Egy folyó nem csak víz

Nem kell nagy jóstehetség, hogy belássuk: a nem is túl távoli jövőben megszaporodnak az országok közötti vízviták. Az egyre melegebbé és kiszámíthatatlanabbá váló klímában stratégiai és nemzetbiztonsági kérdéssé válik, hogyan osztoznak meg az országok a közös folyóik vízkészletein. A határfolyókon ennél kevésbé látványos problémák is felmerülhetnek. Egy alvízi országnak gondot okozhat az is, ha nem jön le elég hordalék a folyón, de az is, ha egy a felvízi országban végzett tevékenység átalakítja az életközösségeket. A Szamos romániai szakaszán zajló, sokszor illegális homok- és kavicskitermelés jó eséllyel Magyarországon is érezteti a hatását. Cikksorozatunk harmadik részében azt mutatjuk be, hogyan változik meg a folyók hordalékgazdálkodása és élővilága emberi hatásra, és azt, hogy milyen jogi lehetőségek vannak vitarendezésre határfolyóknál.

Egy folyóra hajlamosak vagyunk csak vízként tekinteni, pedig egy összetett rendszer, amelynek nagyon fontos eleme a hordalék is. Ahogy az ember belenyúlt a vízrendszerekbe, a hordalékgazdálkodást is megbolygatta, vízerőművek, duzzasztók, bányák alakítják át úgy a medret, hogy annak hatásai jóval messzebb is érezhetőek.

Azt, hogy egy folyóban mennyi és milyen az üledék, az határozza meg, hogy milyen távol van a hegységektől. Amikor egy folyó kilép a síkságra, csökken az esése, és a hegységek előterében lévő szakaszokon rakja le a szilárd anyagot, a kavicsot és a homokot, amelyek a legjobb minőségű építőanyagok. Ahogy egy vízfolyás bevágódik a felső szakaszán, letördeli a szikladarabokat, amelyeket először kaviccsá görget, később homokszemekké, majd tovább őrlődve iszap jön létre. Minél távolabb vagyunk a forrástól, annál finomabb lesz a szemcseméret.

„Alapvetően azt gondolnánk, hogy a kavics és a homok megújuló anyagforrás, mert a folyók folyamatosan pusztítják, vágják be a medrüket, de az emberi hatás már ezt a tevékenységet is komolyan befolyásolta. Sok völgyben, mellékvölgyben, mellékvízfolyásokon létesültek víztározók energiatermelés érdekében vagy öntözési célból, de a visszaduzzasztott víztérben csapdázódik a hordalék, lerakódik, és kevesebb jut az alsóbb szakaszra” – mondta Sipos György, a Szegedi Tudományegyetem Természet- és Környezetföldrajz Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

A víztározókból továbbhaladó folyó sem tétlenkedik, ahogy visszanyeri erejét, visszagyűjti a hordalékot, ami a legtöbb esetben már finomabb szemcséjű és kevesebb mennyiségű lehet, egyértelműen megváltozik a hordalékháztartás. A kavics- és homokkitermelés is hasonló hatással bír. A mederből szivattyúval vagy markolóval kiemelt anyag helyén egy nagyobb gödör keletkezik, és a folyó azzal lesz elfoglalva, hogy ezt a gödröt feltöltse, és az alsóbb szakaszra így megint kevesebb hordalék jut. Ezeknek a hatásoknak köszönhetően sokkal hosszabbra nyúlik az anyagforrások megújulási ideje.

Sipos György azt mondta, hogy a Marosnál például megfigyelték, hogy a magyarországi szakaszon is érezhető a romániai területen működő bányák hatása, kevesebb hordalék mozog a folyóban.

A felszántott meder megzavarja a halakat

A folyók medermélyítése további problémákkal jár. Főként kisvízi időszakban leszívják a talajvizet, a közelükben kisebb lesz a talajnedvesség, kevesebb vizet tudnak felvenni a fák, megváltoznak az ökológiai viszonyok, aminek a mezőgazdaság is a kárát látja. A vízhiányos részeken alacsonyabb terméshozamokkal kell számolni, ahogy azt például az aszályos évek is megmutatták. Ha valahol teljesen fel van szántva a meder, egy nagy üst, mélyedés képződik, megváltozik a folyási sebesség, és egyből más fajoknak lesz kedvező az a víztér. A hordalék, aminek nagy szerepe van az élővilágban, meghatározhatja, hogy hova ikráznak a halak, vagy teszik le petéiket a rovarok.

