Feszült helyzet: éppen a legnagyobb kőolajipari vállalat úszhatja meg a kormány extraprofitadóját

2023. január 16. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány a nagy energiaipari vállalatokat szerette volna jobban megadózni, de jó esély van rá, hogy éppen az ország legnagyobb kőoljipari vállalata, az OMV Petrom úszhatja meg a Ciucă-kabinet által december utolsó napjaiban elfogadott szolidaritási adó fizetését. Már a pénzügyminiszternek és az adóhatóság elnökének is meg kellett szólalnia az ügyben, a román sajtó pedig arról ír, hogy az osztrák OMV többségi tulajdonában lévő, de a bukaresti tőzsdén is jegyzett vállalat különböző pénzügyi manőverekkel próbálja megúszni a többletadó fizetését.

Az ügyben az igazság pillanata valószínűleg csak akkor fog eljönni, amikor a vállalat közzéteszi a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi eredményeit. Ennek ellenére az osztrák vállalatokkal szemben mostanában kifejezetten szigorú romániai közbeszédben már az a vélemény is elterjedt, hogy az osztrák tulajdonú vállalat húzása még inkább rideggé teszi Románia és Ausztria kapcsolatát.

Mi az a szolidaritási adó?

A kormány december végén fogadott el egy jogszabályt erről, ami szerint különadót vetnek minden olyan kőolaj-, földgáz- és finomítói ágazatban működő vállalatra, amelynek a nyeresége 2022-ben és 2023-ban 20%-kal meghaladja a 2018 és 2021 között realizált nyereség átlagát. Azok a vállalatok, amelyek ebbe a kategóriába esnek, a törvény szerint 60%-os szolidaritási adót kell fizessenek a 2018-2021-es időszak átlagnyereségét 20%-kal meghaladó nyereség összegére.

A jogszabály szerint az adó befizetésére június 25-ig kerülne sor, az összeg pedig egy úgynevezett szolidaritási alapba kerülne, amiből az állam az energiafogyasztók támogatását, a megújuló energiával kapcsolatos beruházásokat vagy fogyasztás csökkenését elősegítő programokat finanszírozhatna.

A jogszabály egyébként egy olyan uniós direktívát emelt át a hazai jogrendbe, amely szintén azt írja elő, hogy az energiafelhasználók támogatását a tagállamok az előző évekhez képest nagyobb nyereséget elérő energetikai vállalatok többletadóztatásából finanszírozzák.

Az adó céljával kapcsolatban már decemberben megírtuk, hogy elsősorban az olyan energiapiari cégektől akarnak plusz adóbevételt szerezni, mint az üzleti forgalom szempontjából az ország legnagyobb vállalatának számító OMV Petrom, a bukaresti tőzsdén szintén jegyzett Romgaz vagy az azeri tulajdonban lévő, de több hazai kőolajfinomítót is működtető Rompetrol.

Mivel érvel az OMV Petrom?

Az ezzel kapcsolatos várakozások viszont úgy tűnik, hogy nem jöttek be, hiszen az OMV Petrom egy, a román tőzsdén közzétett jelentésében arról írt a befektetőknek, hogy előzetes számításaik szerint a vállalat nem esik a jogszabály hatálya alá, így nem is fog szolidaritási adót fizetni az államkasszába.

A vállalat befektetőknek írt helyzetértékelése szerint ugyanis a szolidaritási adó azokra a vállalatokra vonatkozik, amelyeknek az adott évben az üzleti forgalom több mint 75%-a származik kőolaj- és földgázkitermelésből, valamint ezeknek a nyersanyagoknak a finomításából. Az OMV Petrom közleményéből kiolvasható, hogy mivel az elmúlt évben jelentősen növekedett a vállalat kereskedelmi tevékenysége (a kőolajipari termékek kereskedelme nem tartozik a rendelet hatálya alá), az üzleti forgalomban a kitermeléssel és finomítással kapcsolatos bevételek már nem érik el a teljes üzleti forgalom 75%-át. A vállalat értelmezésében tehát rájuk nem vonatkozik az újonnan kivetett adónem.

Mit mond a pénzügyminiszter és az adóhatóság elnöke?

A bejelentés nagy médiavisszhangja miatt Adrian Câciu pénzügyminiszternek is meg kellett szólalnia, aki elmondta, hogy a kormány által bevezetett szolidaritási adó nem egy konkrét vállalat ellen irányul, hanem egy adott iparágban akarja a keletkezett többletjövedelmeket megadózni. Câciu szerint fontos ugyanakkor különbséget tenni ebben az esetben a hivatalos pénzügyi beszámolók közzététele, és egy tőzsdén publikált, szerinte marketing célú bejelentés között. Utóbbi ugyanis csupán egy véleménnyel egyenértékű dokumentum volt, mondta.

„Az adózási adatok február végén, a többi pénzügyi adat június végén, az adóbevallás és az adó befizetésének időpontjában lesz elérhető” – jelentette ki Câciu, aki szerint meg kellene várni ezeket a pénzügyi jelentéseket, hiszen ezzel a kérdéssel kapcsolatban konkrétabb válaszokra van szüksége.

A Digi24 az Országos Adóhatóság (ANAF) elnökét, Lucian Heiușt is megkereste az ügyben, aki azt nyilatkozta a hírtelevíziónak, hogy legfeljebb két hét múlva döntés fog születni az OMV Petrom ügyében, és ki fog derülni, a vállalatnak kell fizetnie szolidaritási adót, vagy sem. Kiemelte, hogy nem csak az OMV Petromot, hanem minden olyan vállalatot ellenőrizni fognak, amely a rendelet hatálya alá vonatkozhat a tevékenységi területük alapján.

Azt is elmondta, hogy a következő napokban még nem lehet ellenőrzéseket lefolytatni, mert Romániában május 30-án véglegesítik és nyújtják a pénzügyi kimutatásokat, de Heiuș szerint 99,9%-os valószínűséggel maximum két hét múlva már meg tudják mondani, hogy az OMV Petrom esetében fennáll-e a kötelezettség a szolidaritási hozzájárulás befizetésére.

„Számunkra minden cég egyenrangú, és ezeket a nagyon szigorú és nagyon alapos ellenőrzéseket a rendelkezésünkre álló szakemberekkel végezzük el, minden cégnél, amelyekre ez az adó vonatkozhat, és senki sem menekül meg a hozzájárulás megfizetése alól. És ha az ismert pénzügyi manőverekkel próbálkoznak, garantálom, hogy az nem fogja elkerülni a figyelmünket, és mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük ezt a pénzt” – mondta az ANAF vezetője.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!