Alain Delont titokban temetik el a saját birtokán
Vidéki birtokán, a legnagyobb titokban temetik el Alain Delont, a múlt héten elhunyt francia színészlegendát – írta a Guardian. A temetés a színész három gyermekének kérésére zajlik így szombaton.
A szertartásra mindössze 40 fő kapott meghívást, akiket körültekintően választott ki a család. A megjelentek telefonjaikat műanyag zsákokba helyezték, a fényképezést sem engedélyezték. A 88 éves korában elhunyt színész kifejezetten kérte, hogy ne rendezzenek nemzeti tiszteletadást a számára. A brit lap szerint ragaszkodott hozzá, hogy úgy temessék el, mint bárki mást. A misét a 82 éves Jean-Michel Di Falco katolikus pap, a délkelet-franciaországi Gap korábbi püspöke celebrálja, a színész régi barátja volt.
Külön egyházi jóváhagyással az általa épített kápolnában zajlik majd a szertartás. A birtok Párizstól 140 kilométerre délkeletre fekszik, Douchy-ban, ugyanott, ahol meghalt. A kápolna a közel 120 hektáros birtokon lévő temetőben van. Ennek nagy része erdő, itt temette el Delon korábbi 35 kutyáját is.
Delon azt is kérte, hogy Loubo nevű kutyáját is vele együtt temessék el. Ehhez azonban a kutya elaltatására lett volna szükség. Állatvédők tiltakozása után a család végül úgy döntött, megtartja Loubo-t.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!