Közismert Eco aforizmája, miszerint a Facebook és a többi közösségi háló az ostobák invázióját jelenti. Engem azonban nem is ez a jelenség aggaszt, hanem a zsigeri reakciók elburjánzása.
Valamikor úgy tűnt, a zsigeriség a jelenléttel függ össze. Ott vagyok valahol, belekerülök egy helyzetbe, s az indulataim eluralkodnak rajtam. Logikus is volt, hogy ez egy ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen folyamat, amikor az ember hiába számol tízig, kilencnél üvölteni kezd.
Most viszont a Facebookon látom ugyanezt. Az internet, a chat, az SMS, a messenger csuklóból írt üzenetei annyira eluralkodtak rajtunk, hogy oda se nézünk már, mit írunk, azt ellenben úgy, mintha csak nekünk lehetne igazunk. Az írás korábban az ellenőrzöttség bizonyos fokát jelentette, azt, hogy meggondoljuk, akár átírjuk a véleményünket.
Ma már nem ezt jelenti. Sokszor az az érzésem, hogy aki ott vitatkozik velem, legközelebbi találkozásunkkor lerúgja a fejem, s az egyetlen reményem, hogy többnyire nem teszik meg.
És van egyfajta rossz egyenlőség is abban az értelemben, hogy az ostobaság területén nincs különbség: színészek és rendezők, ügyvédek és újságírók, elemzők és tanárok esetleg ugyanolyan tájékozatlanok és büszkék a tájékozatlanságukra, ugyanolyan fundamentalisták, mint bárki más. Dölyfösen képviselnek valamit, ami teljesen gondozatlan az íráskép és a „gondolatkép” értelmében egyaránt. Nem így képzeltem el a rendet.
Mindenesetre megjelent az „író tömeg”, az, amelyiknek az írás ugyanolyan „könnyen jön”, mint az indulatos beszéd vagy cselekvés; megjelentek az író szurkolók, az írás B-középjének tagjai. Lesújtó jelenség.
Annál is lesújtóbb, mert sokáig azt a szólamot hallottuk, s még hittünk is neki és benne, hogy „kinyílt a világ”, a különféle információk csak úgy áramlanak felénk, nincs más dolgunk, mint megszűrni őket. Ez azonban sokaknak fárasztó foglalkozásnak tűnik: hallanak valamit, ami tetszik, aztán mondják és mondják. Egyfajta aktivizmus is érzékelhető: ne csak az én véleményem legyen, te is gondold ezt! Ha nem gondolod ezt, nem is vagy ember!
Nem tudom, hogyan egyeztetik ezt Bibliával, Bibóval, a művészet szabad szellemével vagy akármi mással, de szemlátomást nincsenek kételyeik. Buzdítanak és buzdítanak, és miközben könnyes idézeteket osztanak meg, az oldalukon kard fityeg.
„Csak a szó (ez a tett most)” – írta a költő, de bizonyára nem így értette.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!