Karinthy Frigyes agyműtétje után sem hagyta abba a dohányzást
Egy igazi irodalomtörténeti szenzációról számolt be a Qubit: egy korábban sosem közölt riport került elő az agyműtétje után lábadozó Karinthy Frigyesről.
Barátja, Nagy Lajos írta, és nagy valószínűséggel 1936. június 23. előtt készült. Karinthyt május 4-én műtötték meg Stockholmban.
Mai szemmel is van benne néhány érdekesség. Például az, hogy Karinthy a műtétje után is dohányzott. Vagy az, hogy elhitte a pletykát, hogy Sztálint is Herbert Axel Olivecrona, a kor agysebész világsztárja műtötte, mint őt. Évekkel később, egy 1978-as interjúban fia, a Ciniként ismert Karinthy Ferenc rá is kérdezett a svéd professzornál, aki nevetve mesélte el a prózai valóságot: csak egy beosztottról volt szó, és nála nem kellett agyműtét.
Nem teljesen világos, miért nem publikálták a riportot, de a leghihetőbb magyarázat az lehet, hogy mire legépelte, kifutott az időből.

Március végén az MTA Könyvtár és Információs Központ jelentett be hasonló irodalmi felfedezést: előkerült Kosztolányi Dezső (Karinthy Frigyes közeli barátjának) első jelentős műfordítói munkájának teljes kézirata. A fordításnak eddig csak töredékei voltak ismertek.
Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes barátságáról is lehet érdekes részleteket találni a magyar Wikipédián>>
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!