Premierek éve lehet 2023 az autópályák terén, főleg erdélyi szempontból

2023. március 24. – 18:21

Másolás

Vágólapra másolva

Bár nagyon húzós lenne teljesíteni, a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint nem lehetetlen, hogy idén karácsonykor megszakítás nélkül autópályán haladjunk Kolozsvár és Marosvásárhely között, ami azért is lenne meglepő, mert az átadást 2024 augusztusára ütemezték. De megépülhet az első erdélyi gyorsforgalmi út is Nagyvárad mellett, leelőzve ezzel Kolozsvárt. Összefoglaltuk, hogy eddig mit lehet tudni a 2023-as évre várható átadásokról (amelyeket persze érdemes fenntartásokkal kezelni) és melyek azok a szakaszok, amelyek idén a legnagyobb figyelmet kapják.

Marosvásárhely – Kolozsvár

Valószínűleg olvasóink közül is többen észlelték, hogy az elmúlt hónapban egészen látványosan beindultak a munkálatok az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti, foghíjas szakaszánál. A Pro Infrastruktúra Egyesület szakértői szerint körülbelül 60% az esély arra, hogy 2023. decemberére a 15,7 kilométer hosszú, hiányzó szakaszt át lehessen adni a forgalomnak (ehhez körülbelül 95%-ban kell elkészülnie a kivitelezőknek a munkálatokkal).

„A korábbi kivitelező konzorciummal való szerződésbontáskor a pályaszakasz kivitelezése körülbelül 38%-nál állt. Még annak ellenére is, hogy néhány munkálatot újra el kell végezni, havonta átlag 6,5-7%-os haladás elérése elegendő lenne. Nagyon nehéz, de nem lehetetlen. (...) Hogy ezt elérjék, szükség van a jó időre, főleg az év második felében, de elsősorban a kivitelező és az alvállalkozók megfelelő mozgósítására” – írják a közlekedési beruházásokat folyamatosan ellenőrző szervezet tagjai. Hozzáteszik, hogy országos premier lenne, ha egy autópálya-szakaszt a szerződésben rögzített határidő előtt 8 hónappal adnának át. „De a két kivitelezőnek, a Strabagnak és a Geigernek megvan a műszaki és pénzügyi ereje, hogy meglepetést okozzanak” – írták.

A reménykeltő hírek mellé egy drónfelvételt is készítettek március 18-án, amelyben bemutatják a teljes, átadásra váró szakasz jelenlegi állapotát:

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Strabag és a Geiger társulásával októberben írt alá szerződést a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR), a kivitelező áfa nélkül 420,34 millió lejért vállalta, hogy három hónap alatt elvégzi a tervezést, és 18 hónap alatt befejezi az építkezést, azaz 2024 augusztusára időzítették az átadást. Az útszakaszon két hidat, hét felüljárót és egy csomópontot kell megépíteniük. A Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakasznak a megépítését a CNAIR még 2015-ben a Straco Group által vezetett konzorciumra bízta, ám pénzügyi gondok miatt leálltak az építkezéssel. A Straco ellen csődeljárás is indult, a CNAIR végül tavaly felbontotta velük a szerződést.

Nagyvárad – borsi határátkelő

Ugyancsak a Pro Infrastruktúra Egyesület tagjai hívták fel a figyelmet arra, hogy nagy eséllyel – szintén a tervezett átadás előtt – még idén decemberben befejeződhetnek a munkálatok a 13 kilométer hosszú, DEx11-es jelzésű gyorsforgalmi útnál, amely direkt összeköttetést biztosítana a nagyváradi körgyűrű és a borsi román-magyar határátkelőt átszelő A3-as sztráda között.

Erről is készült látványos videó, amelyet épp a napokban tettek közzé:

Az egyesület tagjai szerint azonban itt van egy kis bökkenő: a teljes összeköttetés egy 19 kilométer hosszú szakaszt jelentene, viszont a Nagyvárad melletti Biharszentandrás önkormányzata ragaszkodik a kerülőút és a gyorsforgalmi út közötti összeköttetést biztosító körforgalom terveinek módosításához, mindannak ellenére, hogy ennek megvalósításához minden bürokratikus lépésen túl vannak a kivitelezők.

