Régóta inogott a széke, az Epstein-ügy miatt most összecsapnak a hullámok a brit kormányfő feje fölött

„Le fog mondani a következő napokban” – hangzott el az ítélet Andrew Marr szájából. A megbecsült brit politikai újságíró csatlakozott azoknak a véleményvezéreknek a sorához, akik szerint Keir Starmer brit miniszterelnök helyzete az Epstein-ügy fejleményei miatt tarthatatlanná vált, és akinek ennek megfelelően mihamarabbi csúfos bukást jósolnak.

Az persze egy dolog, hogy a westminsteri buborékon belül dolgozók mit mondanak, az pedig egy másik, hogy a miniszterelnök hogyan áll a parlamenti frakciója, a párttagság, a szavazói, illetve a teljes népesség körében. Kortárs politikában többször láttunk már olyat, hogy az adott politikus nagyon megosztó a lakosságban, de a saját bázisa annyira kedveli, hogy nem lehet elmozdítani a pozíciójából.

Starmer azonban nem ebben a helyzetben van. A miniszterelnök már régóta szenved a stagnáló gazdaság, a következetlen közpolitikai reformok, nem mellesleg pedig saját karizmájának hiánya miatt. A Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelme a 2024-es választásokon mindig is csalóka volt a brutálisan hatékony szavazateloszlás és az ebből fakadó aránytalanság miatt – úgy értek el közel kétharmados többséget a parlamentben, hogy a szavazatok kevesebb mint 34 százalékát szerezték meg, de az egyéni körzetek többségében kis többséggel nyertek –, Starmer pedig képtelen volt a hatalmas parlamenti többségével elhozni az emberek által követelt változást.

Ennek megfelelően Starmer népszerűségi mutatói történelmi mélységekbe süllyedtek, a párt bázisa erodálódott balra (Zöldek) és jobbra (Reform UK), az elmúlt hónapok pedig azzal teltek, hogy a hozzá hűséges emberek megpróbálták hatástalanítani az időről időre fellángoló belső lázadásokat.

Ezért jött borzasztó rosszul Starmernek az Epstein-akták legutóbbi részletének nyilvánosságra hozatala, ami többek között bemutatta az általa kinevezett amerikai nagykövet, Peter Mandelson közeli barátságát az elítélt szexuális bűnözővel.

Ugyan a miniszterelnök pont az Epsteinnel már akkor kiderült kapcsolata miatt még ősszel menesztette a politikust nagyköveti pozíciójából, a legújabb dokumentumok azt sugallják, ez a kapcsolat jóval szorosabb volt, mint az korábban tudni lehetett. Mandelson február elején kilépett a Munkáspártból is, miután azzal vádolták, hogy piaci szempontból érzékeny kormányzati információkat adott át Epsteinnek, és nyomozás indult ellene közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt.

Ezzel párhuzamosan Starmer szavahihetősége is megkérdőjeleződött. A miniszterelnök továbbra is váltig állítja, hogy Mandelson hazudott neki, és hogy ő maga nem ismerte az Epstein-kapcsolat teljes mélységét. Saját párttársai közül azonban többen azt mondják, figyelmeztették Starmert a kinevezés veszélyeiről, aki ezeket figyelmen kívül hagyva hozta meg a döntést.

A botrány következtében a hétvégén távoznia kellett annak a Morgan McSweeney-nek, aki kampányfőnökként, majd kabinetfőnökként a miniszterelnök legszorosabb szövetségesének számított, és aki sokak szerint az egész Starmer-jelenség kitalálója és legfőbb végrehajtója volt. McSweeney távozása után alig egy nappal lemondott Starmer kommunikációs igazgatója is, hétfőn pedig a Munkáspárt skót szárnyának a vezetője hivatalosan szólította fel Starmert a lemondásra.

Starmer források szerint egy hétfői gyűlésen próbálta meg rávenni a parlamenti frakcióját, hogy tartsanak ki mellette. Az persze kérdés, hogy a népszerűtlen, szövetségeseitől megfosztott miniszterelnök mennyi ideig húzza kormányon, még ha ideiglenesen sikerül is elkerülnie a bukást.

A legtöbb elemző szerint egy rossz eredmény a májusi helyhatósági választásokon, vagy akár a munkáspárti erődnek számító manchesteri időközi választáson végérvényesen megpecsételheti Starmer sorsát. A miniszterelnökét, aki többek között azzal az ígérettel került hatalomra, hogy véget vet a konzervatívok megelőző káoszos kormányzásának.

