Transtelex Dialóg: a kultúrára csak akkor figyelünk, amikor elzárják a pénzcsapokat

Az átláthatóság, a vitakultúra és az önreflexió, illetve a tudatos stratégia hiányzik leginkább a romániai magyar kulturális életből, hangzott el kedd este a Transtelex Dialógon. A kolozsvári Planetáriumban megszervezett beszélgetőesten Plainer Zsuzsa kulturális antropológust, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató intézet munkatársát és Gáspárik Attila egyetemi tanárt, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatóját Vig Emese, a Transtelex vezető szerkesztője kérdezte.

Az áprilisi Transtelex Dialóg kiindulópontja az volt, hogy az állandó kultúrharcon túl számba kellene venni azokat a kérdéseket, amelyek elindíthatnák a közös gondolkodást az erdélyi identitásról, arról, hogy a kulturális élet a díjak sokszor üres fesztivizmusán túl hogyan válhatna kortárs, alkotó energiák megnyilvánulására alkalmas közeggé.

Plainer Zsuzsa szerint elsősorban a kultúra társadalmi szempontjait hanyagoljuk el, érdemes lenne megvizsgálni, hogy hogyan alakul ki a kulturális elit, hogyan működik a kulturális mező, a finanszírozás, a menedzsment. „90 óta mintha úgy gondolnánk a kultúrára, a kulturális javakra, hogy azok maguktól vannak, csak úgy megszületnek, nem kell hozzájuk pénz, nincsenek döntések a háttérben” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy ezeket a kulturális javakat olyan intézményekben állítják elő, amelyek önkormányzatiak, államiak, tehát meghatározza őket egy politikai szerkezet. A kutató szerint „akkor ébredünk fel, hogy baj, van, amikor elzárják a pénzcsapokat”, de egyébként a rendszer működésével nem foglalkozunk.

Gáspárik Attila elsősorban a művészet-, és kultúrakritika hiányát tartja problémának. Szerinte ez összefügg azzal is, hogy 1989 után az addig az irodalomban vagy a színházban erőteljesen megnyilvánuló romániai magyar identitás építése megállt, és a Budapest felé fordulás vette át a helyét. Erre többek között a bázisát Magyarországra áttevő népszerű erdélyi humortársulat, a Szomszédnéni esetét hozta fel példaként: „Ha az erdélyi magyarság már a Szomszédnénit se tudja eltartani, akkor gondolkodjunk el rajta” – mondta.

Plainer Zsuzsa az erdélyi magyar kulturális stratégia hiányát is felvetette. Egy másik város színházi társulatát legfeljebb egy évben egyszer, egy-egy fesztiválon lehet látni, a sajtóban legfeljebb egy-egy népszerű könyvről lehet hallani, ráadásul – és itt Plainer Zsuzsa Vida Gábor író egyik korábbi nyilatkozatát idézte szabadon – aki Romániában jelentet meg könyvet, annak csak lesz egy könyve, de aki Magyarországon, az már írónak számít. A kutató szerint érdemes lenne feltenni a kérdést, hogy ez miért van így, vannak-e jól megfizetett, profi szerkesztők és korrektorok az erdélyi kiadóknál, valóban eljutnak-e a könyvek a könyvesboltokba, áldoz-e a közönség ilyesmire. „Nem a pénz hiányzik elsősorban, hanem az ötletek” – összegzett Plainer Zsuzsa. „Nem az ötletek hiányoznak, hanem a politikai lojalitás” – vetette ellen Gáspárik Attila, aki szerint a probléma az, hogy a nagyobb rendezvények szervezése, a kulturális támogatások kiosztása mind politikai alapon történik.

A támogatások szétosztásáról szóló döntésekkel kapcsolatban szóba került az Iskola Alapítvány új, 40 év felettieknek szóló irodalmi ösztöndíja is, amelyet nemrég hét alkotónak ítéltek oda. Plainer Zsuzsa szerint az ösztöndíjakról szakmailag hiteles kuratórium döntött, a probléma inkább az átláthatósággal van. „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” – idézte a szállóigét, és hozzátette, sokat segítene a vitakultúránkon és a díjak társadalmi támogatottságán, ha a pontozási rendszert nyilvánosságra hoznák, esetleg még a pályázat meghirdetése előtt összeállítanák, sőt, akár közvitára is bocsátanák.

Vig Emese felvetésére, hogy a kulturális vízió hiányának lehet-e oka az, hogy az értelmiség ma kevésbé vállal politikai szerepet, szemben a rendszerváltás utáni időszakkal, amikor az RMDSZ-t az értelmiségi elit vezette, Plainer Zsuzsa arról beszélt, hogy a kulturális elit a 80-as években vállalta fel ezt a szerepet, amikor nem volt formális politikai képviselete a romániai magyarságnak. Domokos Géza, a Kriterion könyvkiadó igazgatója például nem csak könyvkiadással foglalkozott, hanem különböző ügyeket képviselt a pártbizottság felé. „Ez 92-93 körül megszűnik, mert ezek az emberek visszamennek dolgozni, megnyílnak a lehetőségek, könyveket lehet kiadni, színházat lehet csinálni” – mondta. Fontos kérdés viszont, hogy jelenleg a figyelő közvéleményben hol van az értelmiség, és az erdélyi magyar pártokat érdekli-e az értelmiség véleménye, van-e valamilyen programjuk felé – fejtette ki.

90 után egyértelműen a művészek voltak az ismert emberek, mint például Sütő András, Horváth Andor vagy Domokos Géza, de az is beszédes, hogy Király László költőnek például 1980-ban 10 ezer példányban jelent meg a kötete, ami ma még egy magyarországi sikerkönyv esetében is hatalmas szám lenne, mutatott rá Gáspárik Attila. Szerinte az értelmiségi elit kiszorulása a közéletből összefüggésben áll azzal is, hogy ma már alig vannak önszerveződő, amatőr kultúrkörök, vidéken és a szórványban még kevésbé. „Azt hiszem, ha valaki valamit akarna, akkor teljesen az alapokról kellene elindulnia, iskolai extrakurrikuláris programokból kellene építkeznie, amihez ember kell és pénz, és az, hogy a sajtó írjon kritikusan, ne mindenre csak azt, hogy fantasztikus és csodálatos” – mondta.

A kultúrafogyasztók igényei valójában nem ismertek, mert a szakszerű kérdőíves felmérés költséges, és a szociológus szakma sem túl együttműködő, nem figyelnek a kultúra területén dolgozók igényeire, mondta Plainer Zsuzsa. Gáspárik Attila szerint a színházak iránti érdeklődés zuhan és a szocializmusból örökölt állami intézményekben „iszonyatos pazarlás folyik”, sokszor indokolatlanul sokat költenek el előadásokra, amelyeknek az ára sosem térül meg a jegybevételből.

A kulturális intézmények nagy részét önkormányzatok, különböző állami struktúrák tartják fenn, hangsúlyozta Plainer Zsuzsa „Azokat az embereket, akik a kulturális intézmények sorsa felől döntenek, tulajdonképpen mi választjuk, azzal is, ha nem választunk” – mondta. „Tudatában kellene legyünk annak, hogy ezeket az állapotokat mi is hoztuk létre, és mi is tartjuk fenn” – tette hozzá.