Winkler Gyula: „Egy hármas, egymásra tevődő válsághelyzetben vagyunk”

2022. május 16. – 09:14

Winkler Gyula: „Egy hármas, egymásra tevődő válsághelyzetben vagyunk”
Winkler Gyula, az RMDSZ Európai Parlamenti képviselője Strasbourgban – Fotó: Winkler Gyula Facebook oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Lehet, hogy a Putyin által vezetett rezsim kiépít egy párhuzamos világot, ahol más realitások uralkodnak, de a számok azt mutatják, hogy a nyugati országok által bevezetett szankciók máris érzékenyen érintették az orosz gazdaságot – mondta el a Transtelexnek adott interjúban Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint Magyarország és Szlovákia elutasító álláspontja érthető a kőolajembergóval kapcsolatban, ami viszont az Európai Unió Oroszországgal szembeni függőségét illeti az energiahordozók területén, már a háború előtt világos volt, hogy meg kell szüntetni ezt a túlzott egyoldalú kitettséget, mert sebezhetőséget jelent számunkra.

Már lassan követni is nehéz, hogy milyen szankciókat vezettek be a nyugati országok, az Egyesült Államok, az Európai Unió tagállamai Oroszország ellen. Ezekről lényegében tudjuk, hogy mint minden gazdasági szankció, csak idővel lesznek igazán hatásosak. Közben viszont Oroszország mintha egy hosszabb távú háborúra rendezkedne be, és úgy tűnik, vagy legalábbis azt a látszatot keltik, hogy nem zavartatják különösebben magukat a szankciók miatt, számoltak ezekkel. Vagy ez csak a látszat?

A háborúnak nagyon sok párhuzamos síkja van. Zajlik az Ukrajnában fegyverekkel vívott háború, egy kereskedelmi, egy gazdasági, és ennek részeként egy energetikai háború, és ami nagyon fontos, kialakult egy médiaháború is. Talán ez az, amely a látszatokat és a párhuzamos világokat építi, hiszen nyilvánvaló, hogy Oroszország lakosságának egy része az állami kontroll alatt lévő média által megépített világban él. Ez nyilván nem hasonlít ahhoz a világhoz, amit mi látunk, és részben ahhoz sem, amelyet gazdasági paraméterekkel, számokkal mérni tudunk. Egyetlen példát mondok: vannak hírek arról, hogy Oroszországban az elmúlt hetekben 11 regionális repülőteret kellett bezárni, és több ezerre tehető azoknak a reptéri alkalmazottaknak, illetve légitársasági dolgozóknak a száma, akiket kényszerszabadságra kellett küldeni. Moszkva központi repülőterén 2 ezer alkalmazott van kényszerszabadságon. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a fejlemény azoknak a szankcióknak a hatása, amelyek értelmében az orosz légitársaságok gépei nem szállhatnak le sem az Európai Unióban, sem az Egyesült Államokban, sem Kanadában vagy Japánban.

Lehet tehát, hogy a Putyin által vezetett rezsim kiépít egy párhuzamos világot, ahol más realitások uralkodnak, viszont a számok azért azt mutatják, hogy igenis van hatása a gazdasági szankcióknak.

Persze, ahogy korrektül ön is megállapította, a gazdasági szankciók nem azonnali vagy rövid távú, hanem sokkal inkább közép- és hosszú távú hatással járnak. Az is igaz, hogy nehéz követni már ezeket a lépéseket, hiszen egyfajta fokozatosság érvényesül ezeknek az intézkedéseknek a felépítésében, amely két nyilvánvaló okra vezethető vissza. Egyrészt közvetlenül az invázió megkezdése után többen remélték, hogy ez nem lesz egy hosszan tartó konfliktus. Most viszont már igazából nem lehet megjósolni sem a végét, sem a várható alakulását. A másik oka a gradualitásnak, hogy olyan bonyolult pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi szerződésekbe kell belenyúlni ezekkel a szankciókkal, hogy a konkrét intézkedéseket nem lehet mindössze pár nap alatt meghatározni. Nyilván ki kellett számítani a szankciók várható hatásait, hiszen az is köztudott dolog, hogy ezek mindig azt is ütik, aki kiveti a szankciókat. Ez azt is jelenti, hogy ezekkel a szankciókkal párhuzamosan olyan intézkedéseket is ki kell dolgozni, amelyek támogatni tudják azokat a gazdasági területeket – akár a magánszemélyeket a drágulások miatt, vagy a kis cégeket a piacaik vagy beszállítóik eltűnése miatt -, ahol kiesésekkel szembesülnek.

Most már a hatodik szankciócsomagról zajlanak az egyeztetések.

