Tíz nap alatt öten haltak meg: halálos csapdává váltak a legfelkapottabb túraösvények a romániai Kárpátokban

Tíz nap alatt öt halott, több súlyos baleset, és végtelenül megfeszített tempójú mentőszolgálatok: a romániai hegyek most a legnehezebb arcukat mutatják. Az országos hegyimentő-szolgálat figyelmeztetést adott ki, mivel egymás után több tragédia történt a Királykő-hegység, a Fogarasi-havasok és a Bucsecs magaslatain. A 1700 méter fölötti ösvényeket jégpáncél borítja, a hirtelen hideg pedig a legtapasztaltabb túrázókat is próbára teszi.

A mentők szerint ilyen körülmények között már nem elég a lelkesedés: hágóvas, jégcsákány, sisak, heveder és – ami mindennél fontosabb – józan mérlegelés kell ahhoz, hogy valaki biztonságban térjen vissza.

A tragédiák sorozata a Királykőn kezdődött. Október 19-én, a Láncok-útvonalon, a sziklás La Grote-szakaszon egy 29 éves nő zuhant több mint 250 métert. A zernyesti mentők estig dolgoztak, de már csak a holttestét tudták lehozni.
„Ez egy klasszikus, nehéz és kitett mentés volt, Királykő-módra” – írták a bejegyzésükben.

Néhány nappal később két csíki túrázó próbált ugyanott leereszkedni, de letértek az útról, és csak hajnali fél háromkor találtak rájuk: nyári ruházatban, a jeges lejtőn rekedtek. A mentés tíz órán át tartott. „A hegy nem kegyelmez azoknak, akik városi bakancsban jöttek” – írták utólag a hegyimentők.

Október 28-án újabb tragédia történt: a Királykő gerincének közepéről egy férfi csúszott le a Hidak-völgye mélyébe, több száz métert zuhant. A helikopteres egység már csak a holttestét találta meg, esély sem volt elsősegéllyel próbálkozni.

A zernyesti szolgálat bejegyzése ezúttal rövidebb, de súlyosabb volt:
„Tíz nap alatt öt halott a Fogaras–Királykő térségben.” Az üzenet minden közleményben ugyanaz maradt: óvatosság – felkészültség – visszafordulás.

A Fogarasi-havasokban hasonlóan tragikus helyzet alakult ki. A Netedu-csúcs (2351 m) alatt három túrázó csúszott meg a jeges lejtőn: ketten meghaltak, egyet élve kimentettek. A Lespezi-csúcs (2517 m) oldalában egy másik férfi mintegy ötszáz métert zuhant a Birkák-katlan mélyébe. A mentők beszámolói folyamatosan felhívták a figyelmet a leselkedő veszélyekre, hogy csak a legfelkészültebb túrázók induljanak útnak: „a terep most a legrosszabb arcát mutatja: jeges, kemény, csúszós, és nem ismer kegyelmet”.

A Bucsecs-hegységben valamivel szerencsésebb kimenetelű mentések zajlottak: egy 17 éves fiú elveszett az Omu-csúcs felé vezető úton, őt a Valea Gaura-völgyben, gerincsérüléssel és súlyos lehűléssel találták meg. Másnap két túrázót kellett lehozni a Mălăiești-kéményből, akik figyelmen kívül hagyták a hegyimentők tanácsát. A mentés órákig tartott, kő- és jégomlás között.

„Nem azért szóltunk, hogy folyamatosan kritizáljunk, hanem hogy emlékeztessünk: ha figyelmen kívül hagyod a hegy üzenetét, valaki másnak kell kockáztatnia az életét, hogy lehozzon” – írták ki az eset nyomán a szolgálatos hegyimentők, akik sokszor valóban életük kockáztatásával hozzák le a hegyekben rekedt turistákat, és ez többnyire a pozitív kicsengésű sztorik közé tartozik.

A brassói hegyimentők külön posztban is hangsúlyozták: a városi boltokban kapható minikarmok nem helyettesítik a hágóvasat. Meredek, jeges terepen ezek hamis biztonságérzetet adnak: olyankor csak a téli bakancs, a hágóvas, a jégcsákány és a megfelelő tudás jelent valós védelmet. „A döntés is felszerelés – az, hogy mikor fordulsz vissza, ugyanolyan életmentő, mint a jégcsákány” – jegyzik meg.

„Több tragédia kell hozzá, hogy az emberek észhez kapjanak”

A balesetek okairól és a téli túrázás kockázatairól két szakembert kérdeztünk meg: Simon Lászlót, a Hargita megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjét, valamint Kovács Lehel Istvánt, az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói elnökét. Mindketten egyértelműen úgy látták, hogy nem a hegyek váltak veszélyesebbé – a probléma az, hogy a túrázók közül sokan egyszerűen nem készültek fel időben a télre.

Simon László elmondta, hogy az elmúlt napokban több déli-kárpátokbeli mentőszolgálattal is egyeztetett, és mindenhol hasonló tapasztalatokról számoltak be: sokan továbbra is nyári fejjel indulnak útnak, miközben a magasabb régiókban már téli körülmények uralkodnak. Úgy fogalmazott, ez olyan, mint amikor valaki nyári stílusban vezet, miközben az út már jeges – a gond ott kezdődik, hogy a fejekben még nem történt meg az átállás, és ez rendszerint tragédiához vezet.