A Transtelex által végeztetett halállomány-felmérés azt egyértelműen kimutatta, hogy a Szamos alsó, körülbelül ötven kilométeres magyarországi szakaszának ökológiai állapota leromlott az utóbbi néhány évtizedben. Azt nem lehet kimondani a hézagos mintavételezés miatt, hogy ennek meghatározó oka a felső szakaszon folyó nagy mennyiségű kavics- és sóderkitermelés, de közrejátszhat benne. A mérést végző kutatócsoport vezetője, Sallai Zoltán azt közölte, hogy míg az elmúlt 25 év felmérései összesen 56 halfaj jelenlétét mutatták ki, addig a mostani vizsgálat alatt csak 23 fajt regisztráltak.

Sallai elgondolkodtatónak tartja, hogy most először sikerült kimutatniuk a Szamos magyarországi szakaszán a felpillantó küllő nevű fajt, ami előszeretettel használja a sodró vizű, kavicsos folyóaljzatokat. „Nem zárható ki, hogy élő- és szaporodóhelyeinek szűkülése miatt húzódott lentebbi, alsóbb szakaszokra, ugyanis a fajnak a Szamos felső vízgyűjtőjén stabil önfenntartó populációi élnek” – írta kutatási összefoglalójában.

Sallai úgy véli, hogy az áramláskedvelő fajok állományainak megóvása miatt a legjobb lenne minden folyami ásványianyag-kitermelést megszüntetni a Szamoson, mert több közösségi jelentőségű halfajra, például a rózsás és kárpáti márnára, a balinra, a magyar bucóra vagy a selymes durbincsra is veszélyeztető tényezőt jelentek. A kotrások a szivárványos ökle populációját is károsíthatják azzal, hogy eltávolítják az ívásuknál használt nagy testű kagylókat. A kutató úgy véli, hogy a sóder- és kavicskitermelési helyszíneket át kellene helyezni ártereken kívüli, mentett oldalra, ahol a termőrétegek eltávolításával szintén jó minőségű kavics bányászható, az így keletkezett bányatavak a felhagyást követően rekreációs célokra is használhatók.

Ha elkerülhetetlen a folyami kavicskitermelés, akkor legalább időszaki korlátozás alá kellene helyezni. Tiltani kellene a szaporodási és a nyugalmi időszakban is, hogy a friss ivadékok vagy a lelassult élettevékenységű halak is el tudjanak menekülni a zavarás elől. Sallai szerint mindezeket figyelembe véve a kotrási és mederanyag-kitermelési munkálatokat augusztus 15. és november 15. közé kellene ütemezni.

A jog szintjén akkor jó a víz, ha nem szennyezett

Ha a folyóra telepített bányák okoznak is ökológiai károkat, nehéz elképzelni, hogy megütik a nyilvánosság ingerküszöbét. Ahhoz olyan erős képek kellenének, mint amilyet a tiszai cianidszennyezésnél láthattunk. Így aztán a jogorvoslat keresése sem lehet reális.

„A nemzetközi jog szintjén leegyszerűsítve akkor jó a víz, ha kevés benne a kémiai szennyezőanyag. Hogy milyen léptékű, dinamikájú élővilágot tart fenn, azzal tipikusan nem foglalkozik. Ezek a szabályok az 1990-es évek első felében kristályosodtak ki, amikor a legnagyobb problémát a határon átnyúló folyószennyezések jelentették” – mondta Baranyai Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének adjunktusa, aki szerint a nemzetközi jogban is nagyobb teret kaphatna a vízmennyiség, a hordalék, a mederátalakítás kérdése, vagy adott esetben akár a víz hőmérséklete is.

A nemzetközi közjog általában csak néhány alapelvet érvényesít, az egyik a jelentős károkozás tilalma, a másik pedig a méltányos és észszerű hasznosítás kötelezettsége. Jogászok szerint is elnagyoltak ezek az elvek, nehéz konkrét, normatív rendelkezéseket visszavezetni ezekre. Baranyai úgy véli, hogy leginkább csak extrém helyzetek kivédésénél jöhetnek szóba, példaként a szlovákok 1992-es Duna-elterelését hozta, amiről a nemzetközi bíróság is kimondta, hogy nem összeegyeztethető az észszerű hasznosítással.

A felvízi országoknak a nemzetközi egyezmények alapján egyeztetési kötelezettségük van, ha tevékenységük határon átnyúló, és jelentős hatása van. „A bányászat például tipikusan ilyen lehet, lehet verni a harangot, hogy nem voltunk megkérdezve, de nekünk kell bizonyítani, hogy volt olyan hatás, ami visszafordíthatatlan állapotváltozást okoz” – mondta Baranyai Gábor.

Az európai uniós jog pont a nagybányai cianidszennyezés miatt új szabályokat is bevezetett – már hangsúlyosabb, hogy milyen típusú a károkozás, de környezetpolitikájában arra törekszik, hogy egyáltalán ne is legyenek olyan ügyek, amelyek miatt két ország konfliktusba kerül.

