500-an birtokolják a romániai pénzügyi összvagyon szinte negyedét

2023. augusztus 10. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy 500 román állampolgárnak van 20 millió dollár fölötti pénzügyi vagyona, és ők birtokolják a romániai összvagyon 23 százalékát, derült ki a Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég júliusi jelentéséből, amelyet többek között a News.ro ismertetett.

Romániában körülbelül 500 olyan személy él, akinek egyéni pénzügyi vagyona 20 millió dollár fölött van, és ezzel globálisan a nagy és rendkívül nagy nettó vagyonnal rendelkező személyek közé tartoznak. Ugyanakkor a lakosság túlnyomó többségének (15,8 millió polgárnak) egyéni vagyona nem haladja meg a 250 000 dollárt – áll a BCG jelentésében, amely a központi bankoktól és kereskedelmi bankoktól begyűjtött adatokon alapszik.

A jelentés szerint körülbelül 36 500 romániai rendelkezik 250 000 és 1 millió dollár közötti értékű pénzügyi vagyonnal, míg körülbelül 10 200 román állampolgárnak van 1 millió és 20 millió dollár közötti, 400 romániainak 20 millió és 100 millió dollár közötti, 100 romániainak pedig 100 millió dollárnál is nagyobb pénzügyi vagyona.

A vagyoneloszlás Romániában valamivel egészségesebb, mint a nemzetközi átlag, tekintve, hogy a pénzügyi összvagyon mintegy 50 százalékát teszik ki a 250 ezer dollár értékűnél kisebb vagyonok, miközben világszinten csak 32 százalék az arányuk. Ugyanakkor az összvagyon 23 százalékát az az 500 ember birtokolja, akinek 20 millió dollár feletti a vagyona, miközben nemzetközi szinten az összvagyon 13 százalékát birtokolják a 20 millió dollárnál többel rendelkezők, idézte a tanácsadó cég közleménye Horváth Krisztiánt, a BCG vagyonkezelési témákért felelős partnerét és társigazgatóját.

A legtehetősebb 300 romániai rangsorát évről évre összeállítja a Capital üzleti magazin, a Transtelex pedig a legutóbbi, 2022-es lista alapján bemutatta a leggazdagabb romániai magyarokat. Mindenikük vagyona meghaladja a 20 millió dollárt, de fontos megjegyezni, hogy ennél az összeállításnál nem csak a milliomosok rendelkezésére álló pénzt, hanem a tulajdonukban lévő vállalati részesedések vagy egyéb vagyontárgyak, ingatlanok értékét is figyelembe veszik.

A BCG jelentése Romániával kapcsolatban kiemeli többek között azt is, hogy a lakosság teljes vagyonának 40 százalékát a banki betétek és a készpénz teszik ki, ami a kelet-európai szint alatt, de a globális 30 százalékos arány felett van és a magas inflációs környezetben a személyes vagyon reálértékének csökkenéséhez vezethet.

2022-ben egyébként 15 év óta, azaz a 2008-as válság óta először csökkent az emberek pénzügyi vagyona világszerte, miután 2021-ben 10 százalékos értéknövekedés következett be – az elmúlt évtizedekben az egyik legnagyobb. Globálisan 4 százalékkal, Romániában pedig 1 százalékkal csökkent a pénzügyi vagyon az infláció és az emelkedő kamatlábak miatt, valamint azért, mert az ukrajnai háború okozta geopolitikai bizonytalanság a részvénypiacok gyenge teljesítményéhez vezetett. Az előrejelzések szerint a globális pénzügyi vagyon idén újra emelkedni fog.

A pénzügyi vagyonnal ellentétben a reálvagyon értéke – amely magában foglalja az ingatlanokat, a tartós fogyasztási cikkeket, a műkincseket és a nemesfémeket – 2022-ben 5,5 százalékkal, 261 billió dollárra nőtt világszerte. Az abszolút globális vagyon tavaly összességében egy százalékkal, 516 billió dollárra nőtt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!