A mentők szerint különösen az évszakváltás időszaka jelent fokozott kockázatot: a hó ilyenkor még vékony, a jég viszont kemény és csúszós, a bakancs nem tart, a hó nem tart meg, és minden apró hiba komoly következménnyel járhat. Simon szerint ez a legrosszabb kombináció – hágóvas nélkül ilyenkor szinte garantált a baj.

A balesetek mögött azonban nem csak a hiányos felszerelés állt. Sokan nem érzékelték, milyen gyorsan változhatnak a hegyi körülmények: a reggeli fagy napközben olvadásba fordult, majd estére újra jégréteg borította az utakat. Aki ehhez nem alkalmazkodott, az könnyen bajba került.

Kovács Lehel István szintén figyelemmel kísérte az elmúlt napok mentéseit. Elmondta, hogy az utóbbi években látványosan megnőtt az érdeklődés a hegyek iránt, ugyanakkor a felelősségtudat nem mindenkinél tartott lépést ezzel a növekedéssel. Mesélt olyan esetről is, amikor valaki magassarkúban szállt be a felvonóba, mert azt hitte, fent is ugyanolyan idő lesz, mint lent a városban. Mint mondta, az még a jobbik eset, ha az illető időben visszafordul – de volt, akit hógolyózás közben kihűlt állapotban kellett lehozni a hegyről.

Kovács Lehel István szerint az idei balesetek mögött ugyanaz a minta húzódik meg: csúszás, zuhanás, a jeges terep alábecsülése. Brassóból már hetek óta jól látszott, hogy a Királykő havas, mégis sok túrázó úgy indult neki, mintha nyár lenne. Sokan sem hágóvassal, sem sisakkal, sem jégcsákánnyal nem rendelkeztek, pedig októbertől a Fogarasban és a Királykőn ez már alapfelszerelés – nem városi cipőhöz való terep.

A Királykő és a Fogaras nem egyszerű kirándulóhelyek, mondta, hanem komoly felkészülést igénylő magashegyi vidékek. Kiemelte a láncok fölötti La Grote-szakaszt, ahol a 29 éves nő több mint 250 métert zuhant – ez szerinte tipikusan olyan útvonal, ahová csak tapasztalattal és teljes felszereléssel lenne szabad elindulni. Brassóban úgy tartják: vannak a hegyek, és van a Királykő – ami külön kategória.

Simon László is megerősítette, hogy a hegyek nem kegyetlenek, csak következetesek. Aki figyelmetlenül vagy felkészületlenül indul el, előbb-utóbb megtanulja a leckét – már ha túléli. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a megelőzés legalább olyan lényeges, mint maga a mentés. A jelzett ösvények ugyan biztonságos nyomvonalakon haladnak, de a hegyet nem lehet mindenhol behálózni. Azt javasolta, hogy indulás előtt mindenki hívja fel a helyi hegyimentőket, mert ők tudják, hol lavinaveszélyes a terep, hol jegesek a szakaszok, vagy éppen hol fúj viharos szél.

Mindketten kiemelték, hogy a legfontosabb felszerelés nem egy tárgy, hanem a józan ész. A visszafordulás nem gyávaság, hanem életmentő döntés. Sok baleset abból indul, hogy a túrázók úgy gondolják, már csak száz méter van hátra a csúcsig, és nem számolnak azzal, hogy visszafelé ugyanannyit kell megtenni – csakhogy lefelé még könnyebb elcsúszni.

Ahogy közeledik a tél, egyre rövidebbek lesznek a nappalok, és a hideg gyorsan lehűti a testet. A hegyimentők szerint az elemlámpa, a hágóvas, a jégcsákány, a sisak és a réteges öltözet nem a profik kiváltsága, hanem az alapvető biztonság része. Emellett azt is tanácsolták, hogy mindenki hagyjon hátra valamilyen üzenetet vagy jelzést arról, merre indult – több áldozatot is úgy találtak meg, hogy rábukkantak a hegy lábánál hagyott autójára.

A belföldi turizmus növekedésével párhuzamosan egyre többen vágnak neki a hegyeknek, és ezzel együtt a mentések száma is nő – bár Simon szerint arányaiban ez még nem drámai. Pozitív fejleményként említette, hogy egyre többen használnak térképet, időjárás-alkalmazást vagy lavinajelentést, de szerinte a fejlődés még mindig túl lassú. Úgy fogalmazott: sajnos mindig történnie kell néhány tragédiának ahhoz, hogy az emberek komolyabban vegyék a felkészülést.

Kovács szerint a tudatosság mellett szabályozásra is szükség lenne. Nyugat-Európában kötelező a hegyi biztosítás, míg Romániában a mentés teljesen ingyenes. Úgy vélte, a biztosítás kötelezővé tétele visszatartó erő lehetne, hiszen ha az embereknek előre kellene fizetniük a kockázatért, kétszer is meggondolnák, hogy útnak induljanak-e.