A sötétség hercege

A veterán britpolitika-figyelőknek talán nem meglepő, hogy a botrányok középpontjában Peter Mandelson áll. A Tony Blair-féle harmadikutas Munkáspárt ikonikus, nyíltan meleg alakja nem véletlenül kapta a sötétség hercege becenevet: bár mindig is rendkívül tehetséges mindenes háttérembernek tartották, Mandelsont lényegében politikai pályafutásának kezdetétől folyamatosan botrányok övezik. Hűtlen kezeléstől összeférhetetlenségig terjedő vádak miatt többször kellett távoznia a politikusnak különböző kormányzati pozíciókból, fényűző életvitele pedig sokak szemében szálka volt.

Mandelson mindennek ellenére mindig visszatért valahogy, karrierje pedig összességében rendíthetetlenül ívelt felfelé. 2004 és 2008 között Brüsszelben volt az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, a brit politikába visszatérve pedig korábbi nagy ellenfelének, az akkori munkáspárti miniszterelnök Gordon Brownnak a kabinetjébe került. Mandelson ezzel párhuzamosan lordi címet és élethosszig tartó felsőházi tagságot is kapott.

A Munkáspárt elvesztette a 2010-es parlamenti választásokat, Mandelson pedig átnyergelt a magánszférába, és saját alapítású lobbicégének vezetőjeként csinálta ugyanazt, amiben addig is kiemelkedő volt: befolyásos emberekkel smúzolt. 2024-ben aztán megint a Munkáspárt került hatalomra, a belső leszámolások miatt káderhiánnyal küzdő párt pedig visszanyúlt a Blair-féle szereplőkhöz. Köztük Mandelsonhoz, akit meglepetésre amerikai nagykövetnek neveztek ki.

A kinevezés hátterében a legtöbb elemző szerint a veterán politikus kiterjedt amerikai kapcsolatai állhattak. Azt feltételezték róla, hogy segíthet majd a politikai paletta túloldalán lévő, baloldali Starmernek elkerülnie a második mandátumára készülő, jobboldali Donald Trump haragját. Starmer és Trump kapcsolata jól alakult, a Nagy-Britanniára kivetett tíz százalékos általános védővám pedig kisebb volt, mint az amerikai szövetségesekre kivetett vámok nagy része, és amerikai beruházásokat is jóval nagyobb számban jelentettek be, mint máshol.

Újabb súlyos információk derültek ki

Mandelson kinevezésének azonban meglett a böjtje, amikor a nyilvánosságra hozott Epstein-iratok megmutatták, milyen közel állt a milliárdoshoz. Azt többen sejthették, hogy a hasonló körökben mozgó Mandelson és Epstein ismerték egymást, a dokumentumokból azonban egy olyan kapcsolat rajzolódott ki, ami egyértelműen túlmutatott ezen.

Mandelson például támogató emaileket küldött Epsteinnek, amikor az üzletembert szexuális zaklatás vádjával állították bíróság elé.

Mandelson ezek után bocsánatot kért, és azt mondta, hiba volt fenntartani a kapcsolatát Epsteinnel. Starmer ezzel együtt kirúgta a politikust, saját magát azzal mentve, hogy nem tudott a kapcsolatuk igazi mélységéről.

Mandelson mindezek ellenére még január elején is azt állította, nem tudott Epstein szexuális bűncselekményeiről, és soha nem látott fiatal lányokat a birtokain, csak középkorú házvezetőnőket. Ehhez képest a megjelent dokumentumok szerint Epstein 2003-ban és 2004-ben három különálló tranzakcióban összesen 75 ezer dollárt fizetett Mandelsonnak. Előkerült egy olyan fotó is, amelyen Mandelson látszik alsóneműben egy meg nem nevezett nő társaságában. A nő arcát a fotón kitakarták.

A történet azonban tovább bonyolódott, január végén ugyanis hárommillió újabb Epstein-dokumentumot hoztak nyilvánosságra. A hárommillió dokumentum után Bill Clinton volt amerikai elnöknek a kongresszusban kell tanúvallomást tennie, szlovák és brit politikusok kényszerültek lemondásra, királyi családok és milliárdosok kerültek kellemetlen helyzetbe. Trump neve is sokszor előkerül, de a minisztérium ezt annyival kommentálta, hogy nincs ott semmi látnivaló.