„Mindenki kap egy csomó házi feladatot, hogy oldja meg, például a vízminőségi kérdéseket, és ha önmagukban ezek az országok jól dolgoznak, akkor elvben nem lesznek nemzetközi problémák sem. A tagországoknak 2027 végére kell elérni a jó vízállapotot, ez elsősorban a felszíni vizek kémiai és ökológiai állapotát jelenti, de már nemcsak arról van szó, hogy nem önthetek olajat a folyóba, egy csomó olyan dolog is beletartozik, amelyet a hagyományos vízjog nem tudott jól kezelni, például a mederállapot, a biológiai élet sokfélesége. Az is alapvetés, hogy nem szabad olyan beavatkozást végezni, amelyek veszélyeztetik a jó állapotot, vagy annak romlásához vezetnének. Elvileg ez egyértelmű jogi tiltás, ezért sem épülnek már nagy vízierőművek Európában” – mondta Baranyai.

A hordalék mostohagyerek

Sipos György azt mondta, nehéz állást foglalni abban, hogy lehet-e a folyókon fenntartható módon kavics- és homokbányákat üzemeltetni. „Először is a fenntarthatóságot kéne meghatározni. Ennek a definíciója olyasmi lehet, hogy annyi anyagot termelünk ki, ami viszonylag rövid időn belül pótlódik. A szakmánk is adós ennek a kérdésnek a megválaszolásával, egy picit mostohagyerek a görgetett hordalék mennyiségének mérése. Az 1970-es években a Műszaki Egyetem kutatói végeztek ilyet a Dunán, de azóta nem nagyon volt erre példa, nagyon gyér adatok állnak rendelkezésre. Ha az utóbbi húsz-harminc évre visszamenőleg lennének adataink, akkor könnyebb lenne megmondani, hogy mi a fenntartható, és hogy a több évtizednyi fokozott hordalékkitermelésnek milyen tovagyűrűzői hatásai lehettek. A víz által lebegtetett hordalékot könnyebb vizsgálni. Azt, hogy mekkora a természetes hordaléktermelés azért is nehéz meghatározni, mert nagyon átalakítottuk a folyóinkat.”

A Szegedi Egyetem kutatócsoportja a 2010-es években vizsgálta a mederanyag mennyiségének változását a Marosnál, de friss adataik nekik sincsenek, pedig szerintük is érdemes lenne újramérni, milyen mértékben és irányban változott, és jó lenne látni adatokat a határon túlról, bár Sipos szerint a román fél kevésbé érdekelt abban, hogy ezek az adatok a közbeszéd tárgyává váljanak. A kutató úgy érzékelte, hogy a Maros hazai szakaszán hordalékhiány van, a homokzátonyokon kavicsosabb az üledék. A folyó alján is kimosódtak már a kisebb szemcsék, így úgynevezett mederpáncél alakult ki, ami megakadályozza az alatta lévő hordalékok elszállítását.

„A folyóra általában csak vízként gondolunk, pedig egy folyó nagyon összetett rendszer, aminek az egészséges hordalékszállítás is a része. A nemzetközi egyezmények a vízmegosztásról rendelkeznek, de arra nincs szabályozás, hogy mennyi hordalékot kellene átengedni a másik országba. Hosszabb távon akár ez is vita tárgyát képezheti”

– mondta Sipos György.

Baranyai is egyetért azzal, hogy a hordalék egyelőre periférián van, és szerinte ebben a közeli jövőben nem is várható nagy változás, még ha sok esetben bizonyított is, hogy a meder morfológiai állapota romlik, ha nem érkezik elég hordalék. Úgy véli, hogy csak indirekten lehet ezt jogi üggyé formálni. „Ha a kavicsbányászat Romániában okoz elsődlegesen ökológiai károkat, akkor román oldalról kéne ezt pörgetni, még akkor is, ha áttételesen Magyarországon is lehet érezhető hatása. Mindig gyengíti a történetet, ha a saját országban nem állnak ki egy ügy mellett. Például Paks II. esetében is leginkább az osztrákok tiltakoztak, miközben a magyar lakosság és azok az országok, amelyek egy esetleges nukleáris balesetben jobban érintettek lennének, kevésbé léptek fel. Verespataknál viszont láthattuk, hogy megmozdultak a helyi erők.”

Ha bekövetkezett a károkozás, konfliktus alakult ki két tagország között, akkor az Európai Bizottsághoz lehet fordulni, de a jogász szerint nincsenek még igazán jó vitarendezési mechanizmusok, szigorú eljárások. Ami viszont az EU-jog pozitívuma, hogy a legkisebb egyéni jogsértésnél is lehet eljárást indítani, igaz, az EB egyre inkább rendszerszintű problémákkal szeret foglalkozni. Baranyai szerint kisebb ügyeknek akkor van esélyük, ha nagy a médiavisszhangjuk, és több NGO beáll mögéjük.

Ez a cikk a Journalismfund Europe támogatásával készült.