Legutóbb az ötödik szankciós csomag részeként a szénimport felfüggesztéséről döntöttek, ami meg is fog valósulni a nyárig. Nyilván, politikai szempontból egyre érzékenyebbé válnak ezek a döntések, hiszen az Európai Unió tagállamai nagyon különféle helyzetben vannak, nagyon sokat nyom a latban például az Oroszországhoz való földrajzi közelség is, hiszen a kereskedelem mindig ezzel arányos, de az energiamix összetétele is számít. Vannak olyan uniós tagállamok, amelyek nulla százalékban függenek az orosz energiahordozók importjától, de vannak olyanok is, amelyek 80 százalékot is meghaladó mértékben. Tehát teljesen világos, hogy politikai egyeztetésre van szükség, amikor eldől egy-egy szankciós csomag.

Az orosz energiahordozókra, különösen a kőolajra kivetett szankciók – amikről mindenki azt mondja, hogy az igazi csapást jelentik az orosz gazdaság számára – még váratnak magukra, de előkészítés alatt állnak. Lehet ennek az Ursula von der Leyen által nemrégiben bemutatott javaslatnak sikere olyan értelemben, hogy elfogadják legalább puhított formában a tagállamok. Sok ország számára hatalmas gazdasági terhet jelenthet, a magyar miniszterelnök például gazdasági atombombának nevezte.

Először engedje meg, hogy a kérdésének felvezetőjében azzal az állításával vitatkozzak, hogy az energiahordozókra kivetett szankciók a leghatékonyabbak. Persze, hogy hatékonyak, de a technológiai importok betiltása, akár gondoljunk a haditechnikai vagy technológiai beszerzésekre, legalább olyan erővel sújtják az orosz gazdaságot. Természetesen itt fennáll az is, amiről az előbb beszéltünk, hogy ezeknek a szankcióknak a hatásai nem azonnal jelentkeznek. Például nagyon érdekes kérdés, hogy a május 9-ei katonai parádé alkalmával miért nem repültek az orosz repülőgépek. Ez nyilván csak spekuláció, de az egyik lehetséges ok éppen az lehet, hogy amennyiben a légiparádét is megtartják, akkor kiderült volna, hogy Oroszország tulajdonképpen szovjet gyártmányú repülőgépekkel rendelkezik, és a korszerűbb haditechnika már bevetésre került Ukrajnában. Nem tudhatjuk, hogy ez az értelmezés igaz vagy sem, én sem vagyok katonai elemző, de amennyiben igaz ez a felvetés, azonnal lehet töprengeni azon is, hogy egy vagy két éves távlatban milyen hatással lehet a technológiai importok betiltása nem csak az orosz hadiiparra, hanem az orosz gazdaság modernizációs képességére.

Visszatérve az energiához, egy ilyen szankció nyilván azonnali hatással jelentkezne. A hatodik szankciócsomagról már körülbelül tíz napja vitatkoznak az EU-nagykövetek (az interjú csütörtökön készült szerk. megj.), hiszen tudjuk, hogy nem az Európai Parlamentnek vagy az Európai Bizottságnak, hanem az Európai Tanácsnak van a szankciók területén kompetenciája, ráadásul szankciókat egyhangú döntéssel lehet bevezetni. Szlovákia és Magyarország ebben a kérdésben egy teljesen érthető állásponton helyezkedik el, hiszen ez a két ország nem tudja nagyon rövid idő leforgása alatt helyettesíteni az orosz kőolajat. Az első perctől nyilvánvaló volt, hogy valamilyen politikai kompromisszumra van szükség. Szlovákia három évben határozta meg azt az időintervallumot, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a saját technológiai berendezéseit, a saját kőolajfinomítóit egy más forrásból származó kőolajra állítsa át – hiszen összetétel szempontjából nem minden kőolaj egyforma. Ami Magyarország szempontjait illeti, ugyan még nem minden részlet nyilvános, de az Európai Bizottság első javaslata nagyjából arról szólt, hogy a REPowerEU kezdeményezés által, amelyet hamarosan végleges formában is bemutat az Európai Bizottság, bizonyos kompenzációkat ajánlottak fel a magyar kormány számára, hogy elfogadja a szankciókat. Ezzel szemben Magyarország álláspontja jelenleg az, hogy olyan olajembargót tudnak elfogadni, amely bizonyos kivételeket tesz. Egészen pontosan a vezetékeken szállított kőolajra kivetett szankciókat szeretnék részlegessé tenni, hogy Magyarország zavartalanul fenn tudja tartani a saját energiaellátását. Gazdaságpolitikai kérdés, de politikai is abban a kontextusban, hogy Magyarországgal szemben folytatódik a hetes cikkely szerinti eljárás, és lényegében a kettős mérce alkalmazása véleményem szerint Magyarországgal és Lengyelországgal szemben egy pillanatig sem szűnt meg. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a V4-ek esetében is politikai folyamatok zajlanak, úgyhogy összességében mindezek együttesen fogják eldönteni, hogy végül milyen kimenetele lesz a hatodik szankciócsomagnak.