„Így ahelyett, hogy év végére közvetlen összeköttetés lenne a határátkelő és a nagyváradi körgyűrű között, egyre nagyobb az esélye annak, hogy a sofőrök be kell hajtsanak majd a városba, hogy majd rátérhessenek a gyorsforgalmira, így feleslegesen leterhelve az érintett városrészeket és utcákat, nem is beszélve ennek a környezetszennyező hatásairól, illetve a balesetveszélyről” – írják bejegyzésükben az egyesület tagjai.

A nagyváradi körgyűrűt az A3-as pályával összekötő szakaszt (ebből 13 kilométer gyorsforgalmi út és 6 kilométer országút 2-2 sávval) szintén a Strabag konzorcium építi, a munkálatokat 546 millió lejért vállalták áfa nélkül. A beruházás viszonylagos magas árát az magyarázza, hogy 12 hidat és több felüljárót is meg kell építeniük. Az érintett szakasz egyébként az első erdélyi gyorsforgalmi útnak számít. Romániában eddig csak a DEx12-es jelzésű gyorsforgalmi út egy részét adták át a forgalomnak Craiova és Slatina között.

Az észak-erdélyi autópálya Szilágy megyei szakaszai

Ahogy a tavalyi, év végi összefoglalónkban is jeleztük, a Kolozsvártól nyugatra tervezett autópálya-szakaszok közül jelenleg három esetében halad látványosan a munka. Viszonylag jó ütemmel készül a Magyarnádas-Magyarzsombor (Nădășelu-Zimbor) közötti 30,06 kilométeres autópálya. Ezt a szakaszt a román UMB cégcsoport építi, a Pro Infrastruktúra Egyesület legutóbbi közlése szerint a munkálatoknak közel felét végezték el. De szintén a Mihai Umbrărescu nevéhez kötődő UMB végzi a Magyarnádas-Magyarzsombor szakasz folytatását, a várakozások szerint ezt 2024 augusztusában kellene átadniuk, de a Pro Infrastruktúra Egyesület becslései szerint az átadás inkább 2024 utolsó negyedévére csúszhat át. Az építkezés előrehaladását jelző mutató jelenleg 21%-on áll.

Az észak-erdélyi autópályán jelenleg még egy 13,5 kilométeres szakaszon, Szilágynagyfalu és Berettyószéplak között dolgoznak. A török Nurol által végezett munkálatok teljesítése jelenleg 60%-nál tart, a civil szervezet szerint elég reális az esély, hogy ez a szakasz már 2023 közepén készen álljon, csakhogy egy ideig biztosan nem lesz itt nagy forgalom, lévén sem az előtte, sem az utána tervezett szakaszon nem kezdődtek el az építkezések.

A0-as sztráda – Bukarest körgyűrűje

2023-ban az autópályákat övező figyelem eddig sokkal inkább a fővárost körülölelő A0-ás pályára összpontosult. Még februárban igen vehemensen bírálták a civilek Sorin Grindeanu közlekedésügyi minisztert, aki szerintük csak szédíti a lakosokat azokkal a nyilatkozatokkal, hogy még idén átadhatják a főváros déli részére tervezett harmadik szakaszt (Lotul 3.), amely a Pitești irányából érkező A1-es pályára csatlakozna rá. Az egyesület szerint a görög Aktor konzorcium a munkálatok 30%-át sem végezte el 16 hónap alatt ezen a szakaszon (a rendelkezésére álló 30 hónapból).

Az A0-ás pálya déli fekvésű szakaszait három különböző részre osztották fel, sorban a 3-as, a 2-es és az 1-es részek képezik majd az összeköttetést az A1-es és a Konstanca irányába tartó A2-es autópálya között. Ezek közül a Pro Infrastruktúra Egyesület tagjai szerint jó eséllyel csak a kettes rész (Lotul 2.) készülhet el 2023-ban. Az egyes részt (Lotul 1.) a szerződés szerint idén szeptemberben át kellene adják, de a civilek szerint a jelenlegi ütem mellett szinte borítékolható lesz a késés, és az átadás eltolása 2024-re.

Ha a videók mellett interaktív térképeken is böngésznétek a romániai autópálya-helyzetet, akkor érdemes a Pro Infrastruktúra Egyesület folyamatosan frissülő felületén körülnézni.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!