Határ

Bertus néni (református), és Leontin bácsi (görögkatolikus) háza a határ. Ők kúriának nevezik. A falusiak is. Mi a nyári konyhában húzódunk meg, és várunk. Várjuk azt a májushoz méltatlan éjszakát, amikor elindulhatunk, és eltűnhetünk a havas esőben, nem pedig egy távoli kémény füstjében, és elkerülhetjük előbb a magyar, aztán a román határőrséget, amely átadna a Gestapónak, ha elkapnak. De hátha nem kapnak el? Ezekről a döntő részletekről az életet a haláltól elválasztó határról, mi, gyerekek, az ötéves Márta, a hároméves Anikó, Mira – az anyja hasában –, és én a nagylány, aki iskolába járnék tovább, első elemibe, ha hagynának, semmit se tudunk. Csak caplatunk dideregve a sárban: „Nincs köhögés, nincs tüsszögés! Egy hangot se!” – ki-ki az anyja kezét markolássza, nem tudjuk hova, nem tudjuk miért.

A miért nagy szó. Miért kellett kibújni a puha ágyból, éjnek idején? Kifelé a kedves bútorok, játékok, a meghitt szagok, a biztonság öbléből. Lencsi baba is otthon maradhatott, csak mi nem. Itt botladozunk a határon, az éjszakában, mert csak határ van, éjszaka van, otthon már nincs sehol. A seholban vagyunk. Mi vagyunk a semmi. Az otthon egy szó lett. De nem mondhatjuk ki, mert nem beszélhetünk egy szót se. Ezért már nem jelent semmit. Miért. Irénke, a Tata, Vilma nagymama, Ruki és Évike a téglagyárban. Sose láttam téglagyárat, már nem is fogok. Gyorsan lebontották, ipari létesítmény került a helyébe. Nem emlékmű annak a tizenhatezer kolozsvári zsidónak, aki nyomtalanul elpusztult. Felejtsük el! Ez a téglagyár is ipari létesítmény, a Halálgyár előcsarnoka. Éjszaka van, talán most indul az első transzport. Vagy a második?

Nem vagyunk rajta, a határon vagyunk. Nem tudom, mit jelent a határ, és azt sem, hogy mit jelent a téglagyár, ahol nem vagyunk. Azt meg éppen nem, hogy ezek nem csak szavak, elválasztják a helyet az időtől, a mi életünket az ő haláluktól. De ezek mind későbbi tudások. Még későbbi a felismerés, a történelem nem tudása is történelem. A nem tudással nem lehet takarózni.

Az a tudás a határon annyi, hogy elöl battyog, óvatosan, körül-körül tekintve Pavel, Leontin bácsi bérese, az idegenvezetőnk, mert most már itt a határon mi idegenek vagyunk. Bözsi a nagy hasával kézen vezeti Mártukát, mögötte szuszog Helén, kövéren, húzza maga után Anikót. Dolfi követi, meg Anyu és én.

Aztán az a falusi ház, ahol ülünk a padon, három asszony, három gyerek, vagyis három és fél gyerek, és belép a német katona. Apu korabeli lehet, belép, végignézi a padkán ülő, rémült zilált csoportot, szénát vesz a gazdától, aki a maga mentségére sietve bemutat minket. „Kolozsváriak!” A német nem szól, kilép az ajtón, bámulunk utána, nem néz vissza, a volánhoz ül, gázt ad, viszi a szénát a lovaknak.

A másik meglepetés már Tordán ér. „Hallom, hogy többen is vannak. Tudják, tartják a szombatot? Érdemes magukat megmenteni?” A mikve gondnoka kérdez. Anyám is kérdez: „Nem szégyelli magát? Ha maga mentené a gyermekét, én nem kiabálnék, hanem elbújtatnám.” A szívtelen ember igyekszik megszabadulni tőlünk, főleg anyutól. Anyu tekintetétől, anyu szavától. Átirányít minket egy nagyon hagyományőrző fiatal házaspárhoz. Kedves emberek. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szeretettel, vagy legalábbis részvéttel fogadnak. A fiatal férj fején kalap a lakásban is, akárcsak nagyapám fején. Az anyai nagyapámat én másképp, mint kalappal nem láttam, nem is tudom, hogy kopasz volt-e vagy hajas.

Különben is, soha többé nem láttam őt. Csak utólag rekonstruáltam további sorsát a kolozsvári gettóból a vagonba, a vagonból Oswiecimbe, a gázkamrába. Nem hitte, hogy neki, öregembernek, 86 éves volt, aki, mint mondja, nem ártott soha senkinek, nem lehet az ágyában meghalni. Hívő volt, betartott minden vallási előírást. A tordai rituális fürdő gondnoka elégedett lett volna vele...

Szilágyi Júlia erdélyi magyar irodalomkritikus, esszéíró, nyugalmazott egyetemi oktató. Zsidó származásáról, kisebbségi létéről több írásában tett említést, memoárkötete, az Álmatlan könyv is egyfajta családtörténet. Ezt a szöveget a kolozsvári gettósítás májusi évfordulójára írta. A Transtelex nagyinterjút készített vele, és egy TGM-emlékeket felelevenítő beszélgetés is napvilágot látott az oldalunkon.