Janovics Jenő színészparadoxona

Az Ikszek-ben, Spiró zseniális regényében Bogusławski, a nagy lengyel színész borzasztó helyzetben érkezik vissza Varsóba: az oroszok egész Lengyelországot elfoglalták, és bábkormányt tettek az ország élére: ők Az Ikszek. Bogusławski, aki abszolút színházi ember, minden darabot úgy rendez meg, hogy a jelenlegi politikai helyzetet rendezi bele az éppen játszott drámába, s amikor már végképp nem akarják játszani engedni, mert nem tudják, mint ahogy ő maga sem tudhatja, mit kényszerít ki belőle a tehetsége, Corneille Horatius-ában átrendez egy jelenetet, amely botrányos tüntetésbe fúl, és a hatalom ideges lesz, de bárhogy nyomoz, mindenütt abba ütközik, hogy színház volt csupán.

Tompa Andrea Meghalni szabad. Janovics Jenő történeteicímű könyvének egyik legszebb vonulata hasonló Az Ikszek-éhez. Diktatúrában egy kisebbségi művész mindig cenzúra alatt alkot: Janovicsot is sokat vegzálta a román államhatalom Trianon után, Hamlet nagymonológjának több sorát nem mondhatta el, s amikor megkérdezte, meghalni ugyan szabad-e, akkor válaszolták neki a címbe emelt replikát. A Hamlet nagyon is politikai dráma, Jan Kott szerint minden kor megtalálja, hogyan játssza el, s meg sem kell találni, mert a darab valósággal sugallja az éppen aktuális értelmezést, Janovics pedig egy életen át foglalkozott a drámával, mintegy készült arra, amiről nem tudhatta, hogy része lesz benne.

Gyerekkoromban nem énekelhették, hogy „Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket”, sem azt, hogy „Te hős magyar hazám”, így aztán a pesti nőkből drága nők lettek, a magyar hazából pedig drága szép hazám – így is őrült sikere volt mindkét áriának, mert az emberek tudták, mit hagytak ki, és miért. Ugyanígy az akkori kolozsvári tömeg is őrjöngeni kezd a „Lenni vagy nem lenni” hallatán, toporzékolni, dübögni kezdenek. A diktatúra a legjobb rendező, minél paranoidabb, annál inkább.

Tompa Andrea szépen követi végig a folyamatot, ahogy egy felkészült, értelmes színészből és rendezőből a hétköznapokban is az lesz, hiszen az élet kényszeríti, hogy az idegbetegek közé meneküljön, nehogy elvigyék, ott a főorvosnak olvassa fel a Hamlet-tanulmányt, akinek az nagyon tetszik (régi jó főorvosok!), aki különben porokat is ad neki, amikor a hatalom mégis elviszi, amiktől Janovics izzadni és remegni kezd, mintha valóban veszélyes lenne.

Mint Spiró regénye, Janovics élete is Diderot Színészparadoxon-ával játszik el, azzal tehát, hogy aki játszik, az mindig játszik, de közben tudatában van annak, hogy játszik. Janovics akkor Hamlet, amikor a románok bevonulnak, és mindent megtesz, hogy ne adja át a Nemzeti Színházat az új hatalomnak, amely végül mégis megszerzi persze.

Fortinbras jelenetét sem szabad előadni, hiszen az pláne nevetséges lenne, így hát Janovics szlalomozik az egyre szűkösebb lehetőségek között, bátran és elszántan viselkedik, és olykor nem akar olcsó lenni, a közönségnek gazsulálni, de hát színész, ráadásul rémes helyzetben van (a könyvben a zsidóságának is szentel egy tanulmányt a szerző): többféle fortélyos félelem és saját tehetsége igazgatja.

Janovics Jenő egészen különleges figurája az erdélyi magyarságnak, és Tompa Andrea, aki Kolozsvárról származik, az egész sorsát érti és átérzi, mint ebből a könyvből kiderül.