A Ion Cristoiunak adott interjújában Călin Georgescu arról beszélt, hogy meg fognak változni az országhatárok, és felsorolta azokat a jelenleg Ukrajnához tartozó területeket, amelyekre Románia igényt tarthat, mert „történelmileg” az övéi. Az ukrán külügy szóvivője is reagált a kijelentéseire, írja a G4Media.
Az államfőjelölt a szerdán közzétett videóban azt mondta, változik a világ, változnak a határok, és ha változnak, akkor Románia „érdekelt” Észak-Bukovinában, Budzsák régióban (Besszarábia déli része), Észak-Máramarosban, Kárpátalja másik része viszont szerinte Magyarországot, Lviv pedig Lengyelországot illeti. Cristoiu kérdésére, hogy szerinte Ukrajna területét valóban felosztják-e, Georgescu azt válaszolta, hogy ő biztos ebben, ez az út elkerülhetetlen. Azt is hozzátette, hogy Ukrajna kitalált állam, valójában nem létezik, illetve, hogy ő Nagy-Romániát szeretne.
Románia 1997-ben szerződésben ismerte el Ukrajna jelenlegi határait. Georgescu előtt már Diana Șoșoacă, az SOS Románia párt elnöke is szemet vetett a két világháború között Romániához tartozó területekre, 2023-ban törvénytervezetet is benyújtott az 1997-es szerződés felmondásáról és bizonyos ukrajnai területek Romániához csatolásáról, amit azonban nem szavazott meg a parlament. Șoșoacăt végül az alkotmánybíróság kizárta az elnökjelöltek közül, de nem a revizionizmusára hivatkozva, hanem az antiszemita és antidemokratikus diskurzusára, illetve az ország alkotmányos értékeivel ellentétes magatartására, emlékeztet a G4Media.
Az ukrán külügyminisztérium szóvivője csütörtökön úgy reagált Georgescu kijelentéseire, hogy az Ukrajna szuverenitását és területi egységét sértő revizionista kijelentéseket vagy tetteket elfogadhatatlannak tartják és elítélik. Heorhii Tykhyi abszurdnak nevezte, hogy Călin Georgescu független politikusnak nevezi magát, miközben „nyilatkozataiban az orosz propagandát ismétli, teljes alárendeltséget mutatva moszkvai feletteseivel szemben”. A szóvivő hozzátette, meggyőződésük, hogy Románia és a román nép érdeke az átfogó, igazságos és tartós béke helyreállítása a szomszédos Ukrajnában, ahogy a két ország békében, biztonságban és jólétben való fejlődése is, ez a fejlemény azonban nem szerepel a Kremlin és bábjai tervei között.
A román külügyminisztérium hivatalos X-oldalán megerősítette, hogy továbbra is támogatja Ukrajna szuverenitását, területi egységét és függetlenségét a nemzetközileg elismert határai között.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!