lett volna szükség semmilyen nőmozgalomra, mert amikor a nők életükben először kértek szavazati jogot, vagy bizonyos szakmákhoz való hozzáférést, akkor a férfiak megadták volna nekik, mert szép nőiesen kérték. De amint tudjuk, ez nem így történt és akkor elkezdődött egy nagyon intenzív harc, amit megfejeltünk egy több évtizedes bizonyítási kényszerrel.

Erről kellene valahogy lejönni. Meg az erre való ellenreakciókról is: hogy azt hangoztatjuk, hogy hallgasson mindenki, akinek nehéz, mert ezt a nők akarták. Ők választották az egyenlőségesdit, ne siránkozzanak.

A valóság a következő: nagyon vékony az a társadalmi réteg, ahol egy felnőtt kereset biztosítja a család fenntartását. Nem választás kérdése az otthonmaradás, az otthonteremtés és más nőinek vélt huncutságok. Ha a nők termelnek, akkor átalakul minden, ami eddig a női princípium számlájára volt írva, mert kevesebb idő marad. Habár sokszor elhangzik, hogy a nők nem hajlandók, ezzel szemben sokkal inkább nem képesek már ellátni azt a hatalmas munkát, ami egy mikroközösség működtetését jelenti a termelés mellett. (Szándékosan kerültem a család megnevezést itt). Dolgoznia kell és még evolúciósan nem duplázódott meg a teljesítési képessége a megváltozott társadalmi viszonyok miatt. Szóval újratervezésre van szükség.

Jó lenne megérteni, hogy nem lehet visszacsinálni az elmúlt majdnem 200 évet, mert közben minden megváltozott.

A programok, amelyek azt tanítják, hogy miként ne légy ijesztő, félelmetes, vagy férfiként miként legyél erős és maszkulin olyanok, mint a 100 éve impotencia ellen használt elefánt agyar por.

Csinálunk valamit és odaképzeljük az eredményt. Kihúzzuk azt a periódust, amikor nem változtatunk az alapokon, mert fáj.

Megváltoztunk és megváltoztak a körülményeink. Sőt, folyamatosan és gyorsan változik minden és az egyetlen út, ami könnyebb az az együttműködésen és együttérzésen alapszik. Meg kell érteni, hogy miként kerültünk ide és a visszaéléseket nevén kell nevezni. Be kell látni, még ha kényelmetlen is, hogy a jelenlegi rendszerek sokszor egyenlőtlenek. Amikor valaki erre felhívja a figyelmet, ne vitatkozzunk és ne hárítsunk.

Nézzük meg mit lehet tenni, hogy változzon. Ha semmit sem, akkor legalább legyünk együttérzők, mert már azzal is spóroltunk rossz érzést/energiát, hogy nem szálltunk harcba. Ne akarjunk mások lenni, mint amik vagyunk és ne várjuk ezt el a mástól sem. Lássuk be, hogy ilyen még nem volt és fogalmunk sincs, hogy kell jól csinálni.

Ezzel az alázattal folytassuk annak a feltárását, hogy miként lesz élhető a mai valóság. Spóroljunk az egymás elleni harccal és az egymás idomításával. Nem lesz sem egyszerű, sem könnyű, de talán sikerül egy olyan együttélési modellt teremteni, ami átsegít majd minket az igazi kihívásokon, legyen az a víz hiánya, az AI elterjedése, vagy a fogyasztói társadalmunk gyors átalakulása.

Akinek ez nehéz, szívesen adok egy listát azon szakemberekhez, akik olcsó, egyszerű megoldást kínálnak.

A szerző közösségszervező, a Női vállalkozók Erdélyben közösség egyik alapítója.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Transtelex véleményét. A Transtelexnél fontosnak tartjuk, hogy mások véleménye akkor is megismerhető legyen, ha nem értünk vele egyet. Szeretnénk, ha egy témáról az olvasóink minél több álláspontot megismerhetnének.