Az igazán súlyos ügyek pedig itt derültek ki Mandelsonról: a dokumentumok egy része arra utal, hogy 2009-ben, még a brit kormány tagjaként Mandelson belső piaci információkat továbbított Epsteinnek, köztük olyanokat, amelyek a brit kormány fontos gazdasági döntéseit megelőző tervezeteit taglalták. Egy másik levelezésből pedig az látszik, Mandelson előre tájékoztatta Epsteint arról, hogy az Európai Unió ki fogja menteni az adósságválsággal küzdő Görögországot. Az már szinte mellékes, hogy Epstein 10 millió fontot küldött Mandelson férjének, nem tudni, milyen okból.

Összecsapnak a hullámok

A nyilvánosságra került információkat követően Mandelson lemondott a felsőházi tagságáról, és kilépett a Munkáspártból. Ez azonban nem volt elég, a botrány továbbgyűrűzött, és a hét elejére komoly veszélybe sodorta annak a Starmernek a miniszterelnökségét, aki maga amúgy a jelenlegi információk szerint soha nem is találkozott Epsteinnel.

Február elején a londoni rendőrség házkutatást tartott Mandelson ingatlanjainál, később pedig az Európai Bizottság is bejelentette, hogy vizsgálják a volt biztos tevékenységét, és hogy megsértett-e akármilyen etikai szabályt. Nigel Farage, a brit közvélemény-kutatásokat jelenleg vezető jobboldali populista Reform UK vezetője pedig levelet írt az Európai Bizottságnak, arra sürgetve őket, hogy vizsgálják Mandelson biztosi időszakát is.

Mandelson vesszőfutásával párhuzamosan Starmer nyaka körül is elkezdett szorulni a hurok.

A miniszterelnöknek már nemcsak a kinevezés léte miatt kellett magyarázkodnia, de amiatt is, hogy pontosan milyen információknak volt birtokában Mandelson előéletével kapcsolatban, és milyen átvilágításon kellett átmennie a nagyköveti kinevezése előtt. Starmer szerdán elismerte, hogy tudott a két férfi kapcsolatáról, azonban annak részleteit szerinte elhallgatták előle. A miniszterelnök továbbá azt mondta, bízott a kétlépcsős átvilágítási folyamat eredményében, aminek a végén kinevezték Mandelsont.

Az első fázist a kabinetiroda vezette. Ennek kezdő lépése egy nyilvánosan hozzáférhető információk alapján összeállított dokumentum volt, amelyben többek között szerepelt, hogy Mandelson Epstein házában töltött egy éjszakát, és hogy azután is baráti kapcsolatban maradt vele, hogy a milliárdos szabadult a börtönből. Azt tudni lehetett, hogy Epsteinnel sokan ápoltak látszólag bensőséges és baráti kapcsolatot még azután is, hogy a milliárdost 2008-ban Floridában szexuális bűncselekményekkel vádolták meg, börtönbüntetésre ítélték, és emiatt rajta volt a szexuális bűnözők listáján.

Úgy tudni, hogy Starmer a dokumentum áttekintése után három konkrét kérdést tett fel Mandelsonnak, amelyeket a miniszterelnök kabinetfőnöke, McSweeney emailben küldött el neki. Megkérdezték tőle, hogy miért tartotta fenn a kapcsolatot Epsteinnel a bűnösségének megállapítása után, hogy tartózkodott-e Epstein egyik házában a bebörtönzése alatt, és hogy kapcsolatban állt-e az Epstein által támogatott jótékonysági szervezettel, amelyet társával, Ghislaine Maxwell-lel alapítottak.

Minden valószínűség szerint a miniszterelnöki iroda elégedett volt a válaszokkal, Mandelson ugyanis ezután átkerült az átvilágítás második fázisába, ahol tisztviselők érzékeny kérdéseket tettek fel neki többek között a szexuális életéről és az üzleti nyilvántartásairól. Hogy ennek a második fázisnak mi lett az eredménye, azt hivatalosan egyelőre nem tudni, ugyanis az itt felmerült információkat senkinek sem továbbították. Feltételezhető azonban, hogy Mandelson zöld utat kapott, ugyanis a politikust nem sokkal később kinevezték nagykövetnek.

