Mads Mikkelsen lett Európa legjobb színésze, Tarr Béla tiszteletbeli díjat kapott

2023. december 10. – 00:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egy zuhanás anatómiája nyerte el a legjobb filmnek járó díjat idén az Európai Filmdíjak szombat esti átadóján, a feszült és csavaros francia dráma főszereplőjét, Sandra Hüllert pedig a legjobb női színésznek választották. A filmről már mi is írtunk, kritikánkat itt olvashatja.

A legjobb férfi színész díját Mads Mikkelsen kapta a A fattyú című filmben nyújtott alakításáért. Mikkelsen már 2020-ban is elnyerte ezt a címet, akkor a Még egy kört mindenkinek című dán drámával nyert.

Idén egy díjazott már garantált volt a gála előtt: Tarr Béla tiszteletbeli díjat kapott, amit előtte összesen öt filmes kapott meg. „Az Európai Filmakadémia (EFA) ezzel a díjjal egy olyan kiemelkedő rendező és erős politikai hangú személyiség előtt kíván külön tisztelegni, akit nemcsak kollégái tisztelnek mélyen, hanem a közönség is ünnepel világszerte” – közölte az EFA korábban.

Tarr beszédében azt mondta, a díjátadó előtt sok fiatallal találkozott, akik tanácsot kértek tőle. Tanácsai nincsenek- folytatta, de

a fiataloknak meg kell találniuk a saját hangjukat, fontos, hogy legyenek önmagunk, és intsenek be a filmiparnak.

Ha pedig nincsenek megfelelő anyagi forrásaik, ne aggódjanak: ott a mobiltelefon, a számítógép és az internet. A legfontosabb dolog pedig az, hogy legyen szabadok.

Két magyar filmet is jelöltek az Európai Filmdíjakon, a Műanyag égbolt című filmet animáció, a 27 című alkotást rövidfilm kategóriában. A 27 korábban az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, illetve Cannes-ban is fődíjat nyert.

A 27 főhőse az öccsével és az anyukájával egy háztartásban élő Alíz (hangja Stork Natasa), akiben a 27. születésnapján, egy átmulatott, varázslatos éjszaka, majd egy kijózanító biciklibaleset után tudatosul, hogy ideje leszámolnia az illúziókkal és szembenéznie a valósággal és a felnőtt élet felelősségével.

A film azért készült francia-magyar koprodukcióban, mert a Nemzeti Filmintézet három alkalommal is visszautasította a projekt támogatását – így végül francia finanszírozással és magyar produceri gyártással születhetett meg. A Franciaországban élő Buda többek között arról is beszélt a Telexnek adott interjújában, hogy generációs és társadalmi problémák mellett a pornó hatása foglalkoztatta a történet megírásakor.

A Műanyag égbolt című alkotást animáció kategóriában jelölték a díjra. A film készítése még az elsőfilmesek filmtervét támogató Inkubátor-program első évében indult, majd a Filmintézet újabb gyártási támogatása mellett a Szlovák Audiovizuális Alap, az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages támogatását is megkapta, és magyar-szlovák koprodukcióban készült el. Világpremierje a 2023-as berlini filmfesztiválon volt. Mi is akkor láttuk, és ezt írtuk róla: „Nemhogy Magyarországon, hanem az egész világon is ritka az olyan film, mint a Műanyag égbolt: egy felnőtteknek szánt, kevert animációs technikával készült sci-fi arról, hogyan tud az emberiség megbirkózni a világégést követő pusztulattal”.

A filmet író és rendező Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta két közös rövidfilm után vágtak bele a nagyszabású sci-fibe, amit rotoszkóptechnikával készítettek, azaz hús-vér színészekkel forgattak jeleneteket, majd azokat átrajzolták. Az alkotókkal készült interjúnkat itt olvashatják el.

2017-ben ezen a díjátadón nyerte meg Borbély Alexandra a legjobb színésznőnek járó díjat a Testről és lélekről-beli alakításáért (idén a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat is ő adta át kollégájával Anna Hits rendezőnek a Smoke Sauna Sisterhood című filmért), 2021-ben Ágh Márton látványtervezőt díjazták a Természetes fény című filmben végzett munkájáért.

Az Európai Filmdíjakat az Európai Filmakadémia adja ki. Ezt a szervezetet valahogy úgy kell elképzelni, mint az Oscart átadó akadémia európai megfelelőjét. Majdnem ötezer tagja van a filmgyártás különböző szegmenseiből.

A nyertesek teljes listáját az EFA honlapján lehet elolvasni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!