Jó világhódítást! Elkezdődött a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

A könyvek már többé-kevésbé mindenhol kirakva várják a vásárlókat a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét csütörtök kora délutáni megnyitója előtt néhány perccel, érdeklődőt kevesebbet látunk a hőségben, de amire elkezdődnek a kora esti beszélgetések, biztosan ők is többen lesznek. Egyelőre csak a megnyitóra gyülekezünk, ami valljuk be, nem a legizgalmasabb esemény egy könyvfesztiválon.

Az már minden esetre látszik, hogy az árusok kedvence Tompa Andrea májusban frissen kiadott Sokszor nem halunk meg című regénye, több standnál is ott tornyosulnak a kötetek. Tompa Andreának ugyan nem lesz most bemutatója a könyvhéten, de az árusok tudják mire van kereslet, ők készültek. Aki pedig arra kíváncsi, hogy milyen volt az írónő múlt heti transtelexes kolozsvári bemutatója, annak ezt az anyagunkat ajánljuk.

A kiadók és könyvkereskedők azért a fesztivál programját is figyelembe vették a kínálat kialakításánál, látunk Tisza Katákat sorakozni, Grecsó Krisztián kötetek is feltűnnek, illetve Cserna Szabó Andrást is kiemelt helyről árulják, ahogy Vida Gábor új kötete, a Senkiháza. Erdélyi lektűr esetében is szép érdeklődésre számítanak. Első sorba helyezték Korniss Péter új albumát is, bár neki sem lesz most kolozsvári bemutatója, de igazuk van az árusoknak, ritka szép könyv, megérdemli az első sort. Sigríður Hagalín Björnsdóttir és Jón Kalman Stefánsson könyvei is feltűnnek, de azért látszik, hogy inkább a magyar írókon van a hangsúly. Viszont nincs időnk többet nézelődni, mert kezdődik a megnyitó.

Először a politikusok következnek, Oláh Emese azt mondja, már alig várta, hogy a könyvespolcok között sétáljon és meghallgassa a beszélgetéseket, mert mint mondta, „a mindennapi rohanásban ez az, ami igazán jólesik”, és azért is szereti a könyvhetet, teszi hozzá nem sokkal később, mert mindig talál valami olyat, amit magával szeretne vinni. Grezsa Csaba főkonzul pedig Borgest idézve – nevezetesen, hogy „a könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása” – három dolgot szögez le a könyvekről:

• a könyv érték, mert egy folyamatosan változó és rendkívül összetett világban sokkal többet jelent annál, minthogy fizikai valójában megjelenik
• a könyv nem elavult, mert teremtő erővel bíró eszköz, amiben újra és újra megtalálhatjuk magunkat
• és a könyv kanonizációs eszköz, a könyvhetek és a könyvekről szóló gondolkodás azért is fontos, mert rendkívüli kanonizációs erővel bír

A politikusok után következnek az írók. Az idei fesztivál egyik díszmeghívottja, Vida Gábor, akinek csütörtök kora este lesz a könyvbemutatója, de már itt van, és ha már itt van, akkor mond is egy szellemes beszédet. Lényegében Oláh Emese gondolatait fűzi tovább, valamivel frappánsabban, elvégre író.

„Túl gyorsan élünk. Ezt mindenki érzi. Közben pedig gyorsvasútról és hiperszonikus repülőkről álmodunk. Közben a mai világ progresszív elméi legszívesebben megállítanák az időt, vagy lassítanák, hogy ne ketyegjen olyan gyorsan. Én egy ideje az irodalmat – kissé önkényesen – egyfajta lassítónak próbálom elképzelni. Az olvasás tempója emberszabású, emberre van méretezve.

Ráadásul, ha már az útról volt szó, akkor az irodalommal időt is utazunk, időket lépünk. Vörösmarty, Shakespeare, Platón időutazás, oda-vissza, máshova és mindenhova. A Jelenések könyve időutazás előre, tudja, hogy mi lesz. Aki Dantét figyelmesen olvasta, tudja, hogy az alvilágban rend van. Olvasni talán azért érdemes még mindig, hogy csak azon lepődjünk meg, amit eddig nem tudtunk” – mondta, s közben arra gondolok, hogy bárcsak minden beszéd ilyen rövid lenne.

Az Erdélyi Magyar Írok Ligájának elnökeként részben a szervezők nevében is szól Szántai János, a szervezet elnöke. Először mindenkinek megköszön mindent, majd mindenkit olvasásra buzdít. Azt mondja, hogy egy könyvünnep közepén, azt gondolja az ember, hogy a Gutenberg galaxist hosszú évek óta siratók afféle ál-Kasszandrák. „Nézzünk csak körül a térben. Ugye, hogy nem halott a könyv az erdélyi végeken. Pedig a hírek szerint a veszély fennáll, mármint a halálé. (…) A baj a hírek szerint az olvasással van. A hírek szerint nemigen akaródzunk olvasni” – állítja, majd arra buzdít, hogy az év többi háromszáznál is több napját is tegyük könyvünneppé.

„Aki nem olvas, határokat kerít maga köré. Aki viszont olvas, az terjeszti a határokat, mégpedig kifele. Talán az egyetlen olyan hódító tevékenységről beszélek, amely önmagában nem bánt senkit. Inkább megismer. Megismeri a helyet, ahol él. Az embereket, akik ott élnek, aztán megismeri azt a másik közösséget, amellyel megosztja a jogi, politikai értelemben vett határok közé szorított tájat. Aztán megismeri a határon túlt, ahol történetesen, vagy inkább történelmesen, ugyanazt a nyelvet beszélik. A magyarra gondolok. Végül pedig megismeri a további határokon túlokat, no meg jó esetben a határtalant. Egy kis logikai bukfenccel tehát azt mondhatom, hogy az olvasás, a mi világhódító nem-fegyverünk. És akkor nézzenek szét: a könyvek, ezek a nem-fegyverek, itt vannak. Olvassuk őket! Jó világhódítást kívánok!” – mondja. Szerinte most már Nagy Sándor is az Iliásszal hódítana, teszi hozzá.

Ahogy a korábbi években már megszokhattuk, a hivatalos beszédek után, a Kolozsvár Társaság ünnepélyes díjátadója következett. Kolozsvár büszkesége díjat idén Egyed Ákos történész, az MTA külső tagja kapja.

Laudációjában Sipos Gábor úgy fogalmaz: „születési helytől függetlenül magáének fogadhatja a város mindazokat, akik életükkel és munkájukkal kötődtek, kötődnek Erdély fővárosához” majd hosszan ismerteti Egyed Ákos több mint hetven éves kutatói pályáját, amit Erdővidékről indulva már Kolozsváron töltött, többek között a parasztmozgalmakat, az 1848-49-es forradalmat, vagy épp a székelység történetét kutatva. Az ünnepség keretében külön megemlékeznek a szervezet nemrég elhunyt korábbi elnökéről, Buchwald Péterről is.

Ez után pedig már végképp elkezdődik a 12. Kolozsvári Ünnepi könyvhét, amelynek a programját itt találjátok.