Káosz és pazarlás az állami vállalatoknál: 142-ből csak 25 alkalmazza a vállalatirányítási törvényt

2024. május 24. – 16:42

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány a csütörtöki ülésen ismét tudomásul vette, hogy Románia három mérföldkövet nem teljesített a PNRR-ből, holott ettől függ a harmadik részlet kifizetése, amit az Európai Bizottság korábban már elhalasztott. Az egyik legfontosabb elmulasztott mérföldkő a vállalatirányítási törvény alkalmazása, amely segítségével végre szabályozni lehetne, hogy kik üljenek be az állami tulajdonú vállalatok vezetőtanácsaiba.

Az adatok riasztóak: az összesen 142 országos jelentőségű állami vállalatból, amelyekre a vállalatirányításra vonatkozó jogszabályi rendelkezések vonatkoznak, csak 25-nél fejeződött be a kiválasztási eljárás, a fennmaradó 110 állami vállalatnál pedig ideiglenes ügyintézőkből álló igazgatótanács működik.

A klientelizmus ezekben a vállalatokban elképesztő méreteket öltött. Ezeknek a stratégiai jelentőségű állami cégeknek az igazgatótanácsát még mindig olyan ideiglenes vezetőségi tagok népesítik be, akiknek semmiféle szakmai kapcsolatuk nincs az adott területtel: a minisztériumi hivatalnokoktól a kozmetikusig, állatorvosig, klubtulajdonosig, irodalmárig mindenféle végzettségű és foglalkozású egyénekkel lehet találkozni ezekben a vezetőtanácsokban, akiknek az ideiglenes kinevezését beláthatatlan időre is meghosszabíthatják a néhány havonta megújított szerződésekkel.

A Curs de guvernare portál szerint ezért a fiaskóért az AMEPIP-et (Állami Vállalatok Teljesítményének Monitorozásáért és Értékeléséért Felelős Ügynökség), a kormány főtitkárságát és az illetékes minisztériumokat terheli a felelősség. Az állapotot már 2023 utolsó negyedévéig kellett volna rendezni.

Az Európai Bizottság követelései és késlekedő pénzek

Az Európai Bizottság ismételten követelte, hogy Románia alkalmazza a vállalatirányítási törvény szabályait az állami vállalatoknál, és ezek a követelmények belekerültek a PNRR célkitűzéseibe is. A célok elmaradása miatt a Bizottság késlelteti a harmadik részlet folyósítását, amelyet 2023 decemberében nyújtottak be, de 2024 márciusáig nem hagyták jóvá.

Az alábbi három mérföldkövet teljesítését kérték számon a román állami vállalatok kormányzási reformja érdekében, amelyek teljesítése nélkül a helyreállítási terv (PNRR) harmadik részlete nem kerül folyósításra:

  1. Az ideiglenes kinevezések csökkentése 50%-kal a központi szintű állami vállalatok igazgatótanácsaiban. Határidő: 2023 negyedik negyedév
  2. Az ideiglenes kinevezések csökkentése 10%-kal szintén 2023 negyedik negyedévének a végére.
  3. Igazgatótanácsi tagok kiválasztása és kinevezése a következő állami vállalatok igazgatótanácsába: Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaság (CNAIR) reformja, illetve a Közúti Beruházások Országos Társaságának (CNIR), Román Nemzeti Vasúttársaság (SNCFR), Bukaresti Metró Társaság (Metrorex), Román Nemzeti Vasúttársaság utasszállító ágazata (CFR Călători).

Ezeknek a mérföldköveknek a teljesítése kulcsfontosságú a PNRR célkitűzéseinek elérése és az Európai Unió által biztosított pénzügyi támogatás folyósítása szempontjából. mielőtt ugyanis rábólintana a harmadik kifizetési részlet folyósítására, az Európai bizottság meg szeretne győződni arról, hogy az állami vállalatok hatékonyan működnek.

Ha szakmai alapon és a vállalatirányítási törvénynek megfelelően volnának kinevezve a tagok, akkor az EB valamennyire biztosítva látná azt, hogy

  • a vállalatok stratégiáit és működését szakmailag kompetens vezetők irányítsák,
  • növelné az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot, csökkentve a korrupció és a nepotizmus lehetőségét,
  • egy kompetens vezetőség azokat az óriási adósságokat is csökkenthetné, amit egyik-másik vállalat az évek során felhalmozott,
  • garancia lenne arra is, hogy az újabb források, amik a helyreállítási terv (PNRR) keretében érkeznek, célszerűen legyenek felhasználva.

A Világbank 2024 májusában végzett elemzése szerint a román állami vállalatok teljesítménye általában gyengébb, mint a magánszektorban működő vállalatoké. Az állami vállalatok kevésbé nyereségesek, és kevesebb bevételt termelnek alkalmazottanként. Az állami alkalmazottak magasabb fizetései tovább rontják a pénzügyi eredményeket.

Romániában több mint 1400 állami tulajdonú vállalat működik, amelyek közül mintegy 80% helyi vagy önkormányzati, míg a fennmaradó rész központi kormányzati tulajdonban van. Ezek jelentős mértékben részesültek kormányzati támogatásokban és átutalásokban, amelyek összértéke eléri a GDP 0,7%-át. Azonban sok állami vállalat jelentős adósságot halmozott fel. 2023 októberében az állami vállalatok közül nyolc a legnagyobb adósok közé tartozott, összesen 2,4 milliárd euró (12 milliárd lej) adóssággal, ami az összes fennálló adótartozás 14,2%-át teszi ki.

A legnagyobb adósok listáján a következő nyolc állami vállalat szerepel:

Országos Széntársaság (Compania Națională a Huilei – CNH): A vállalat több éve az adósok listájának élén áll, 2023 októberében közel 1,04 milliárd euró (5,2 milliárd lej) adóssággal rendelkezett.

A román vasúti áruszállítási vállalat (CFR Marfă): Ez a vállalat 340 millió euró (1,7 milliárd lej) adósságot halmozott fel 2023 októberében.

A Hunyad megyei Energetikai Komplexum (CEH): 2023 októberében 1,44 milliárd lej (288 millió euró) adóssága volt.

Unifarm: A vállalat 1,4 milliárd lej (280 millió euró) adósságot halmozott fel.

SNCFR: Az állami vasúttársaság 1,2 milliárd lej (240 millió euró) adóssággal rendelkezik.

Bányabezárási Kereskedelmi Társaság (Societatea Comercială pentru Închiderea Minelor): Ez a vállalat 1 milliárd lej (200 millió euró) adóssággal bír.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!