Megoldódik Esterházy Péter házának sorsa: alkotóház és irodalmi központ lesz belőle

2024. május 22. – 15:38

Megoldódik Esterházy Péter házának sorsa: alkotóház és irodalmi központ lesz belőle
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az Óbudai önkormányzat vásárolja meg Esterházy Péter rómaifürdői házát, amelyben alkotóházat és irodalmi központ alakítanak majd ki. A központ működtetéséért egy alapítvány felel, amit Dragomán György és Vámos Miklós hozott létre.

Korábban a Telexen is részletesebben foglalkoztunk az ingatlan méltatlan sorsával. A család egy ideje 350 millió forintért, az Ingatlan.com-on hirdette a házat, ahol lényegében az egész Esterházy-életmű megszületett. Az író idősebbik fia, Esterházy Marcell képzőművész akkor úgy fogalmazott: az elmúlt években a család sok kört „lefutott”, hogy a ház jövője megoldódjon, de „mindenhonnan lepattantak”, többek közt a fővárosi önkormányzat sem tudta magára vállalni az ügyet.

A Emőd utcai ház kertjében tartott szerda délelőtti sajtótájékoztatón Kiss László, a III. kerület polgármestere azt mondta, az óbudai önkormányzatban évek óta megvolt a szándék a ház megmentésére, de a működtetéséhez szükséges szakmai know-how hiányzott, amit a létrejövő alapítvány fog biztosítani. Az önkormányzat a következő testületi ülésen egy szándéknyilatkozatot tesz a vásárlásról, majd amikor az alapítvány hivatalos bejegyzése is megtörtént, az önkormányzat az alapítvánnyal köt majd egy fenntartási szerződést.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Esterházy Marcell a család nevében arról beszélt, hogy örülnek a megállapodásnak, és ezzel az a vágyuk is teljesült, hogy a házból ne pusztán egy múzeum, hanem egy aktív alkotómunkával teli hely legyen. Szerinte Vámos Miklós és Dragomán György bátorsága kellett ahhoz, hogy olyan lépéseket tegyenek meg, amiket ők nem tettek meg – vagy egy idő után már erejük nem volt hozzá.

Dragomán azt mondta, Vámos Miklóssal – aki éppen egy hasonló németországi alkotóházban írja új könyvét – és Daniel Kehlmann német íróval közösen határozták el, hogy mindenképpen megpróbálnak megoldást találni a ház sorsára. Kehlmann-nal egy német múzeumban beszélgetett arról, hogyan sikerült nagy nehezen végül megmenteni Thomas Mann Los Angeles-i villáját is, és hogyan lett abból is fontos irodalmi hely. Az Esterházy-ház megmentése viszont sokáig reménytelennek tűnt, végül az író halálától számítva hat évre volt szükség a megoldásig. „Ez egy régény(írási) idő, és abban bízunk, hogy csak egy kisebb regényidő kell ahhoz, hogy újra írók jelenjenek meg benne.”

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Esterházy Marcell szerint azt tervezik, hogy az alkotóházba nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is érkezhetnek írók, költők, műfordítók és kutatók. A ház emellett valamilyen formában látogatható is lesz, és biztosan megtalálható lesz benne néhány kézirat is az író hagyatékából.

Várhatóan ősztől kezdődnének majd el az épületfelújítási munkálatok, amire – bejárva a ház földszinti tereit – láthatón szükség is lesz. Bár a hely szelleme azért így is rendkívüli.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!