Véleményem szerint el lesz fogadva ez a csomag, hiszen több olyan elemből is áll, amelyeket sem Magyarország, sem más tagállamok nem vitatnak, a kőolajembergónak pedig meg kell találni azt a technikai módját és gradualitását, amely minden tagállam számára elfogadható lehet.

A szankciókkal kapcsolatban elsősorban az a kérdés szokott felmerülni, hogy egyáltalán lesznek-e energiahordozók, lép-e fel hiány ezekből. Közben pedig kevesebb szó esik az árakról. Milyen hatása lesz a szankcióknak az energiaárakra ebben a meglehetősen szörnyű inflációs helyzetben.

Onnan indítanék, hogy az Európai Parlament 2019-es döntése nyomán az egész Európai Unióra kiterjedő klímavészhelyzetet hirdetett. Ennek hatására jött létre az úgynevezett zöld megállapodás, amely a globális felmelegedéssel szembeni fellépésről határozott. Nem telt el sok idő, 2020 tavaszán jött egy második válság, a koronavírus-járvány, amely csak tetézte a klímaválságot. Ennek ellenszereként lett elfogadva a NextGenerationEU, a 800 milliárd eurós közös európai kölcsön, és a helyreállítási és rezílienciaépítési tervek, amelyeket minden tagállam egyenként kellett megalkosson.

Az Európai Unió szerint ebből a második válságból való kilábalásnak az útja kettős, és a digitális, valamint a zöld átállás jelenti ezeket. Illetve én még hozzátenném azonnal, amit sokszor elmondtunk már a parlamentben, tehát nem vagyok egyedül ezzel az állásponttal, hogy a társadalmi méltányosság figyelembevételével kell ezt a kettős tranzíciót végrehajtani.

Be sem indult jól a helyreállítási és rezílienciaépítési terveknek a megvalósítása, és 2022 februárjában jött az ukrajnai háború és az ebből eredő válság. Most tehát egy hármas, egymásra tevődő válsághelyzetben vagyunk.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy az energiapiaci felbolydulás már a háború előtt jóval megkezdődött. Tavaly ősszel, amikor még azt reméltük, hogy nem lesz orosz invázió, már kezdetét vette az energiaválság, már az infláció elszabadult, nem csak Romániában, hanem globálisan. Ilyen körülmények között nem vállalkoznék arra, hogy külön értékeljem, milyen hatása lehet az energiaárakra a hatodik szankciós csomagnak, hiszen egyszerűen nincsenek olyan adatok, amelyekre építeni lehetne ezzel kapcsolatban. Az viszont teljesen világos, hogy túlzott függőségben van az Európai Unió egyetlen szállítótól úgy a kőolaj, mint a szén, valamint a földgáz esetében is. Meg kell szüntetni ezt a függőséget, mert már a háború előtt is világos volt, hogy ez a túlzott egyoldalú kitettség sebezhetőséget jelent számunkra.

Itt felértékelődik a megújuló energiák szerepe?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés, hiszen óriási mennyiségű beruházásra van szükség, ugyanakkor mentalitásváltás szerepe sem elhanyagolható például a mobilitás vagy a szállítás esetén. Történnek ugyanakkor vaskos hibák is szerintem. Amikor az Európai Bizottság elnöke publikusan kijelenti, hogy lehet kevesebbet kellene mosni, vagy elkezdenek játszani a számokkal, hogy vajon 19 fok elegendő lenne-e egy lakásban, akkor az számunkra Kelet-Európában nagyon durva és elfogadhatatlan helyzetet teremt. Túllőnek a célon. Mi azokban a társadalmakban élünk, amelyekben még élénk emlékeink vannak arról, hogy milyen fűtés nélkül élni. Én is jól emlékszem, hogy milyen volt Temesváron az egyetemi éveim alatt, a nyolcvanas évek közepén sálban, sapkában, kesztyűvel jegyzetelni. Nem hiszem, hogy ilyen szinten el kellene vetni a sulykot. Sokkal több empátiára lenne szükség akkor, amikor meg akarjuk magyarázni az állampolgároknak, hogy miért van szükség erre az átállásra, miért kell mentalitásváltásban gondolkodni, kevesebbet szemetelni, szennyezni, okosabban használni az energiát, vagy miért van szükség új berendezésekre és új energiaforrások használatára.

A szakértők egyhangúlag állítják, hogy európai viszonylatban Románia nagyon jó helyzetben van, hiszen lehetőségünk van arra, hogy akár a következő 5-6 évben elérjük az energiafüggetlenséget úgy, hogy a földgáz, mint az átállást segítő energiahordozó továbbra is fontos szerepet fog játszani a romániai energiamixben.

