A tüntetések hatására feloszlatta a parlamentet a bangladesi elnök

2024. augusztus 6. – 14:41

Másolás

Vágólapra másolva

A bangladesi elnök a tüntetők követeléseinek hatására feloszlatta kedden a parlamentet, írja a Reuters. Mohamed Sahabuddin Csuppu egy nappal azután döntött így, hogy lemondott, és Indiába menekült az ország miniszterelnöke, Vazed Haszina. A tüntetők kedden délelőtt még saját, „szigorú programjuk” végrehajtásával és további zavargásokkal fenyegetőztek.

A bangladesi elnök közleményéből az is kiderül, hogy szabadon engedték a házi őrizetből Vazed Haszina politikai ellenfelét, Haleda Zia volt miniszterelnököt, aki Banglades első női miniszterelnöke volt. Zia szabadon bocsátását még hétfő este rendelte el az elnök, az átmeneti kormány megalakításáról tartott megbeszélése után.

A bangladesi miniszterelnök menekülése után nem sokkal Vaker-Uz-Zaman, a hadsereg főparancsnoka „a nemzethez intézett” beszédében bejelentette, hogy az államfő jóváhagyását kéri egy ideiglenes kormány megalakításához. A tábornok a lakosság türelmét kérte a rend helyreállításáig, és azt ígérte, hogy vizsgálatot indít a kormányellenes tüntetéseket kiváltó halálos leszámolások ügyében.

A július óta tartó bangladesi zavargások augusztus elején erősödtek fel újra. Az eddig nagyjából kétszáz halálos áldozatot követelő tüntetéssorozat az ország 50 éves történetének eddigi legvéresebb belső konfliktusa. A rendőrség és a tüntetők között több erőszakos összecsapásra is sor került a fővárosban és az ország más pontjain. A rendőrök éles- és gumilövedékekkel is lőtték a demonstráló tömeget. Hétfőn tüntetők ezrei törtek be a miniszterelnök palotájába Dakkában, ekkor menekült el a kormányfő.

Az emberek tiltakozását az váltotta ki, hogy a bangladesi legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek ítélte egy kvótarendszer eltörlését. A kvóta szerint a be nem töltött kormányzati állások 30 százalékát a Banglades 1971-es függetlenségi háborújában harcoló veteránok és rokonaik számára tartották fenn. Júliusban a bíróság eltörölte ugyan a kvótarendszert, de a zavargások ettől nem szűntek meg. Augusztusra a diákok vezette tüntetéseken már a miniszterelnök lemondását követelték, aki az idei januári választásokon zsinórban negyedik mandátumát nyerte el.

A tüntetők a 84 éves Mohammad Junusz Nobel-békedíjas közgazdászt szeretnék az ideiglenes kormány élén látni, írja az MTI. A tüntetések egyik fő szervezője kedden közölte: Junusz beleegyezett az ideiglenes kormány vezetésébe, és a kormány többi tagjának nevét is közzéteszik a nap folyamán.

A nemzetközileg elismert Mohammad Junusz 1983-ban alapította meg a „szegények bankjaként” ismertté vált Grameen Bankot, és tevékenységével 2006-ban elnyerte a Nobel-békedíjat. Haszina kormánya a szegények kiszipolyozásával vádolta őt, és 2011-ben elmozdította a bank éléről, arra hivatkozva, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt.

Tavaly eljárást indítottak ellene a munka törvénykönyve megsértésének gyanújával, és idén januárban hathavi börtönbüntetésre ítélték, de a börtönbe nem kellett bevonulnia. Most júniusban sikkasztás miatt emeltek ellene vádat, és még vagy száz eljárás indult ellene, főleg korrupciós ügyekben. Junusz mindig minden vádat tagadott. Már tavaly a világ 170 vezetője és Nobel-díjasa felszólította Vazed Haszinát, hogy szüntesse meg a Junusz elleni eljárásokat.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!