Az átvilágítási folyamat körüli homály miatt többen mulasztással vádolták meg Starmert, mondván, egy olyan problémás alaknál, mint Mandelson, jóval nagyobb gondossággal kellett volna eljárni. Starmer politikai riválisai, például Kemi Badenoch, a Konzervatívok vezetője, Nick Polanski, a Zöldek vezetője, illetve Farage is a miniszterelnök lemondására szólított fel.

Ezzel párhuzamosan Starmert betámadták prominens munkáspárti politikusok is. Gordon Brown korábbi miniszterelnök szerint rendszerszintű hibák vezettek Mandelson kinevezéséhez, felszólította a kormányt, hogy gyorsan cselekedjen a bizalom visszaállítása érdekében. Starmer belső ellenzéke pedig vezéráldozatokat követelt: ezért távozott McSweeney, aztán pedig Tim Allan kommunikációs igazgató is.

Közülük McSweeney az érzékenyebb veszteség, az ír spin doctor volt ugyanis sokak szerint a Starmer-jelenség agya. Ő vezényelte le évekkel ezelőtt a Munkáspártban a Jeremy Corbyn-féle szélsőbaloldali szárny lefegyverzését, és többen úgy gondolják, neki köszönhető a párt megtisztítása a legvérmesebb antiszemita elemektől. Sőt néhányan egyenesen azt állítják, Starmer nem tud politikailag létezni a stratégia minden lépését meghatározó McSweeney nélkül.

Hétfőre odáig fajult a helyzet, hogy Starmernek egy esti frakcióülésen kellett megvédenie a miniszterelnökségét.

A nap folyamán Anas Sarwar, a skót Munkáspárt vezetője egy sajtótájékoztatón követelte Starmer lemondását. Azonban a jelek szerint ez kontraproduktív volt, a felszólítást ugyanis nem követték miniszteri lemondások, amelyek brit kontextusban a miniszterelnök közelgő bukásának egyik legbiztosabb jelei.

Starmernek közvetve még András exherceg botránya is árt

Az sem segít Starmeren, hogy a brit közélet más eseményei is napirenden tartják Epsteint. A legújabb aktákban egészen bizarr képek kerültek elő a hercegi címétől megfosztott Andrásról, akiről már korábban tudni lehetett, hogy szoros kapcsolatban volt Epsteinnel. Hétfőn Vilmos herceg és felesége, majd maga III. Károly is megszólalt, a királyi család tagjai mély aggodalmukat fejezték ki a fejlemények miatt.

Az uralkodó kijelentette, készen áll együttműködni a hatóságokkal, akik az Andrew Mountbatten-Windsor ellen felhozott vádakat vizsgálják. A rendőrség ugyanis vizsgálatot indított, miután kiderült, hogy András bizalmas kereskedelmi jelentéseket küldhetett Epsteinnek egy 2010-es délkelet-ázsiai útja során. Az erre vonatkozó iratok is a több mint hárommillió oldalnyi Epstein-aktában szerepelnek.

András a múlt héten költözött ki a windsori királyi birtokon található kastélyából. A 65 éves férfi azt remélte, hogy még egy ideig a 30 szobás kastélyban maradhat, azonban az éjszaka közepén a Sandringhamben fekvő királyi birtokra vitték, miután új, terhelő információk jelentek meg Epsteinnel fennálló kapcsolatáról. Arról ebben a cikkünkben írtunk bővebben, hogy a volt yorki herceg valószínűleg nem tudja levakarni magáról az Epstein-átkot.

Már régóta inog a széke

Akár túléli a hetet Starmer, akár nem, a legtöbb elemző szerint a miniszterelnök napjai meg vannak számlálva. Ehhez nagyban hozzájárul az, hogy Starmer helyzete már hónapok óta ingatag: a személyes népszerűsége történelmi mélységekben van, a párton belüli befolyása pedig finoman szólva sem teljes. A YouGov oldalán 18 százalékos a népszerűségi mutatója, 63 százalék nem kedveli.

