4,4 milliárd eurós kárt okoz jelenleg Románia gazdaságának a munkaerőhiány

2023. október 9. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai munkaerőpiacon tavaly 145 000 ember hiányzott – derül ki a PwC által az AmCham Románia, a román-amerikai kereskedelmi kamara megbízásából készített elemzésből. A hiány által a gazdaságra gyakorolt hatás 4,4 milliárd euró volt.

Ha nem hoznak megfelelő intézkedéseket a helyzet gyors orvoslására, a veszteség 2026-ra 9,5 milliárd euróra nőhet, mivel a munkaerő-válság súlyosbodik – figyelmeztet az AmCham Románia „A román munkaerőpiac elemzése” című kiadványa, amelyet a Curs de Guvernare portál ismertetett.

A munkaerőhiány nagymértékű, és jelentősen befolyásolja a gazdaság jövőbeli növekedési képességét – állapítja meg a tanulmány.

Tizenhárom évvel ezelőtt Románia a 16. helyen állt az EU nominális GDP rangsorában, 2018-ban a 15. helyre emelkedett, a világjárvány óta pedig négy helyet ugrott előre, megelőzve Portugáliát, Finnországot és a Cseh Köztársaságot.

A 2010 és 2022 közötti időszakban a nominális GDP-ben 125 milliárd euróról 286 milliárd euróra történt az előremozdulás. „Lenyűgöző fejlődés” – állapítja meg Alex Milcev, az AmCham munkaerő-piaci munkacsoportjának elnöke, aki rámutat, hogy az elmúlt években nagyjából ugyanekkora volt az előrelépés.

„Romániának sikerült növelnie a termelékenységet, így növekedést értünk el. A munkaerőhiányt különböző intézkedésekkel, digitalizációval, hatékonyabb munkafolyamatokkal” és egyéb optimalizációkkal sikerült ellensúlyozni – tette hozzá.

A fejlesztéseknek köszönhetően Románia csökkentette a termelékenységi különbséget a régió nagy országaihoz képest – mutat rá az elemzés, amely szerint az uniós átlag 75%-áról 2020-ban a termelékenység 81%-ra emelkedett 2021-re.

Az alkalmazottak száma viszonylag állandó volt ebben az időszakban, 6,5 millió, amelyből 5,1 millió volt a rendes munkaszerződéses alkalmazottak száma (beleértve az intézményekben dolgozókat is) és 1,4 millió a be nem jelentett munkavállalók száma (a statisztikai hivatal becslése alapján).

A be nem jelentett munka, amely az összes dokumentált alkalmazott egynegyedét teszi ki, „nyomást gyakorol az állami költségvetésre, és negatív hatással van a munkaerő-kínálatra” – olvasható az AmCham által bemutatott tanulmányban.

Mennyivel nő a GDP Romániában?

A statisztikák szerint 2015-2016-ban közvetlen kapcsolat volt a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottak számának növekedése között.

„Az alkalmazottak száma követi az időgörbét, és azt mutatja, hogy végső soron a gazdasági növekedés a dolgozók számától függ. Beszélünk a termelékenységről, a digitalizációról és így tovább, de ez a kapcsolat továbbra is fennáll. Az üzenet tehát a következő: Nincs munkaerő, nincs gazdasági növekedés!” – jelentette ki Alex Milcev az elemzésben.

A gazdasági fejlődés fenntartása érdekében Romániának tehát új és új munkaerő infúzióra van szüksége, miközben a hiány már most is gondot okoz a vállalatoknak.

Az üres álláshelyek aránya hivatalosan 0,9 százalék, ami az egyik legalacsonyabb az EU-ban, de a cégek növekvő, kielégítetlen munkaerőigényekről számolnak be. Ez egy paradox helyzet, amely jól mutatja, hogy az országnak milyen óriási problémái vannak azokkal az adatokkal, amelyekre a hatóságoknak a stratégiáikat kellene alapozniuk.

A nominális GDP-növekedés legalább 10%-a veszett el a munkaerőhiány miatt

A romániai munkaerő-piaci elemzés szerint, amely hivatalos és nem hivatalos forrásokból származó adatokat vett figyelembe, a munkaerőhiány tavaly mintegy 145 ezer fő volt.