Nagy a jelentősége annak, hogy most már végre megszületik az offshore-törvény, és a jelek szerint azt is látjuk, hogy a Romániában társadalmi elfogadottsággal bíró atomenergia is fontos szerepet fog játszani. A tervek szerint az Egyesült Államokkal együttműködésben kis atomreaktorok fognak épülni, ami egy új technológia, de Románia rendelkezik a bevezetéséhez alkalmas háttérrel. Az sem mellékes, hogy a megújuló energiák területén akár azt is mondhatjuk, hogy technológiai forradalom történik, például a napelemek ára az elmúlt tíz év alatt folyamatosan csökkent. Az energiatermelés decentralizálása is fontos szerepet kaphat, tehát ha sikerülne elérni azt, hogy sok százezer háztartás napelemeket telepítsen, akkor óriási beruházások árán az energiahálózatot is meg kell erősíteni, hogy megfelelő kapacitást lehessen biztosítani a decentralizált módon megtermelt energia fogadására.

Mindent egybevetve viszont ez a 2026-os energiafüggetlenségről szóló perspektíva akár megnyugtató is lehet az ipari és a lakossági fogyasztók számára egyaránt. Egyelőre a magánszemélyek esetében érvényben van egy jövő tavaszig működő ármaximálási rendelet, illetve egy kompenzációs mechanizmus. Jövő tavaszig kell kigondolni, hogyan tovább. Szerintem inkább egy olyan rendszerben kellene gondolkodni, amely a rászoruló fogyasztókat támogatja, hiszen egy bizonyos jövedelemszint fölött nem szorulnak támogatásra a háztartások. Ehhez viszont szükség van a közigazgatás digitalizálására, ami megengedné, hogy célzottan támogassuk a rászoruló lakosságot. Az ország 15 évvel ezelőtt már elbaltázott egy lehetőséget a közigazgatás digitalizálására, most viszont újabb lehetőségünk van arra, hogy EU-s forrásokból egy hatékony informatikai rendszert és kormányzati cloud-ot felépítsünk.

Az elbaltázott lehetőségek után most viszont akár biztató helyzetet teremthet, hogy van a helyreállítási terv, ami azért ezeknek a reformoknak mindenképpen egy keretet szab.

Igen, de egyúttal felhívnám a figyelmet egy elégtelenségre. A csapból is a helyreállítási terv folyt tavaly, óriási közigazgatási erőfeszítést jelentett összeállítani ezt a tervet, és közben nem indult be a 2021-től 2027-ig terjedő EU-s költségvetési ciklus, nem sikerült véglegesíteni az operatív hatóságokat, valamint azokat az operatív terveket, amelyeket Brüsszelben jóvá kell hagyni. Nem volt közigazgatási kapacitás arra, hogy egymással párhuzamosan a PNRR, illetve ez a két programrendszer beinduljanak.

Ez a helyzet általánosnak mondható Közép-Kelet-Európában, de a nyugati országokban is bizonyos mértékben. Nem szabad elfelejteni, hogy körülbelül ugyanakkora pénzösszegről van szó: a PNRR esetében 29 milliárd euróról beszélhetünk, és ennél valamivel több pénzről a kohéziós politika és a közös agrárpolitika területén. Enyhítő körülmény a késlekedésre, hogy a helyreállítási terv forrásainál 2026 a határidő, míg az EU rendes költségvetése 2027 után még három évig, tehát 2029-2030-ig terjed. Most viszont már itt az ideje, hogy a helyreállítási terv megvalósításával párhuzamosan véglegesítsük a kohéziós alapok új rendszerét és indítsuk el azokat a programokat is. Tehát nem a pénz jelenti a problémát. Romániában két másik nagy problémát lehet azonosítani. Az első a gyenge közigazgatási kapacitás, az informatikai rendszerek elégtelen működése, ezért kellene nagyon hatékonynak lenni a digitalizáció területén. A másik nagy akadály viszont az lesz, hogy amikor beindulnak a programok, hiánnyal fogunk küzdeni a kivitelezők szintjén. A kereskedelmi kamarák, illetve az üzleti szféra becslései szerint 500-600 ezer munkavállaló hiányzik ma Romániából. És nyilván itt nem segédmunkásokról beszélünk, hanem szakképzett munkaerőről, hiszen energetikai, infrastrukturális projektekről van szó – gáz- és vízbevezetésről, közművesítésről, autópálya és terelőutak építéséről. Nagy igény van a megfelelő szakképesítéssel rendelkező személyekre, ez nagyon komoly kihívást jelent, és a helyzet egyre súlyosbodni fog.