„…a reklámok magukban hordozzák egy társadalom feszültségeit, fontos jellemzőit, amelyek más formában kevésbé megfoghatóak, vagy kevésbé őszintén, kevésbé erősen jelennek meg. A reklám fontos utalásokat tartalmaz a társadalmi-politikai valóságra”
– mondta a román rendező, Radu Jude még tavaly a Transtelexnek, mielőtt elárulta, hogy a következő filmje kifejezetten Románia reklámjairól fog szólni. Jude az utóbbi tíz évben a régió, de talán egész Európa legnagyobb filmes provokatőrje lett, ehhez már a filmjeinek címét is elég megnézni: Bánom is én, ha elítél az utókor, Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban, Ne várjatok túl sokat a világvégétől.
A címek pedig minden egyes alkalommal valami nagyon kellemetlen társadalmi kérdést, vagyis inkább annak egy egész, kifejezetten kelet-európai problémacsokrát járták körül, az ottani rendszerváltást, a kapitalizmust, a társadalom képmutatását, és teljes tanácstalanságát, amikor komplikált kérdésekkel kell szembenézni. Legújabb filmjében, a nálunk moziban futó Kontinental ‘25-ben a kolozsvári luxusszállodák építésével szemben tehetetlen mindenki, többek között egy magyar jegyző is.
Most mutatták be Locarnóban a régóta készülő Drakula-filmjét, amiről most lehet borítékolni, hogy egészen biztosan nem egy megszokott horror lesz. Jude filmjei az utóbbi években mind olcsók, néha nem túl esztétikusak, tele vannak meghökkentő részletekkel, váratlan fordulatokkal, és süt belőlük az, hogy az alkotójában fortyog a düh, és a dühtől olyan összefüggéseket lát meg, amit szeretne a nézőivel is megosztani.
A Nyolc képeslap utópiából pedig tele van összefüggésekkel: az egy óránál alig hosszabb montázsfilm semmi másból nem áll, csak a román rendszerváltás után készült tévés reklámokból. Mindegy, hogy milyen minőségűek, a nagy költségvetésű Pepsi-reklámtól kezdve a filléres helyi szpotokon keresztül a szörnyű minőségekben fennmaradt szextelefon-hirdetésekig minden belekerül. De nem úgy, ahogy mondjuk mi néznénk YouTube-on egy tetszőleges retróreklám-válogatást, Jude ugyanis alkotótársával, Christian Ferencz-Flatz filozófussal ezeket a reklámokat kategorizálta, és bizonyos szempontok szerint tömbösítette őket.
A címbeli nyolc képeslap ezt szimbolizálja: külön blokkot kapnak többek között a férfi-női viszonyok, a testrészek, az állítólagos technológiai áttörések, a mágiát szerepeltető kisfilmek, és az emberi élet állomásai, magzattól elhunytig. Jude és Ferencz-Flatz nem katalógust építenek, nem tudjuk meg mindig, hogy melyik film mit is reklámoz, nem látjuk őket végig, csak azokat a részleteket kapjuk meg, amik az állításaikat támasztják alá.
Judénak pedig maximálisan igaza van abban, amit a TransTelexnek nyilatkozott, ezekből a reklámokból elég pontos lehet képet lehet kapni nemcsak a román társadalom önképéből, hanem az ambícióiból, és a történeti valóságaiból is, mindegy, hogy egy bagóért elkészített divatbemutató az, vagy éppen Gheorghe Hagi focista mondja a kamerába, hogy mennyire örül, hogy velünk töltheti az ünnepeket.
A reklám műfajából adódóan hamar elévül, ha nem archiválta volna az internet ilyen hatékonysággal, valószínűleg soha, semmilyen formában nem találkoznánk azokkal a reklámokkal, amiket szüntelenül láthattunk hónapokig. A kilencvenes évek magyar reklámjait fogyasztóknak ismerős lehet pár román változat is, ha a márkanevek nem is ugyanazok, a szövetek közé behatoló hatóanyag, vagy a háziasszonyok tesztjét kiálló mosószer ismerős lehet.
A legbeszédesebbek nem is azok, amik mondjuk a román nép öndefiníciójáról szólnak („A román nép egy paradoxon” – mondja a narrátor a Pepsi-reklámban), hanem azok, amik valami egyértelmű társadalmi változásról szólnak. A telekommunikációs cég reklámja, ami arról szól, hogy Ceaușescu beszéde közben megszólal egy képviselő mobiltelefonja a közönségben – ami azt jelenti, hogy most már szólásszabadság van Romániában, ráadásul a cégnél tarifák sincsenek a beszélgetésekre.
A csúcspont az a giccses karácsonyi reklám, amikor a férj a feleségének egy szépen becsomagolt részvénypakkot ad karácsonyra a privatizáció kellős közepén. Megjelennek a bűnözők a reklámokban, az egyikben egy általános iskolás osztályba mennek be, és elkezdenek fenyegetni minden diákot, aki nem természetes nassolnivalókat eszik. Feldolgozott húsok, sör minden mennyiségben. Egy férfidivat-reklámban a modellek megmutatják, hogy a zakó alatt kényelmesen elfér a pisztolytáska.
Jude és Ferencz-Flatz nem ítélkeznek, csak tematikusan egymás mögé rakják ezeket a reklámokat, vagy a reklámok fontos jeleneteit. Az érzés, hogy ezeknek a jelentős része nevetséges, azért jön létre, mert eltelt legalább három évtized azóta, hogy ezek adásba kerültek – ez meglátszik a díszleteken, a trükkökön, a kamerák technológiai lehetőségein, a színészek haján, az utcaképeken.
A Nyolc képeslap utópiából nem ad kapaszkodót ahhoz, hogy melyik mikor készült, ezért sem lehet archívumként értelmezni. De a mindent átható hangulata a változás alatt lévő társadalomról, a társadalmi szerepekről, arról, hogy mire áhítoztak a románok a kilencvenes években, és mit akartak visszahallani a reklámoktól, nagyon is beszédes. Magyarként is meg lehet érteni minden mondanivalóját.
A Nyolc képeslap utópiából bemutatója 2024-ben volt a locarnói filmfesztiválon, mi a miskolci Cinefesten láttuk
Voltál már Telex Filmklubon? Szeretnél jönni? Vagy még sosem voltál, de érdekelnek a filmek? Iratkozz fel a Telex filmes témájú levelezőlistájára, hogy elsőként értesülj arról, mit és hol érdemes nézni – ez a Telex Diszpó, ahol egy helyen összegyűjtjük neked, hogy mire érdemes jegyet venni, vagy melyik filmklubra kell belopózni akár Budapesten, akár az ország bármelyik mozijában. Itt tudsz erre feliratkozni.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!