A Nobel-díjas Herta Müller esszét írt Visky András Kitelepítéséről

Herta Müller a Die Zeitben hosszú esszében méltatta Visky András Kitelepítés című regényét. A Nobel-díjas író szerint a mű nemcsak történelmi tanúságtétel, hanem rendkívüli nyelvi teljesítmény is: a dokumentált tapasztalatot olyan formába rendezi, amely túlmutat az emlékezésen, és önálló irodalmi erővé válik.

Müller egyértelműen leszögezi: „Visky András egy alaposan dokumentált beszámolót írt a romániai gulágról, és közben egy nagy nyelvi művet hozott létre. Ez túlmutat a történelmi emlékezeten” – írja. Felidézi, hogy a szerző felkutatta a dokumentumokat és rekonstruálta az eseményeket, de az emlékezés anyagát nem hagyományos narratívává formálta. „A visszaemlékezések nyelvileg egyetlen grandiózus, élethosszig tartó mondattá állnak össze. Hiszen 1959-ben, amikor a kitelepítés történt, még nem volt hároméves” .

A Kitelepítés szerkezetét Müller különös pontossággal írja le. A számozott bekezdések nem kronológiát követnek, hanem az emlékezet belső mozgását. A mondatok nem záródnak le, nincs pont a végükön, csak vesszők. Ez nem stiláris játék, figyelmeztet Herta Müller, hanem annak a tapasztalatnak az átlényegítése, átemelése egy másik dimenzióba. „Az idő a saját ritmusában halad, a mondatok nem érnek véget, mert annak, amiről beszélnek, sincs vége” – fogalmaz a Nobel-díjas író.

Az esszé egyik központi állítása, hogy erről a könyvről nem lehet egyszerűen a cselekményre koncentráló összefoglalóban beszámolni. „Ezt a könyvet nem lehet pusztán a tartalma visszaadásával méltatni. Az újramesélés tönkreteszi az intenzitást” – írja Müller. Szerinte a Kitelepítés nyelvében a szépség nem tompítja a borzalmat, hanem éppen ellenkezőleg: „A szöveg szépsége itt nem enyhíti, hanem felerősíti a rettenetet. Az embert szorongás fogja el, mert a szépség a maga teljes költői igazságában fájdalmas.”

Herta Müller különösen hosszan időzik az anya alakjánál, akit a regény következetesen „a mi anyánkként” nevez meg. A kitelepített család számára az anya bibliai nyelve ellenbeszéd a láger világával szemben. A Biblia nem vigasztaló dogma, hanem élő, bizonytalan, újraértelmezett nyelv. Müller idézi a regény egyik kulcsmondatát: „A LÉLEK nem valami, ami egyszerűen van, hanem valami, amit újra és újra bizonyítani kell.” Ebben a világban még a hit sem adottság, hanem törékeny kísérlet.

A szeretet azonban – Müller olvasatában – végig jelen van. A könyv nemcsak a túlélésről, hanem az élethosszig tartó kötődésről is szól. „A Kitelepítés két ember közötti, egész életre szóló szerelemről, és a gyermek és anya közötti szeretetről is szól” – írja. Az egyik idézett jelenetben az anya így vigasztalja a rémálmokkal küzdő gyereket: „Ne sírj, kis ember, itt vagyok, és veled maradok a világ végéig, sőt még azután is.”

Müller szerint Visky regényének egyik legnagyobb ereje éppen abban rejlik, hogy nem kínál feloldást. Amikor az anya a kórház halottasházába kerül, a szöveg nem magyaráz. „Az ilyesmit a regény szerencsére nem magyarázza meg” – jegyzi meg Müller, majd idézi Viskyt: „Szegény kis szép anya, olyan kevés ereje volt, hogy meghalni sem sikerült neki.”

Az esszé végén Müller arra a következtetésre jut, hogy a könyv végére jutva nem lehet letenni, hanem újra és újra idézni kell a könyvet. „Visky nyelve által ez a könyv mágikus dokumentummá válik” – írja, majd hozzáteszi: a regény nem kínál felmentést, sem a hit, sem az ideológia nem oldja fel az erőszakot. A Visky által létrehozott világban minden tett emberi döntés következménye, és a felelősség nem ruházható át senkire, még Istenre sem.

A Kitelepítés magyarul 2022-ben jelent meg. A regény megjelenése után Visky András Kossuth-díjat kapott, 2025 decemberében pedig Prima Primissima díjjal tüntették ki. Idén látott napvilágot a regény folytatása, az Illegalisták is. A német kiadás (Die Aussiedlung) Tankó Tímea fordításában a Suhrkampnál jelent meg, és rövid időn belül az ORF decemberi bestsellerlistájának élére került, írja a Telex.

A Kitelepítésről korábban mi is hosszabban beszélgettünk a szerzővel. Az interjú itt olvasható.