Megszüntetné az Országos Egészségbiztosítási Pénztár monopóliumát a miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter ismét arról beszélt, hogy fontos céljai közé tartozik a román egészségbiztosítási rendszer átalakítása, ami együtt járna az Országos Egészségbiztosítási Pénztár(CNAS) jelenlegi monopolhelyzetének megszüntetésével. A tárcavezető szerint ez az ágazat legfontosabb reformja lehet, amely nélkül a rendszer nem tud lépést tartani az Európai Unió más tagállamainak fejlődésével.

A miniszter legutóbb a bukaresti Marie Curie gyermekkórház új neonatológiai intenzív osztályának megnyitása alkalmával beszélt a tervekről. Mint fogalmazott, jelenleg szakmai egyeztetések zajlanak, külföldi modelleket elemeznek, és még az idén elindítaná a reformfolyamatot. Rogobete hangsúlyozta: nem feltalálni akarják a rendszert, hanem működő példákat adaptálni.

A javaslat lényege, hogy a kötelező egészségbiztosítási járulék (CASS) beszedése továbbra is állami kézben maradna, várhatóan a pénzügyminisztérium és az ANAF rendszerén keresztül. Az állampolgárok azonban nem automatikusan a CNAS-hoz kerülnének, hanem választhatnának több – állami, magán vagy vegyes tulajdonú – egészségbiztosítási pénztár közül. A választott biztosító finanszírozná a szolgáltatásokat a páciens nevében, miközben az állam megőrizné a felügyeleti és elszámolási szerepét.

Rogobete szerint a jelenlegi egybiztosítós modell gátolja a fejlődést. A monopolhelyzetben működő rendszerben szerinte nincs valódi ösztönző a hatékonyság javítására és a szolgáltatások minőségének emelésére. A verseny viszont arra kényszerítené a biztosítókat, hogy jobb feltételeket és átláthatóbb működést kínáljanak a biztosítottaknak. A miniszter az izraeli modellt említette követendő példaként, ahol az állam gyűjti be a hozzájárulásokat, de az állampolgárok választhatnak a biztosítók között.

A terv azonban komoly vitát váltott ki. Horațiu-Remus Moldovan, a CNAS elnöke szerint a valódi reform nem a monopolhelyzet szétverésével kezdődik, hanem a rendszer tényleges autonómiájának megerősítését kellene becélozni. Álláspontja szerint a jelenlegi, szolidaritási elven működő modell biztosítja, hogy mindenki – jövedelemtől, életkortól vagy egészségi állapottól függetlenül – hozzáférjen az alapellátáshoz. A magasabb jövedelműek befizetései hozzájárulnak a sérülékenyebb csoportok ellátásához, ami a modern közfinanszírozott egészségügyi rendszerek egyik alapelve.

A vita tehát arról szól, hogy melyik modell volna működőképesebb Romániában. A miniszter a versenyben látja a minőségjavítás kulcsát, míg a CNAS vezetése a stabilitást és az egységes hozzáférést tartja elsődlegesnek. Szakértők szerint a több-biztosítós modell hatékonyabb működést hozhat, ugyanakkor növelheti az adminisztrációs terheket és új pénzügyi kockázatokat is teremthet. Nyitott kérdés maradt például, milyen garanciák védenék a biztosítottakat abban az esetben, ha egy pénztár fizetésképtelenné válna.

Konkrét törvénytervezet egyelőre nem ismert, a minisztérium szerint a koncepció kidolgozása folyamatban van. Az azonban egyértelmű, hogy a javaslat az elmúlt évek egyik legjelentősebb egészségügyi finanszírozási vitáját indította el Romániában. A következő hónapok dönthetik el, hogy a rendszer a versenyalapú modell irányába mozdul-e el, vagy a jelenlegi struktúra megerősítése kerül napirendre.

Két európai modell: verseny vagy központosítás?

Az egészségügyi finanszírozás Európában alapvetően két nagy modell köré szerveződik. A romániai vita megértéséhez érdemes röviden áttekinteni, mit jelent a többpénztáras és az egypénztáras rendszer, és a különböző országok melyik utat választották.

Az úgynevezett Bismarck-modell több biztosítóra épül. Ilyenkor nem egyetlen állami szerv kezeli a kötelező egészségbiztosítási járulékokat, hanem több, egymással versenyző pénztár működik a rendszerben. A legismertebb példa Németország, ahol több mint kilencven törvényes betegpénztár közül választhatnak az állampolgárok. Az alapellátási csomag egységes és jogszabályban rögzített, a pénztárak azonban kiegészítő szolgáltatásokkal – például prevenciós programokkal vagy bizonyos fogászati kedvezményekkel – próbálják magukhoz vonzani a biztosítottakat.

Hasonló elven működik Hollandia is, ahol a kötelező alapbiztosítást magánbiztosítók nyújtják szigorú állami szabályozás mellett. A biztosítottak évente válthatnak szolgáltatót, ami folyamatos alkalmazkodásra és költségkontrollra kényszeríti a társaságokat. A régióban Csehország és Szlovákia is több-biztosítós modellt működtet: a járulékokat az állam gyűjti be, a biztosítottak pedig választhatnak a pénztárak között.

Ezzel szemben a Beveridge-modell egyetlen, központi finanszírozási alapra épül. Itt az egészségügyet közvetlenül az adóbevételekből vagy egy központi állami alapból finanszírozzák, és nincs verseny a biztosítók között. A klasszikus példa az Egyesült Királyság, ahol a National Health Service (NHS) biztosítja az ellátást alanyi jogon. A rendszer erőssége az egyenlő hozzáférés elve, ugyanakkor gyakran bírálják a hosszú várólisták és a túlterheltség miatt. A skandináv országok is hasonló, adóalapú, erősen központosított modellt alkalmaznak.

A többpénztáras modellben nagyobb a választási lehetőség, és a verseny ösztönzőleg hathat a hatékonyságra, ugyanakkor magasabb adminisztratív költségekkel járhat. Az egypénztáras rendszer egyszerűbb és olcsóbban működtethető, elvben egyenlőbb hozzáférést kínál, de a központosítás miatt rugalmatlanabb lehet.

A román egészségügyi miniszter által felvetett irány egyértelműen a szabályozott versenyen alapuló, többpénztáras modell felé mutat. A kérdés az, hogy a német vagy holland mintára épülő rendszer valóban nagyobb hatékonyságot és jobb szolgáltatást hozna-e, vagy a jelenlegi, egységes finanszírozás stabilitása bizonyul majd erősebb érvnek a döntéshozók számára.