A 145 ezer hiányzó munkavállaló hatása – munkavállalónként átlagosan 30 ezer eurós munkatermelékenység mellett – közel 4,4 milliárd eurós veszteséget jelent az országos GDP-re nézve. Ez a nominális GDP-növekedés 10%-át jelentette 2022-ben.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a szám a minimális becslés, mivel olyan módszertannal dolgozunk, amely bizonyos hibahatárt, de bizonyos merevséget is feltételez. Több modellt is láttunk, amelyet a becsléshez használtak, de a dolgozók hiánya akár a duplája is lehet a bejelentett számnak. Empirikus adatokra támaszkodva az üzleti szféra visszajelzései azt mutatják, hogy a kereslet sokkal nagyobb 145 ezernél” – magyarázta Alex Milcev.

Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság 2026-ra vonatkozó forgatókönyve 400 milliárd eurós GDP-t jósol, amelyet 2022-höz képest 440 ezer munkavállalóval többel érnek el, ami körülbelül 110 000 fős éves munkaerő-növekedést jelent.

„Ezt mondja az állam, az összes tökéletlen statisztikával, mivel a valóságnál sokkal optimistább. Valószínűleg sokkal több munkavállalóra lesz szükség” – jelentette ki Alex Milcev.

Az előrejelzésben szereplő plusz munkaerő nem reális, ahogyan egyébként a korábbi becslések sem azok, mutat rá az elemzés, amely megállapítja: „2017-ben a stratégiai bizottság 2017 és 2021 közöttre is hasonló növekedést prognosztizált, azaz 400 ezer további dolgozóval számolt, akiket be kell illeszteni az átlagos alkalmazotti létszámba. Az eredmények azonban szerényebbek voltak, mert 2017-hez képest 2021-ben csak 150 ezer foglalkoztatottal sikerült növelni a számot” – emlékeztet a tanulmány. hozzátéve:

Az AmCham tanulmánya szerint „egy rendkívül visszafogott forgatókönyv szerint 2026-ban 224 000 ember fog hiányozni. Ezeket hozzáadjuk a hivatalos adatokhoz, és így könnyen elérhetjük az 500 ezer, sőt a 600 ezer hiányzó dolgozót a munkaerőpiacról. Ne feledjük, hogy jelenleg 5,1 millió munkavállaló van. Vagyis a munkaerőhiány meghaladhatja a 10%-ot”.

A munkaerőhiány miatti GDP-kiesés 2026-ban 9,5 milliárd euróra fog rúgni, ha az állam nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a helyzet orvoslására. Ez több mint kétszerese a tavalyi 4,4 milliárd eurós veszteségnek.

„A mi üzenetünk az, hogy a humánerőforrás-hiány csökkentésére irányuló intézkedéseknek több szinten is jótékony hatásai lesznek, nem csupán arról van szó, hogy több alkalmas jelölt lesz egy-egy állásra. A ma érezhető nyomáson túl elemzésünk főként a jövőre vonatkozik. Ha néhány rövid távú beavatkozás legalább részben enyhíti is a munkaerőpiaci feszültséget, rendszerszintű intézkedések nélkül, olyan nagyszabású beruházások nélkül, amelyekkel Románia lemaradása az európai átlaghoz képest csökkenthető lenne mindenben, ami az életminőséget és a közszolgáltatásokat meghatározza, az egész életen át tartó tanulás koncepciójának komoly és hatásos integrálása nélkül lehetetlen lesz biztosítani a minőségi humán tőkét és a szükséges készségeket egy olyan gazdaság és társadalom számára, amely felgyorsult átalakulási folyamatban van” – vonta le a következtetést Alex Milcev.

A román-amerikai kereskedelmi kamara 1993-ban alakult, és idén ünnepli 30 éves romániai jelenlétét és tevékenységét. Az AmCham 540 tagja 32 gazdasági ágazatban tevékenykedik, együttesen több mint 250 000 munkahelyet biztosítanak, és több mint 20 milliárd eurót fektettek be Romániában.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!