Starmer nem volt képes kihasználni a választásokon szerzett munkáspárti többséget olyan reformok véghezviteléhez, amelyeket a brit lakosság többsége látni szeretett volna. Ennek a kudarcnak az okairól szakemberek azóta is vitatkoznak, de a legtöbbjük szerint hozzájárult az, hogy a Starmer-vezette centrista szárny képtelen volt meggyőzni a párt baloldalibb tagjait a reformok szükségességéről. Másrészt pedig Starmer maga nem rendelkezik annyi karizmával, hogy a lakosságnak el tudja adni az általa benyújtott ellentmondásos javaslatokat. Így kellett visszakoznia többek között a digitális személyi igazolvány, illetve a szociális juttatások reformjánál is.

Starmer pedig felmutathatta ugyan, hogy Trumppal jó kapcsolatot ápolt, de nem volt képes érdemben beindítani a brexit következményeit nyögő, stagnáló brit gazdaságot, szociálpolitikai kérdésekben pedig a migránsellenes közhangulat miatt kénytelen volt jobbra tolódni. Erről részletesebben itt írtunk. Az eredmény az lett, hogy a munkáspárti törzsszavazók egy része átment a centrista Liberális Demokratákhoz és a progresszívebb, szélsőségesebb Zöldekhez, egy másik része pedig átpártolt a jobboldali populista Reformhoz.

A nyugati demokráciákon végigsöprő elégedetlenségi hullámot Starmer sem úszta meg, aki rövid időn belül Nagy-Britannia valaha volt egyik legnépszerűtlenebb miniszterelnökévé vált. Ezt követték a menetrendszerű helyhatósági és időközi választási kudarcok, illetve a Mandelson-botrány őszi fejezete. Már novemberben arról írt a brit sajtó, hogy Starmer nemsokára megbukhat, ám a miniszterelnök akkor még kimozogta a helyzetet, és súlyos áldozatok nélkül tudta biztosítani túlélését.

Mi mentheti meg?

Hétfő este arról lehetett hallani, hogy párttársai szerint Starmer élete legjobb beszédét mondta el a parlamentben. Beszámolók szerint a miniszterelnök világossá tette, hogy az utolsó leheletéig küzdeni fog, és csatába megy az ország lelkéért a Farage-féle Reformmal szemben, akik szerinte szétszakítanák Nagy-Britanniát, ha hatalomra kerülnének.

A parlamenti frakció pozitív reakciója arra enged következtetni, hogy sikerült meggyőznie őket Starmernek. Ebben segítségére lehetett az, hogy nincs egyértelmű utódja a párt élén. Korábban szóba jött Andy Burnham manchesteri polgármester, aki a legnépszerűbb munkáspárti politikusok közé tartozik. Burnham azonban nem parlamenti képviselő, így nem indulhat Starmer ellen egy esetleges tisztújításon. Burnham még januárban beadta indulási kérelmét egy megüresedett választókörzetben, ám ezt a párt releváns bizottsága elutasította.

A hét elején fogadópiaci favorit volt Angela Rayner, Starmer volt helyettese, akinek adózási ügyei miatt kellett korábban lemondania a pozíciójáról. Rayner a botrányai ellenére továbbra is népszerű a párttagság körében, a párt balszárnyához tartozó politikus viszont hétfőn támogatásáról biztosította Starmert, így nehezen elképzelhető, hogy rövid távon körülötte gyűlnének össze a lázadó képviselők. Két másik potenciális utód, Ed Milliband energiaügyi miniszter és Wes Streeting egészségügyi miniszter szintén bedobta a törülközőt. A Munkáspárt belső szabályai miatt amúgy is nehezebb vezetőt váltani, mint a Konzervatívoknál, így vélhetőleg szervezettebb belső ellenzék kell ahhoz, hogy Starmer megbukjon.

Fontos lehet még a piacok várható reakciója, különösképp a kötvénypiacoké. Nagy-Britannia viszonylag drágán vehet csak fel hitelt a nemzetközi piacoktól, aminek strukturális és egyedi okai is vannak. Ha Starmer utódja a párt több állami költést támogató balszárnyáról jönne, az a megnövekedett kockázatok miatt hamar az egekbe lőhetné a kötvények hozamát, tovább rontva az ország hitelfelvételi lehetőségeit. A nap folyamán ez a folyamat zajlott le kicsiben, ahogy nőttek, illetve csökkentek Starmer távozásának esélyei hétfőn. A pont ebbe belebukó Liz Truss kérészéletű konzervatív miniszterelnöksége pedig még élénken él mind a lakosság, mind a politikai elit emlékezetében.